Vasárnap összeveszett Beával, pedig nem akarta ezt. Furcsa kábulat vett rajta erőt. Haragudott önmagára, hogy ilyet tett. Hétfőn nem emlékezett semmire. Egész nap csak gondolkodott. – Mi is történt tulajdonképpen.
– Kedden fogunk találkozni! – mondta önmagának Kázmér.
– Vajon eljön? – tette fel a kérdést, de a veszekedés miatt ebben nem volt biztos. Aztán összegzett mindent és leszögezte:-Tudtam, nem fog!
Mégis eljött. Szótlan volt és szomorú. Igaza volt! Megcsaltam őt. Hat hónap után most vallottam csak be. Ezért vesztünk össze vasárnap.
– Legjobb lesz, ha egy ideig nem találkozunk! – mondta Bea, amikor megjött. Piros, pöttyös ruha volt rajta, minden testrészén feszült, a formák jól érvényesültek. Kázmérnak hirtelen melege lett, ahogy nézte Beát.
-Nem, ezt nem teheted velem Bea! – fogta könyörgőre.
-Próbára kell tenni érzéseinket, tisztázni mindent! – mondta a lány.
-Nem volnánk igazságosak – próbált érvelni Kázmér, de érezte, ez az érvelés eléggé silányra sikerült.
-Mégis meg kell tenni! – mondta önmagának és szótlan maradt. – A vesztett fél én vagyok. Kénytelen voltam elfogadni az ajánlatot. Még így is nagylelkű volt. Más már rég kidobott volna, szóba sem állna velem. Joggal.
Álltak ott a sarkon, a találkahelyen, egymástól egy kicsit távolabb. Úgy tűnt, aki nézte őket, hogy talán ismeretlenek egymás számára. Lehet, most találkoztak először.
Kázmér nézte Beát, most mit mondjon neki? Már megbánta, ami tett. Az a lány lógott ott vele a munkahelyen. Mellé osztották be. Mindig a nyomában volt, nem lehetett lerázni. Ő szervezte a dolgokat, úgy alakította a helyzetet, hogy kettesbe legyenek. Az öltözete is kihívó volt. Egy délutáni műszakban, amikor üres volt a műhely, Kázmérhoz simult, ő pedig elvesztette a fejét. Beára nézett, jobban kellett volna figyelnem, pedig nem is volt csinos, talán fiatal, hamvas. Most kellene mondanom: -Szeretlek! Erre most jöttem rá. Talán még nem késő. Csak egyszer újból visszaszerezzem. Igazán szeretni fogom – fogadkozott most maga előtt, fájdalmában és gondolataiban.
Bea itt áll vele szemben. Nézett rá, ő pedig nem tudta levenni szemét a lány piros, pöttyös ruhájába csomagolt alakjáról.
A találka után moziba mentek. Ez a program már pár nappal ezelőtt született. Kázmér a jegyeket is megvette erre az amerikai filmre.
A film csak pergett, Kázmér titkon Beát figyelte. A lány szomorú arccal nézte a mozivásznat. Kázmér meg akarta fogni a kezét a sötétben, de ő elhúzta. Szörnyen fájt neki. – De ki kell bírnom! – mondta önmagának.
Lepergett a film, kijöttek a moziból, mint két ismeretlen. Mentek az utcán, villamosra szálltak, szótlanul hazakísérte.
-Nem maradok most veled, sietek! – mondta Bea.
-Édesem, maradj egy pillanatig – próbálta marasztalni.
-Nem lehet! – mondta határozottan Bea.
-Ugye megbocsátasz? – kérdezte Kázmér és hangjában olyan fájdalom kicsengések vibráltak. Kázmér érezte, hogy amit tett, az megbocsájthatatlan. Tudja ezt a férfi, nem szabad, de mégis el csábul. A csábításnak pedig nehéz ellenállni, főleg akkor, ha nincs a levegőben egy intő kar, vagy mondjuk egy piros lámpa. Tilos! Az ürge csak megy, azzal a közben kialakult vággyal, indulattal és csak az ébredés téríti egy kicsit észhez.
A lány megfordult és szó nélkül elment.
Egy könnycsepp feltódult Kázmér szemében. Még a levegőt is nehezen vette. – Én csaltam meg és nekem fáj, de miért fáj? – kérdezte Kázmér és nem talált feleletet rá.
Most, itt beugrott egy korábbi beszélgetés. Akkor már jártak vagy hat hónapja, mikor Bea megkérdezte:
-Te ugye nagyon fogsz szeretni?
-Úgy foglak, ahogy eddig senki sem. – mondta akkor Kázmér. Most arra gondolt, hol van az akkori fogadalom. Egy kis csábítás, leromból mindent?
Most már tudta, nincs megbocsájtás. Ez a tudat először fájdalomba, majd gyűlöletbe csapott át.
-Miért nem szeretnek engem? – kérdezte önmagától.
Az utcán ordítani szeretett volna. Kedvetlenül lépegetett. Gúnyosan, talán szeretett volna, minden nő arcába nevetni.
-Nem tudtok igazán szeretni! Ezért aztán a megcsalás a vége!
Ez a tehetetlen csalódás Kázmért sodorta. Már nem is tudta mit akar tulajdonképpen. – Békét, Beával, önmagammal? Vagy bosszút, hogy lássam, érezzem, férfi vagyok!
Ez a bosszú felvillanyozta, úgy érezte, kell egy nő neki. Most, azonnal!
-Leszólítok egyet, felmegyek hozzá! – érezte a kábulatot. Hirtelen melege lett. A százmétereket futva tette meg ahol keresni akart valakit. Aztán csak ténfergett saroktól sarokig. A tér kihalt volt és üres.
-Furcsa az élet! – mondta csak úgy, mintha valahogy nagy bölcsességet állapított volna meg.
Elindult haza felé. Felment a lépcsőn az emeletre. Kifáradt mire felért. Tudta, milyen jó, hogy nem találkozott egy nővel sem, aki szóba állt volna vele.
Aztán eltelt egy hét. Kázmér telefonált Bea munkahelyére. Egy férfi vette fel a telefont. – Szabadságon van! – mondta röviden. Nem tudta elképzelni, mi lehet vele. Megint várt pár napot, újból telefonált. Most egy nő vette fel a telefont. – Nincs bent! – volt az egyszerű válasz. Kázmér gyötrődött még egy darabig. Arra gondolt, a lány már látni sem akarja.
Úgy négy hét múlva találkozott Beával, egy CBA bejárati ajtajában. Bea éppen kijött a boltból, Kázmér meg befelé igyekezett.
– Szia! – mondta Kázmér, ahogy a lányra nézett.
– Szevasz! – válaszolt Bea. Komor volt az arca, de mindjárt tovább lépett.
– Várj! – mondta Kázmér és lépett a lány felé.
– Sietek, szevasz! – volt a válasz és Bea elment.
Kázmér letaglózva nézett utána, látta a lányt, amint a távoli sarkon elfordult. Mintha állt volna ott valaki, úgy érezte, vagy csak a mozgó tömegben vélt valakit felfedezni. Aztán csak állt egyhelyben, mozdulatlanul.
Hozzászólások