A Labdarúgó Európa-bajnokság hivatalos szurkolói zónájából jelentem • Hetedhéthatár

Sport

A Labdarúgó Európa-bajnokság hivatalos szurkolói zónájából jelentem

A bajnokság 21. napját így tudnám összefoglalni. Két mediterrán ország a legjobb négy között. Kevés gól jellemezte a negyeddöntő 2021. július 2-i mérkőzéseit. Svájc – Spanyolország 1:1, tizenegyesekkel Spanyolország jutott tovább.

Olaszország – Belgium 2:1

Július 2-án a városligeti hivatalos szurkolói zóna média szobájában három negyed hatkor helyet foglaltam a négy vetítő egyikénél lévő asztalnál magam elé készítettem egy pohár vizet és ropit és a képernyőt figyeltem.

Csapatkapitányuk, Granit Xhaka nélkül voltak kénytelenek kiállni, a svájciak és a Fortuna gyorsan elengedte a kezüket: a 8. percben kaptak egy roppant balszerencsés gólt – Jordi Alba 20 méteres, ballábas kapáslövése Denis Zakaria lábán megpattanva jutott a hálóba (0–1) –, majd a 23. percben sérülés miatt le kellett cserélni egyik támadójukat, Breel Embolót.

A svájci szövetségi kapitány Vladimir Petkovic emberei természetesen nem törődtek bele a sorsukba, többször eljutottak a spanyol kapu közelébe, csakhogy a szünetig nem tudtak veszélyt teremteni, bár kiharcoltak szögleteket, a kaput egyszer sem találták el.

A spanyolok megbecsülték a korán ölükbe hulló lehetőséget, nem vállaltak kockázatot. A spanyol hozzáállás hasonló volt a második játékrész elején is, bár Dani Olmo becserélése, két gyors meglódulása jelezte, hogy Luis Enriquének nem lenne ellenére a gyors második gól. A svájciak tovább növelték fölényüket a szögletversenyben, az 57. percben már a nyolcadiknál tartottak, annál éppenséggel centiken múlt az egyenlítésük – Zakaria alig fejelt a bal kapufa mellé.

A 65. percben: a svájciak a meccs folyamán először eltalálták a kaput! Steven Zuber estében, közelről leadott lövését Unai Simón még védte, aztán a 68. percben „, veszélytelennek látszó támadás során Pau Torres és Aymeric Laporte odaszerencsétlenkedte a labdát Remo Freuler elé, aki középre játszott, és Xherdan Shaqiri jobbal a jobb sarokba gurított (1–1).

Felpörgött a mérkőzés, utolsó húsz percre készülhettünk, csakhogy jött az újabb fordulat: a 77. percben Michael Oliver játékvezető kiállította a svájci Freulert, aki egy veszni látszó labdára csúszva kisodorta Gerard támaszkodó lábát.

Innentől mindkét fél a rivális döntő hibájára vadászott: a spanyolok a támadótérfélen járatva a labdát keresték a rést az ellenfél védelmén, az emberhátrányban kontrákra ítélt svájciak a sok jó spanyol passz között lesték az áhított egy végzetesen rosszat de az nem következett

A rendes játékidő végéig a játékosok már a hosszabbításra készültek. A hosszabbítás első felében sem: a spanyol nyomás alatt recsegett-ropogott a svájci védelem, csakhogy Yann Sommer, aki a mérkőzés hőse volt, bravúrok sorozatával elhárított minden veszélyt. A svájci kapus a ráadás második tizenöt percében is rendre oda helyezkedett, ahová a labda jött – és nemegyszer jött. Védési mutatójának javulása részben persze annak is köszönhető, hogy a spanyol lövések/fejesek vagy nem voltak elég erősek, vagy nem voltak elég helyezettek.

Újabb gól nem született, jöhetett a tizenegyes párbaj, ahol a svájciak ötből csak kettőt tudtak értékesíteni. A párbaj, amely bár a spanyol Sergio Busquets kapufájával kezdődött, és amelyben bár Sommer megint védett egyet, mint a franciák ellen – végül a spanyolok örömtáncával ért véget. Svájci részről Schär, Akanji és Vargas is hibázott (Unai Simón két kísérletet védett – őt választották a meccs emberének!), két spanyol csereember, Gerard és Mikel Oyarzabal nem, így Spanyolország 3–1-re megnyerte a párbajt, és továbbjutott.

A hosszabbítás és a tizenegyesek miatt nem sok idő maradt, hogy felkészüljek az Olaszország-Belgium találkozó nézésére, eszem egy kis gyümölcskompótot, beszerzek egy pohár ásványvizet és ropit és kezdődik a meccs. Körülnézek: a médiaközpont fél házzal üzemel.

Az első gólra 30 percet kellett várni. A belga csapat beszorul a kapu elé, először Chiesa lövése lepattant, majd Spinazzoláét szögletre mentik. A szögletet Vermaelen kifejeli, de nem tudnak felszabadítani a belgák A tizenhatos előterében Verratti megszerzi a labdát, átpasszolja Barellának, aki néhány csel után kb. 7 méterről a kapu jobb oldalába bombáz. 1:0, vezetnek az olaszok. A 44. percben Insigne vezeti a labdát, kicselezi Tielmanst, elfelejtik megtámadni. 19 méterről jobb belsővel a kapu baloldalába lő. A 46. percben a hosszabbításban Di Lorenzo a tizenhatos sarkánál fellöki Dokut. Az esetet megnézik videón, de megadják. A tizenegyest Lukaku magabiztosan értékesíti, Olaszország-Belgium 2:1. Az eredmény a második félidőben nem változott.

(Forrás: Nemzetisport.hu)


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS