Bölcseleti-misztikus próza – 48. • Hetedhéthatár

Szépirodalom - próza

Bölcseleti-misztikus próza – 48.

 

Harcművészet

 

Síri csend honolt a zsúfolt lelátókon. A kakasülőn is érezni lehetett a küzdő felek között egymásnak feszülő és össze-összecsapó energiák vibrálását, ám követni a küzdelem menetét, mintegy látni is azt egyedül a bíró, az agg mester volt képes.
___Már jó tíz perce néztek farkasszemet egymással mozdulatlanul, mint két szobor, mikor egyikük megtántorodott, majd eszméletlenül terült el a szőnyegen. A közönség orkánszerű üdvrivalgásban tört ki. A győztes meghajolt. Szerényen, egy kicsit talán szégyenkezve is.
___– Ugyanott hibázott, mint a múltkor – csodálkozott el magában.

 

 

Behódolás

 

Azt beszélik, újabban már ártatlan embereket is letartóztatnak, akiket aztán koholt vádak alapján akár halálra is ítélhetnek. Rosszindulatú híresztelés lehet, hisz konkrét esetekről sose hallani.
___(Egy hónappal később.)
___Letartóztatták a postamestert, az iskolaigazgatót meg a sarki fűszerest. Derék, jóravaló, talpig becsületes emberek hírében álltak. Lám, valamiben mégiscsak bűnösek.
___(Egy héttel később.)
___Letartóztattak. Nyilván félreértésről van szó, és remélem, hamar tisztázódik a dolog.
___(Néhány nappal később.)
___Halálra ítéltek. Nem követtem el a nekem felrótt bűnöket, ártatlan vagyok. Belátom persze, ez súlyosbító körülmény.

 

 

Lappangó örökség

 

Bár a költészet kezdetei a múlt ködébe vesznek, róla magáról verselni nem éppen régi keletű műfaj. Alig néhány évszázaddal ezelőttről, egy, akkor még tekintélyes birodalom földjéről való az alább következő levéltöredék. Szerzője és címzettje ismeretlen.
___⹂…Így vagyok én ezzel a világgal, kedves barátom: sehol se lelem a helyemet, csak egy elképzelt, szavak által teremtett, pontosabban a szavak mágiája által újjáteremtett világban érzem magam otthon. Keserv hát megélnem a valóságot, ám dalolnom róla gyönyörűség. Azt hiszem, ez maga a költői lélek, végső soron tehát a költészet titka. Éppen ennek akarom szentelni a legutolsó versemet, és csak azért fohászkodom a Teremtőhöz, annyi időt és erőt adjon még nekem, hogy meg tudjam írni. Méltó módon árulni el, tenni közkinccsé e titkot.”
___Talán kegyes volt hozzá a Teremtő, talán nem, nincs tudomásunk a versről. Ám mert minden nemes szándék megvalósulásra érdemes, előbb-utóbb meg is valósul. Nem ritkán hosszú idő elteltével, másvalaki által, valahol másutt. Miért ne vélhetnénk hát amaz ismeretlen költő örökül hagyott szándékát az alábbi, évszázadokkal később született sorok mögött?

 

„Ezért szerettem meg a verseket,
ezért aggattam tele csüggeteg
lelkemet mások örömeivel:
s hogy én is írtam, így vesztette el
különbségét jó és rossz: gyönyörű
lehet a kín, s nem én vagyok, – a mű,
a vers a fontos! És ez, ez nevelt
félre: lassankint jobban érdekelt
az életnél a róla mondható,
a fényes Napnál a fényszárnyú szó.”*

 

 

**A részlet Szabó Lőrinc (1900–1957) Fényszárnyú szó c. verséből való.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Bölcseleti-misztikus próza – 48.”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés