Lassan elcsitulnak a dalok,
szél susog csak feddőn.
Az esti fénysugár keresi
hajnalát egy lejtőn.

Percre perc, napra nap emlékül,
ritkább már a távol.
Egyszervolt – holnemvoltját csöndben
könnyezi a zápor.

Fent irizálnak a csillagok,
milliárdnyi opál.
Néha átszövi az égboltot
pár üstökös fonál.

Lent párás a tölgyek hónalja,
ott lélegzik az éj.
Mának a kérgében öleli
lárváit a fahéj.

A meddig-et kiszámolta már,
elrepült a kakukk.
Könnyű neki, bölcs parazita,
nem nyomaszthatja drukk.

Hite fészkén a dajkamadár
melenget sok reményt.
Feltört sorstojásban csak Isten
lát meg csalást, erényt.

Megosztás

Tweet