„Ezek ugyanazok…” – dalolja Bródy János, és tényleg… Csakhogy lehet ám, hogy már évszázadok óta „ugyanazok”. Pedig egykor nagy ország voltunk, tengeri kikötőnk is volt, meg nagyhatalmi törekvéseink is voltak, ja, hogy azok általában felbujtásból származtak az igazán „nagyoktól”, akik manapság ugyancsak hasonló szerepekben tündökölnek… Mi, magyarok, azonban – tényleg tragikus módon –, de határainkat és népességünket tekintve is kicsikké lettünk, és ma is azon munkálkodunk, hogy jelentéktelen mivoltunkat építgessük, sőt növeljük!
Aki figyel, az a maga tragikomikumában is megtapasztalhatja, hogy tényleg „mindig van lejjebb…” Az ok egyszerű: minden korban, mindenhol, mindenkor ugyanazok mondják próféciájukat, és kizárólagosan, bizonyos politikai csoportokhoz köthető klikkek számára nyílnak meg a nagy nyilvánosság kapui. De ezek, sajna, a „sötétség kapui…” (Omega: „A Föld árnyékos oldalán”). A politika, és a politikus – alapvető jellemtelenségéből adódóan – mindig szerette az árnyékot, mert ott bőven lehet motoszkálni a zavarosban, hír-árnyékok hazugságaiban tolni a népszerűséget, felső fokon mellébeszélve adagolni a demagógiákat… Komikus, hiszen jókat lehet rajta/rajtuk röhögni, de nagyon tragikus is egyben. A média pedig – ki tudja miért – szemét behunyva nyomja „ugyanazok” süket, megunt dumáját, és az elfásult hallgatóság, már, akik még eszüknél vannak, már csak nagy legyintésekkel válaszol erre a kutyakomédiára. A lényeg: a kultúrának nevezhető alkotások, a ténylegesen alkotó emberek teljes, végleges kiszorítása, „sztárok” kinevelése különféle politikai klikkekből. Kérem, ne tessenek ezt letagadni, mert már nem lehet…
Ebben a tekintetben, tényleg „egy család vagyunk”, kutyául belterjes, agyilag, műveltség tekintetében teljesen leromolva, sokszor a lenézett (mert minden politikus mindenkor lenézte és le is nézi „az embereket”) „tömeg” átlagos műveltsége már meghaladja a „közszereplők” moralitását és szakmainak nevezett tudását… Tragikus? Igen, de inkább mégse sírjunk, mert nem éri meg… Inkább röhögjünk rajtuk, és a választások alkalmával kövessük Saramago példáját: dobjunk üres lapokat az urnákba. Más már tényleg nem segíthet. Érvényteleníteni kell őket, különben tényleg egyszer csak belehalhatunk a „mellékhatásokba”.
Nem kellene azt sem tovább titkolni, hogy mi magyarok, lényegében mindig „seggnyaló” náció voltunk. Ott vannak a történelemkönyvek. Le lehet vonni a következtetést.
A CCCP fenekét is fényesre sikáltuk, aztán a rendszerváltás tohuvabohuja alatt és után, nagy fordulattal egy másik égtáj felé kezdtünk lógó nyelvvel lihegni. Ez a nyugat, amelyik, hát – finoman szólva – mára már erkölcsileg is kidurrant… Sokat nem tanulhatunk, legföljebb a még megmaradó önbecsülést és az itt-ott még fellelhető őszinteséget, véleményszabadságot, barátságosságot, toleranciát… Igen, ezek nyugat ismérvei voltak, csakhogy halványulóban vannak… De ez az ő bajuk.
Kapcsolgassák csak a televíziójukat… Egyik csatornát a másik után… Mindegyiken mindig „ugyanazok” szerepelnek… Unalmas? Kit érdekel? Nem ez a lényeg. Az a lényeg, hogy uszító, pocskondiázó szenny-hordalékokkal szidják egymást: ellenzék és kormánypártok… Az természetes, hogy a különféle gyűlölet-műsorokban mindenkor ugyanaz a féltucat, vagy tucat alak szidja a „másik”, gyűlölt oldal hasonló számú csapatait. Fő a változatosság… A régről jól bevált uram-bátyám alapon megy a dolog, örülnek egymásnak a gyűlölködés adott politikai aspektusában tobzódók, elvégre régi haverok, és legfeljebb elszórakoznak egymás között. Persze, útközben meg is osztják az országot, és ma már oda jutottunk, hogy csaknem minden magyar gyűlöli azt a „másikat”, aki nem az ő politikai demagógiáját fújja. Na ja, „oszd meg és uralkodj!” Hát ez nagyon bejött nekik nálunk… De sajnos minden fronton ez a helyzet. „Kis ország vagyunk” – mondják egyesek erre, és tényleg könnyű össze-korrumpálódni mindenféle szakmában is. Ugyanaz a kormánypárti, vagy ellenzéki doki mondja meg a tutit például a járvánnyal kapcsolatban. Nálunk már bal- és jobboldali vakcina! Lehet, hogy van valahol egy Dr. Vak Cina… De máshol sincs másképpen… Mert mindig ugyanazok a költők ülnek be egy-egy politikai műsorba, mindig ugyanaz a pár ember a csúcs az irodalomban, a festészetben és a tudományban is… Hiába, családias ez a hely! És, nem véletlen, de IDE jutottunk… Már annyira kilóg a lóláb, hogy talán tompítani kellene a korrupciót… Persze „a szokás hatalma” – csak nehogy egyszer elmenjen a hatalom…
Aczél Endre fejtegette egyszer, hogy nálunk csakis azok érvényesülhetnek a különféle szakmákban, akik bizonyos pártokhoz kötődnek… Arra talán akkor még nem is gondolt, hogy divatosan szólva „A helyzet egyre fokozódik.”
Példának okáért, van olyan, fura gyorsasággal megdicsőült szépíró, aki balról kezdte, de beállt a jobboldal pocskondiázó médiájába, és innen egyenes az útja… Pofa kell hozzá…
Van, aki megígéri a közönségének, hogy „ötvenezerért írok verset, akár a hűtőszekrényről is…” Nem semmi, de igen jól szlálomozva, mindenkit levett a lábáról. Ez pedig a csárdás lényege: balra kettőt, jobbra kettőt! Igen ám, de sohasem előre… Nem is kell előre menni, mert a fene tudja, hogy ott mi vár… És nem kell bonyolult költeményeket írni, mert „az nem jó üzlet”. Na ja! A vászon közepére is elegendő egy vonalacska… Minimalizmus és egyebek. Meg kell kérem világosodni, hogy végre ne vehessünk észre semmit! „Parasztvakítás” – mondják. Csakhogy vagyunk páran, akik tisztelik a parasztságot, és amúgy meg nem vagyunk parasztok, és nemcsak nézünk, de látunk is. Az más kérdés, hogy ezért az a nevünk, hogy „KUSS!” Csakhogy már nagyon szennyezetté vált az a víz, melyet újra meg újra ki akartok itatni velünk – kedves elvtárs-urak, úr-elvtársak, kedves magukat liberálisoknak nevezők, kedves nemzeti oldalasok… Kimondani is nehéz…
Mennyi dühös oldalas! Inkább a henteshez mennék… Amit ott veszel azt meg lehet enni…
Jut eszembe egy történelmi példa, csak így hirtelen: Miért nem Magyar-Osztrák Monarchia volt, és miért volt Osztrák-Magyar? Kérem, ne próbálják megmagyarázni mindenféle politikai oldalról, mert akkor megint seggre tetszenek ülni a hazugságok jegén… Nem hinném, hogy mindenki az önök vendéglőibe szeret járni…
Itt ugrik be – tényleg spontán – egy másik „hungaricum”, nevezetesen a „Kitántorgás”-probléma. Mert ugye folyamatosan tántorognak ki kis hazánkból a tehetségek.
Mert ugye nem lehet holmi ugri-bugri, fiatal és bugris gondolkodni még képes főket csak úgy megtűrni, mert akkor oda a korrupciónak, meg mindennek… „Kívül tágasabb” – adják tudtukra sokféle módon, és tényleg! Amikor visszatekintenek „hazai” akadálypálya-futásukra, akkor veszik észre, hogy csodával határos módon bírták ki azt, amit szeretett hazájukban műveltek velük… Merthogy rendes fizetést azt nem kaptak, de nem is várták, mert már ki tudja mióta nem jár rendes bér, mondjuk a tanároknak, kutatóknak… Minek is? Legfeljebb akkor, ha lemondanak önmagukról és beállnak a sorba. Elvégre: „Elvtársak álljunk a sorba, új fényű hajnal hasad…” Hát hasad… De főleg a tudatnak kell meghasadnia. Akkor aztán „minden oké!” Jöhetsz haverom a megfelelő oldalas megfelelő műsorába, és okádhatod magadból a szennyet minden témában, minden szakmában! „Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!” Csak ezt ne vette volna szájára valaki, aki vezérnek és kereszténynek képzeli magát… Szegény Krisztus! Vajon Téged ki fog megmenteni? Hát a magyarok nem… „Nem, nem soha!” Mert akkor mi lenne ezzel a családias szép országgal, a nemzeti sírás-rívás programokkal, és a nagy rónaságot is meghaladó erkölcsi züllöttséggel? Mert, ha nem marad minden így, ahogy van, akkor nem is biztos, hogy eltűnünk Európa „szívéből”. De az meg nem „biznisz”, így jobb a szép halál… Kár, hogy jómagam is utálom az oldalast…
További szép napot és jó pocskondiázás-showkat a „tévéitekben”. Csak nehogy egyszer kiürüljön ez a szép kis haza, és mindenki elmenjen máshová, mondjuk haza, ahol emberként megbecsülve élhet, korrupció és gyűlölködés nélkül. Mert itt és most nem lehet. Mert nem akarnak elhúzni innen „az ugyanazok”.
Hozzászólások