A maszk mondja meg az embernek miféle legyen
és az ősz a fának, hogy mikor dobja le leveleit…
Az álarc dönti el, hogy mikor kell egy másikra cserélni
nem Te.
Addig nem, míg nem tudsz élni…
Addig nem, míg nem tudod mi is az az élet…
A kutyád mondja meg neked mikor mehetsz haza
és a fölé rendelted, hogy te mennyit is érhetsz…
nem Te.
Addig nem, míg morál-szennyekben bőszen turkálsz
s közben azt hiszed, hogy jót is cselekszel néha…
hiszen mindig későn tántorogsz haza…
Addig, míg egyszer meg nem botlasz
és szemed körül ki nem reped a mimikád
és meg nem látod magad egy olajos tócsában
szégyenfoltjaidban felbőszülten henteregve
zsebeidben kutakodva pénz és szeretet után…
Addig nem…
Vagy akkor sem…
Hol? Ki? Mikor? Miért?
Én sohasem? Te sohasem?
Lét-beosztott vagy egy sokmilliárdos ember-szigeten
Valahol…
Nem is túl sokáig, csak Addig.
Valaki majd megmondja, vagy megsúgja neked, hogy Meddig,
de nem Te, nem Te döntöd el azt sem…
Orvosok és Isten hajol majd föléd akkor és ott…
Addig, amíg érdemes küzdeni érted,
ha már egyszer nem Te voltál az,
aki ezt magadnak megtetted
Egykoron…
Látod, Eddig tartott az Addig…
„Ha megismered majd a pénzt és meglátod a nyomort,
Mondd el nekünk azt, hogy milyen érzés volt!” (Omega)
Nem hallod?
Hozzászólások