„Édes Hazánk, kedves dalunk, Érted élünk, érted halunk!”
(A dalárda jeligéje)
TE DEUM és díszlakoma a Pécsi Dalárda 30 éves jubileumán, 1891. november 8.-án
Széchenyi tér – Plébániatemplom anno
(Forrás: Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjteménye)
Mikor egy ilyen híres dalárda jubileumi ünnepét üli, olyan sok eseménynek kell történnie, hogy nem elég egy nap mindezek végig élésére. Az 1891. november 8.-át mind a kórustagok, mind a híveik, mind az ünneplésükre összegyűlni kívánó érdeklődők szentmisével kezdték a város főterén álló Plébánia templomban, a város templomában. Persze ennek is megadta a módját a Pécsi Dalárda. Délelőtt 11 órára legendás zászlójukkal, szép rendben, együtt vonultak oda, zászlóanyjukkal, özv. gróf Majláth Györgynével (1832-1914), vaszkai és kardosfalvai, kardosvaszkai Kardos (Kardoss) Kálmán (1839-1916) főispánnal, Aidinger János (1846-1906) királyi tanácsossal, polgármesterrel, dalárda-elnökkel, valamint a helybéli királyi tábla tagjaival, a városban állomásozó katonai alakulat tisztjeivel, a tisztviselői karral, városi polgárokkal együtt. Természetesen ott voltak a fővárosi és a vidéki – különösen számos egri – testület-tagok, vendégek, baráti társaságok, és nagyszámú hölgykoszorú szintén úgy érezte, tartozik a megjelenéssel.
gróf Majláth Györgyné
(Forrás: Wikipédia)
A római katolikus istentisztelet kezdetén a jubiláló férfikar Hoffer Károly (1843-1921): „Vokál mise” című művét énekelte „valódi műélvezetet nyújtó preczizióval (sic!)” (Haksch Lajos-idézet), a jubileumi misét pedig a híres dr. Ágh Timót (Géza, 1862-1941) ciszterci áldozó pap, gimnáziumi tanár celebrálta – természetesen ő is dalárda-tagként. Ez volt a „Te Deum” (Haksch-idézet). Zúgott a „Dicsérünk téged, Istenem: elismerjük, hogy te vagy az Úr. Az egész föld imád téged: az örökkévaló Atya. Hozzád minden Angyal hangosan kiált: az Ég és a benne lévő összes Erő…” – kezdetű himnusz.
Kardos Kálmán főispán (Forrás: Wikipédia)
Az ünnepséget az estéli „Díszlakoma” (Haksch-idézet) zárta le, természetesen a Király utcai Hattyú-ház összes termeiben. Mondanom sem kell, összegyűlt erre a jelentős eseményre a vendégek sokasága mellett a város polgárságának színe-java. Ők mind együtt akartak ünnepelni a híres Pécsi Dalárdával, amely oly sok dicsőséget szerzett városunknak az addig eltelt 30 év során. Számuk túlhaladta a 200 főt (Haksch-megállapítás). A reggeli szentmisén részt vetteken felül még a megyei tiszti kar-, az ügyvédek-, a posta-és távirda-, a pénzügy-igazgatóság, az intézetek tagjainak legtöbbje, iparosok, kereskedők, no és természetesen számos egyházi személy is ott volt a vidékről ez alkalomra beutazott neves polgárok mellett, a sok patkó alakú asztalt körül ülvén – a sajtó képviselőivel egyetemben. Külön figyelemmel kísérték az egri vendégeket, dr. Váradi (Weber) Antalt (1854-1923), Rákosi (Kremsner) Viktort (írói álnevén Sipuluszt, 1860-1923).
Aidinger János (Forrás: Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjteménye)
A végső ünnepség természetesen Aidinger János elnök pohárköszöntőjével kezdődött, amelyben hálás szavakkal mondott köszönetet a kórus zászlóanyjának, özv. gróf Majláth Györgynének, majd az ő megbízásából Kardos Kálmán főispán emelkedett szólásra, köszöntvén a sok elismerést kivívott pécsi dalárdistákat. Számos ünnepségen az a szokás, hogy egy nagy bejelentett esemény után az ott lévő zenekar tust húz. Itt most nem egészen ez történt, ugyanis ekkor a Pécsi Dalárda tagjai énekkel „húztak tust” háromszor is erre a szép beszédre.
Hoffer Károly (Forrás: Wikipédia)
Ezután következett az a mozzanat, amelyet sokáig emlegettek a jelenlévők, és Haksch Lajosnak (1862-1939) hála, az utókor szintén tudomást szerzett róla, adjuk is át a szót néki: „Váradi Antal az égből hozott szikrával gyújtott tüzet a lelkekben azzal a beszéddel, melyet a reá mondott köszöntőre válaszként adott. A beszéd alatt glória támadt Váradi Antal körül, s ő szólt ihlettel ékesen, hévvel és lágyan, szívvel és ésszel teremtve meg – nem pohárköszöntőt: egy költeményt prózában, egy himnuszt, egy imát, vagy – nincs is annak neve, nem is lehet annak száraz verstani formáját adni! Minden mondata egy-egy bevégzett strófa: minden strófa után falrengető taps, ’éljen’, minden strófa után egy-egy cseppel több csepp köny (sic!) a szemekben, s a legutolsó strófa után olyan tombolás, amit eddig csak egy-egy istencsókolta költőművész (sic!) hallhatott ebben az öreg teremben, de az sem, mert a Váradinak jutott tetszés-zaj valósággal orkán volt az eddig nálunk hallott tűntetésekhez képest.
Pécs, Király utca, Hattyú-ház (A szerző felvétele)
Pedig nem mondott el, nem festett mást Váradi, mint amit már hányan és hányan mondottak el: a gyermeknek rajongó szeretetét az anyaföld s az anya iránt. De ilyen formájában, ilyen poétai erővel és fönköltséggel (sic!), ily lelket rázó közvetlenséggel, a szív szótárának ily változatos gazdagságával – legalább nekünk – még senki! Sokáig tartotta hatalmában ez a beszéd a hallgatóságot, s pihenőre volt szükség, hogy ismét más húrok pengetéséhez szokjék a lélek.”
Váradi Antal (Forrás: Wikipédia)
Azért jó idézni ezt a 19.-20. század fordulóján írott méltatást, mivel megmutatja azt a ma emberének: hogyan tudtak lelkesedni akkor; és mit hagytunk el ma ebből mára. Nem csoda, hogy amikor az ünnepség lezárultával a Pécsi Dalárda díszes emléklapot nyomtatott ki kórus-csoportképpel, dr. Váradi Antal és Bolgár Kálmán (inámi, 1843-1910) ez alkalomra írott verseivel, harminc éves énekkar-történettel – amelyet Reberics Imre (1844-1926) alkotott meg –, dalárda tagnévsorral, az addig elért eredmény-közléssel és a résztvevői névsorral. Amikor pedig a választmány jól eső érzéssel summázta a rendezvények eredményét, dr. Váradi Antalt, Rákosi Viktort, az egri dr. Matzky Valért beválasztotta a tiszteletbeli tagjai sorába!
Rákosi Viktor (Forrás: Wikipédia)
A díszes események lezárásaként rögzítsük most az akkori vezetői névsort. Természetesen Aidinger János maradt az elnök, viszont dr. Jilly Alajos (1846-1905) alelnök visszalépett, akinek ez alkalomból meleg szavakkal méltatták addigi munkásságát. Helyébe pedig Reberics Imrét választották meg alelnöknek. Hoffer Károlyt erősítették meg az első karmesteri tisztségében, melléje pedig másod-karmesterré ifj. Simacsek Alajost választották. Az első titkár, az adminisztráció vezetője Kiss József (1858-1939) maradt, másodtitkár pedig Scheuerer Károly lett. A pénztáros Szigriszt Lajos, a dalárda-igazgató Repics (Repich) Vince, a levéltáros Vész Albert volt.
Haksch Lajos
(Forrás: Pécsi Fejek 1929 – Wikipédia)
A választmány tagjait szintén érdemes közölni ebből a jeles évforduló alkalmából. Egerszeghy Mihály, Eötvös Gusztáv, Kohárics János, Mihálovics Antal, Hillebrend Ferenc, Haksch Lajos, Bornesz Máté, Ágh Timót dr. (ők működő tagok voltak ekkor). Schlauch Imre (építész! 1840-1904), Kopp Tivadar, Nagy Jenő, Hegedűs Imre, Szucsics Károly (őket pedig az akkori pártoló tagok közül választották meg).
Akik kellő figyelemmel olvasták végig a névsort, azoknak föltűnhetett, hogy Haksch Lajos neve is fölbukkan a választmányi tagok sorában. Ő írta a kedvenc dalárdánk első évtizedeiről szóló könyvet, amelyre sűrűn hivatkozom („A negyvenéves Pécsi Dalárda története /1862-1902/”), és azt az érdekes egybeesést se felejtsék el, hogy ő éppen abban az évben született, amikor a Pécsi Dalárda (újra) megkezdte működését…
Hozzászólások