Bölcseleti-misztikus próza – 44. • Hetedhéthatár

Szépirodalom - próza

Bölcseleti-misztikus próza – 44.

 

A célszemély

 

Alaposan megfigyelte a szokásait és az időbeosztását. A hétfői nap kínálkozott a legalkalmasabbnak. Akkor a klubban tölti az estét, és éjfélig ott marad. A klub parkolójának gyér a világítása, és nem vigyázzák térfigyelő kamerák. Azt is sikerült megfigyelnie, hogy miután beszáll a kocsijába, először becsatolja a biztonsági övet, előírás szerint, és csak utána indít, akárcsak ő.
___A pokolgép mellett döntött; biztosra ment, mint mindig A vezetőülés alá fogja betenni, és érzékelője a motor indítására fogja működésbe hozni. A biztonsági öv zárjába ragasztót fog tölteni, hogy nehezen lehessen kioldani. A célszemélynek természetesen tudnia kell majd, hogy meg fog halni, ezért az időzítő öntapadó kijelzőjét, mely a visszaszámlálást mutatja, a műszerfalon fogja elhelyezni. A motor indításakor az ötös szám fog megjelenni rajta, attól indul majd a visszaszámlálás. A piros szám láttán a célszemély meg fog lepődni, de mire tudatosul benne, hogy pokolgép van a kocsijában, már a hármas számot fogja látni. Feltehetően megőrzi a lélekjelenlétét, és bal kezével kinyitja az ajtót, a jobbal pedig ki akarja oldani a biztonsági övet, de mire sikerül neki, a kijelző már nullát mutat.
___Egy rosszul kivilágított mellékutcában hagyta a kocsiját, és gyalog tette meg a pár száz lépésnyi utat a klub parkolójáig. Szemerkélt az eső, és senkivel se találkozott. A célszemély kocsiját azonban nem látta a parkolóban. Hibát követett el, kapott észbe bosszúsan: nem dolgozott ki egy B tervet. Ahogy visszafelé tartott a kocsijához, elhatározta, hogy nem vállal több megbízást, kiszáll, mielőtt őt is el akarnák tenni láb alól, mert „túl sokat tud”. Egyébként meg szimpatikusnak találta a célszemélyt, és némi lelkifurdalása támadt miatta – ami az ő szakmájában pedig már a vég kezdete.
___Beült a kocsijába, becsatolta a biztonsági övet és indított. A műszerfalon nagy meglepetésére piros színben kigyulladt egy ötös szám. Mire tudatosult benne, hogy pokolgép van a kocsijában, már a hármas számot látta a kijelzőn. Megőrizte a lélekjelenlétét, bal kezével kinyitotta az ajtót, a jobbal pedig megpróbálta kioldani a biztonsági övet, de a zárja megszorult – ragasztót töltöttek bele, villant át az agyán – és mire sikerült kioldania, a kijelző már nullát mutatott.

 

 


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS