2. Szabadtéri könyvesboltok a Szajna partján – Bouquinistes
Hatalmas választék
A Bouquiniste szó a könyv köznapi nevéből, a bouquin-ből származik. A szó eredete: a középkori flamand ’boek’ (könyv) a későbbiek során a ’boeckin’ (jelentése kis értékű könyv) nevet adta. A franciában 1459-ben találkozunk először a szóval ’boucquain’ formában, ami a 16. század végén lett ’bouquin’. Maga a bouquiniste szó a Trévoux-szótárban szerepel az első alkalommal 1752-ben ezzel a meghatározással: „Azok, akik régi könyveket, bouquinokat árulnak.” A könyveket ládákban tették ki a Szajna partján. Ezeket a ládákat 1891-ben legalizálták, amikor a könyvárusoknak engedélyezték, hogy éjszakára is ott hagyják azon a helyen, ahol nappal a könyveket értékesítették. A bouquiniste-ok elődjei már a 16. századtól árultak könyveket a nyakukba akasztott kosarakból. Ezeket az árusokat „colporteur”-öknek nevezték.
Colporteur
A könyvárusok között volt egy Chonmorunek nevezett öregember, aki olyannyira különc volt, hogy Octave Uzanne a Bouquinistes et bouquineurs – Physiologie des Quais de Paris du Pont Royal au Pont Sully (1893) (Könyvárusok és könyvmolyok – A párizsi rakpartok fiziológiája a Pont Royaltól a Pont Sully-ig) című könyvében hosszasan ír róla. Leírja külsejét: „Chonmoru polgártárs nyáron piros barettát, télen nutriasapkát viselt. Hosszú, sárga haját hátul fehér vagy kék szalaggal fogta össze. Bozontos szakálla is sárga volt. Hosszú fogai, amiket vastag ajkai legtöbbször szabadon hagytak, úgyszintén sárgák voltak. Arcában mintha fúróval két lyukat fúrtak volna bele, két világoskék pont mozgott, ezek voltak a szemei. Chonmuru polgártárs télen fehér fapapucsba bújtatta lábát, arca elé sálat tett, vastag kabátja alól kilátszott hosszú, piszkosszürke inge.” Chonmoru gyanakvó természetű volt, minden szomszédjában rá leselkedő kémeket vélt felfedezni. Könyvkínálata legalább olyan különös volt, mint maga az ember. Saját kezűleg készített húsz, pirosra festett ládikót tett a szabványos zöld ládákba. Ezeket szisztematikusan rendezte el, mindegyikben elhelyezett egy cédulát, megjelölve, milyen típusú könyveket tartalmaz.
Azt is olvashatjuk róla, hogy könyveinek árát a legszeszélyesebben szabta meg. Voltak nagyon olcsó könyvei, de olyanok is, amiért tizenöt frankot kért, holott ugyanazt más ötven centimért árulta. Céduláin még azt is feltüntette, hogyan kell karbantartani a könyveket, hogyan kell kinyitni, becsukni, visszatenni a helyükre. Egy táblán, ófrancia nyelven kérte a dohányzókat, hogy ne szórják a cigaretta hamuját könyvei közé.
Chonmoru a Quai des Grands-Augustins-en 1900-ban
1900 körül kötelezővé tették, hogy a ládákat zöldre fessék, továbbá tetejük nem lehetett a földtől 210 centiméternél magasabban, hogy ne zavarják a kilátást.
Az 1900-as világkiállítás idejében már kétszáz bouquiniste árulja könyveit a Szajna két partján. Ma három kilométert tesz ki a régi és új könyvek, metszetek, bélyegek, folyóiratok kínálata. A bouquiniste-ok standjai mellett sétálva gyönyörködhetünk a Louvre, a Pont des Arts, a Conciergerie vagy a Notre-Dame látványában.
Bouquiniste és a Notre-Dame
A bouquiniste-ok sem adót, sem helypénzt nem fizetnek, de szigorúan be kell tartaniuk a szabályokat. Öt évre kapják az engedélyt árusításra, legalább négy napon nyitva kell tartaniuk, és nekik maguknak kell az engedélyezett négy ládát karbantartani. A bouquiniste-ok nem örülnek a szigorú rendszabályoknak: „Ha hideg van, ha esik, nem nyitunk ki csak azért, hogy kedvében járjunk a polgármesternek. Egyébként sem tehetnénk meg, a könyvek eláznak az esőben” – nyilatkozta egy könyvárus.
A bouquiniste-ok elsősorban kedvtelésből űzik ezt a mesterséget, mivel nagyon kevéssé jövedelmező. Ugyanakkor nagyon értenek a régi könyvekhez és igazi élvezet velük beszélgetni. A Gazette de la Seine dátum nélkül közölt egy riportot egy Jean-Pierre Mathisas nevű bouquiniste-tal, aki vidéki filozófiatanárként csapott fel szabadtéri könyvárusnak. Párizsban járva beleszeretett ezekbe a könyveket tartalmazó zöld ládákba. Mivel foglalkozása révén a könyv munkaeszköze volt, ugyanakkor szeretett a szabad levegőn lenni, és történeteket mesélni azoknak, akik meghallgatták, ideálisnak tűnt számára ez a vállalkozás. Ugyanakkor tanári képesítése és gyakorlata segítette az általa árusított filozófiai, jogi, pszichológiai témájú könyvek eladásában. Arra a kérdésre, hogy mit tekint a legfőbb ellenségének, azt válaszolta, hogy a tableteket, mindent, ami digitalizált, és elvonja a figyelmet a nyomtatott könyvről. Azt is elmondta, hogy mintegy kétezer könyvet tesz ki a ládákba, és tizenötezer van még a raktárában.
Jean-Pierre Mathisas, bouquiniste
És idézzünk még néhány nyilatkozatot arról, ki, miért választotta ezt az elfoglaltságot: az 55 éves Albert: „Elegem volt alkalmazottként gürcölni egy zárt könyvesboltban. A szabad levegőn akartam élni és önállóan dolgozni.” A 37 éves Gildas: „Először is, szeretni kell a könyveket! Úgy lettem bouquiniste, mint ahogyan az iszákos borkereskedővé válik.” A 70 éves Jean-Pierre: „Ami nekem tetszik, az a szabadság érzete. A szabad levegőn dolgozni a Pont-Neuf, a Notre-Dame közelében számomra egy privilégium.”
Veszélyben a bouquinistes-ok
Az online vásárlások, a Szajna partjain működő mozgóárusok, a digitális kultúra eluralkodása romba döntötte a romantikus, könyvszerető bouquiniste-ok vállalkozásait: „Minden, ami itt van, ósdi a mai ifjúság számára. Az emberek ma már nem olvasnak, vagy ha olvasnak, akkor nem klasszikusokat. Nekem az 1700-as, 1800-as évekből is vannak könyveim. A megelőző generációk vevők voltak ezekre a könyvekre. Elolvasták, és betették őket könyvtárukba dísznek. Ma a könyvek nyolcvan százaléka bóvli. Az emberek csak lefényképezik könyveimet, nem veszik meg” – mondja egy könyvárus. Ráadásul a koronavírus miatt a legtöbb bouquiniste zárva van. Külföldi turisták hiányában alig lézeng néhány párizsi a rakpartokon.
Bezárt bouquiniste-ok
Hozzászólások