Szarvason randevúznak a magyar polgármesterek • Hetedhéthatár

Napi aktuál

Szarvason randevúznak a magyar polgármesterek

Az Év polgármestere, az Év alpolgármestere és az Év jegyzője díjakra augusztusban lehet szavazni

Babák Mihály (balra) és a szerző 2015-ben, a Szilva napon

Szarvas lesz szeptember 10-én a házigazdája az egyik legnagyobb hagyománnyal bíró önkormányzati rendezvénynek, a 26. Városi polgármesterek randevújának – ezt Babák Mihály, a város polgármestere jelentette be július 14-én a Körös-parti városban tartott sajtótájékoztatón. Az eseményt tavaly a pandémia miatt elhalasztották, akkor is Szarvas vállalta volna a rendező város szerepét, de a település idén is örömmel fogadja a részvevőket.

Ráadásul a vendégeket ebben az évben igencsak vonzó program várja, mert szeptember 10-én lesz az országos hírű szarvasi szilvanapok ünnepélyes megnyitásának napja.

A látogatók így a dél-kelet magyarországi, mezőgazdasághoz kapcsolódó jeles ünnepen is részt tudnak venni. Korábbi Szilva Napon én is részt vettem, könyvbemutatót tartottam.

Babák Mihály kiemelte: az eseménynek a felújított Tessedik Sámuel Múzeum ad otthont, a rendezvény fővédnöke Pintér Sándor belügyminiszter, a főszónok pedig Dukai Miklós önkormányzati helyettes államtitkár lesz. Az eseményen átadják a Szféra által alapított, az Év polgármestere, az Év alpolgármestere és az Év jegyzője díjakat, melyeket azok a városvezetők kapják, akik a polgárok szavazatai alapján leginkább kiérdemelték a lakosság megbecsülését. A díj Szász Endre linómetszete.

Szavazni kizárólag a rendezvény honlapján (www.szferaeuropa.hu) lehet augusztus 1-jétől augusztus 22-én éjfélig. Egy e-mail címről egy szavazat adható le.

A sajtótájékoztatón jelenlévő Oltványi Tamás, az ötletgazda-szervező Szféra ügyvezetője hangsúlyozta, különleges megbecsülés számára, hogy a rendezvénysorozat több mint negyedszázados története során immár másodszor tartják Szarvason a rendezvényt, hiszen szerinte a város varázslatos szépségű, és egyre színesebb kulturális programokat kínál.

A városvezetők évente megrendezett találkozóját, a Városi polgármesterek randevúját a Szféra 1995 óta rendezi meg.

Babák Mihály 2002-ben nyerte el az Év polgármestere büszke címet.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS