Mindazoknak, akiknek adósa maradtam ezzel
Hogy mondjam el, mit férfiúi
szemérem nyelve alatt, mint
féltve őrzött kincset rejteget,
a szót, az igét, mely belőled
sarjad, ’s talán a legszentebb?
Hogy mondjam el, mit férfiként
ostobán restell az ember, mintha
csak félne kimondani a szót, mi
lehetne lánc, örök kapocs, helyette
csak hímez-hámoz, kertel.
Hozzám tartozol, mint kikötözött
karóhoz a csüngő eperszemek,
kimondom hát, bármily nehéz is,
kimondom, mint megszeppent
kisgyerek, mindig szerettelek.
Hozzászólások