Elnémult harangok • Hetedhéthatár

Színház

Elnémult harangok

Rákosi Viktor – Nemlaha György darabjának bemutatója a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban

A színpad sötét, a hátsó felületre vetített képsorok mintha ősködből, ükapáink korából üzennének, szemünk előtt bontakozik a gyönyörű táj. A szülőföldhöz való ragaszkodást, hűséget tolmácsoló vers sorait hallhatjuk.

A darab cselekménye az ezernyolcszázas évek végén játszódik – Rákosi Viktor regényének második részéből ollózták a szerzők a darab szövegét –, a regény 1903-ban született, jóval Trianon előtt.

Simándy Pál, a fiatal pap Magyargarabóra, a hegyek közé zárt székely faluba érkezik Isten szolgálatába szegődve. A Görgényi-havasok a Keleti-Kárpátokhoz tartozó hegység Romániában, Erdélyben, Hargita megye és Maros megye határán.

Várták, mint a messiást az újonnan érkező fiatal papot. A román pópa istentelen elnyomása alatt alig jutottak levegőhöz, hasonlóan a jelen ténylegesen fullasztó időszakához. A hit és babonaság, kereszténység és erkölcs úgy összegubancolódott, hogy talpig embernek kellett lenni annak, aki a csomót kibogozza, vagy legalább megpróbálja leoldani az emberek nyakára tekeredett „kötelet”.

A helyzet vesztett háború utánihoz hasonlít, a hívők pásztor nélkül a kihelyezett román pópa idegen „ölelésében” találnak jó pénzért hamis megnyugvásra.

D. Varga Ádám és Besenczi Árpád

Hosszú idők óta fennálló vallási nézetkülönbségek, villongások közepébe csöppenünk. A román pópa nemcsak lelküket, a pénzüket, földjüket is megkaparintotta, saját szülőföldjükön otthontalan kisemmizettekké téve a magyarokat. Összerándult a gyomrom a mondatra: „Elveszem a földet is a talpatok alól!”, fenyegetőzik Todorescu (Besenczi Árpád).

A téma örökzöld, nem bír enyészetté válni. Simándy Pál (D. Varga Ádám) feladata visszaszerezni a harangokat, a templomot, a szíveket újra megtölteni hittel. Csakhogy a román pópának van egy szép, unatkozó, de okos, jóravaló lánya, akivel egymásba szeretnek. A huszonegyedik században az emberiség nagy része rég túllépett e hitbeli kérdéseken, felszabadult a tiltások alól, idegenné vált számára a darab konfliktusa. Nagyon le kell verni a port a műről, hogy szekularizált korunkban is hatni tudjon, ne csak mesének tűnjön. Ami elévülhetetlenné teszi mégis, a meggyőződésért való bátor kiállás a sokasággal, a helyi urakkal, a kormánnyal szemben. Emberfeletti küzdelem ez a fiatal papnak, oldalán a kevés segítő szándékú emberrel, mint az öreg főispán, Zágoni Albert (Wellmann György), Benedek kurátor (Bálint Péter), Sára néni (Czegő Teréz), akinek bizony szívjósága ellenére (vagy épp azért) sokat gyengült ellenállása az ortodox hitgyakorlattal szemben, nemkülönben a többi magyaré is, kik nagyrészt románokká vedlettek, mint Petru (Kovács Martin e.h.) kinek már csak nagyapja számított magyarnak.

Jelenet az előadásból – Fotó: Pezzetta Umberto

A darabban ütközést okozó hitbeli felfogások ma sem ismeretlenek. Ha belebonyolódnánk az egyházak közti nézeteltérésekbe, kiderülne milyen kevés kellene ahhoz, hogy összefogjanak. Az igazság mindig ugyanoda vezet: a föld, a vagyon, a lelkek feletti hatalomgyakorlás miatt zajlik a vita, háború, egyházzal vagy anélkül. Nincs szabadság semmilyen szinten. Hagyományos színpadi díszletben, egy ötletes megoldással jobbra-balra forduló hídlejáróval, mintha választásainkat példázná – hol a magyar, hol a román részen követhetjük a cselekményt. A színészek tisztességesen oldják meg feladataikat a főiskoláról most kikerült fiatalokkal együtt. A főszerepben D. Varga Ádám kellően radikális, fiatal hevessége szimpatikussá teszi a református pap figuráját, csak hangerőben nincs még mindig a megfelelő lágéban, sokszor nem érteni elnyelt szavait. De ezzel többen küszködtek, mintha a hosszú bezártság, több hónapos kényszerpihenő összepréselte volna ajkukat, hangszálaikat, gyakran érthetetlenné téve a megértést. A szintén főiskolás román pópa lányát rokonszenvesen alakító Dura Veronika (Florica), ha kezdeti gátlásosságát sikerül legyőznie, ígéretes pálya előtt áll. Wellmann György (Zágoni Albert), ha nem ismernénk már régebbről színészi kvalitásait szinte revelációszámba menő lelkierővel alakított öreg főispánnal ajándékozott meg, szívbeli őrzőjeként a megmaradás ügyének. Hiszen a hithez való hűség nemcsak a földet, az életet is jelenti, e kettő elválaszthatatlan. Üdítő volt Bálint Péter (Benedek kurátor) alakítása, aki végre megmutathatta a tiszta lélek iránti fokozott érzékenységét, hősöket színpadra állító képességét, amivel a közönség kedvencévé válhatott annakidején Sepsiszentgyörgyön. Czegő Teréz Sára néni szerepében eredeti, eszközeiben takarékos, igazán hű színpadra állítója volt az egyszerű székely asszonyoknak. Meleg szívű, a tiszteletesét valóban tisztelő, őszinte, hűséges szolgálót tapsolhattuk meg alakításában. Ízes beszéde, hanghordozása, a tájnyelv valódi ismerőjeként a székelység emberbaráti, istentisztelő mentalitását, levegőjét kínálja, mint jó meleg kenyeret az érkező vendégnek, hozzáillő öntudatos szerénységgel. Besenczi Árpád a román pópa szerepében komplex figurát mutatott be nekünk. A megalkuvó, megfagyott lelkiismeretű pópa ravasz, minden hájjal megkent gazembere a legsimulékonyabb lefegyverző stílusban tudta (volna) maga mellé állítani az elveit védő tiszteletest, ha az nem ez a székely származású konok pap lett volna. Besenczi Árpád alakításán érezni a rendező színész-kezét, ami mindig előnyére válik az alakításoknak. A színész-rendező tudja igazán mivel küszködik és hogyan lehet tovább lendíteni a színészt a munka fázisaiban. Besenczi Árpád Todorescu pópája művészileg is egyik legérettebb alakítása. Árnyalt, színes, meglepetésszerű magatartásváltásokkal tartja fenn érdeklődésünket. Egyedül gyors beszédén kellene lassítani, hogy érthetőbbek legyenek felindulásos szavai is. Darabbeli társa, Ecsedi Erzsébet (Smaranda) is a tőle megszokott biztos ecsetvonásokkal rajzolta meg az alávetett asszony, házvezetőnő figuráját. Gyakorlatias, számító gondolkodású asszonyság. Lányáról is így „gondoskodik”. Kiss Ernő (Zalathnay Barnabás) szerepe nagyvonalú, átgondolt lazasággal színpadra állított, kellemes meglepetés volt. Eltűnt belőle minden görcsös igyekezet, finomra hangolt ráérzéssel, a helyzetek fordulataira kihegyezett, érzékeny füllel, élesen és azonnal vágó ésszel, másokat lehengerlő, önmagától elragadtatott, de ezt mások torkán nem lenyomó szerepformálása érett, elegáns, bravúros színpadi megoldás. Semmit nem visz túlzásba, nem karikíroz, olyan finom árnyalatokkal állítja elénk a velejéig romlott, mindenkori politikust, amivel azt is bemutatja, hogyan kell levenni a lábáról a legkeményebb ellenfelet is. Vigyázat, rendkívül okos, művelt fenevad érkezik! – lehetne a logója. Kovács Virág (Rózi) talpraesett cselédlánya és partnere, a Petrut alakító, főiskolát most végzett Kovács Martin nemcsak fiatalságuk révén
élénkítették jelenlétükkel az előadást.

Jelenet az előadásból – Fotó: Pezzetta Umberto

A rendező Farkas Ignác tisztességgel, színészbarát eszközökkel állíttatta színpadra a darabot. Minden színész az lehetett, amit a szerepe megkívánt, nem kellett kibújniuk a bőrükből a „korszerűtlen” téma okán, még ha idegen is tőlük ez a mentalitás. A kiváló színész Farkas Ignác megbízható, számottevő rendezőként is mindinkább jegyzésre méltónak bizonyul. A színház ezzel az előadással kívánt hozzájárulni a 100 éves Trianoni emlékév alkalmából a magyar történelem e végzetes fordulatának megidézéséhez, emlékeztetni a nézőket a történelem kiszámíthatatlan fordulataira, a nemcsak ilyen sorsformáló időkben szükséges hősökre, akik nem adják fel a küzdelmet. Nem tudunk az egyházpolitikai vita végére pontot tenni, a mi feladatunk emlékezve emlékeztetni: a múlt el nem törölhető, a magyarok alól kiimádkozott, kihazudott földről tudomást nem venni – bűn, ahhoz ragaszkodni lelkiismeretbeli kötelesség.

A darab nem követi a regény történetét teljesen hűen. Végkicsengése azért is megbocsátható, mert reménység nélkül nem lehet élni.

 

Szereposztás:

Simándy Pál – D. Varga Ádám e. h.
Todorescu, román pópa – Besenczi Árpád Jászai-díjas
Florica, a pópa lánya – Dura Veronika e. h.
Benedek kurátor – Bálint Péter
Sára néni – Czegő Teréz Gobbi Hilda-díjas
Zalathnay Barnabás – Kiss Ernő Jászai-díjas
Zágoni Albert, főispán – Wellmann György Aase-díjas
Smaranda, a pópa házvezetője – Ecsedi Erzsébet Aase-díjas
Rózi, cselédlány – Kovács Virág
Petru – Kovács Martin e. h.
Kovács Áron, pakulár – Andics Tibor
Díszlet: Mészáros Tibor
Jelmez: Szőke Julianna
Világítás: Gibárti Tibor
Ügyelő: Kovács Arnold
Súgó: Jurina Beáta
Rendezőasszisztens: Lengyel Noémi
Rendező: Farkas Ignác Jászai-díjas


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS