Adjuk vissza az aranyhegedűt… • Hetedhéthatár

Szépirodalom - próza

Adjuk vissza az aranyhegedűt…

 

A konyhaasztal színes vászonterítőjébe beleolvadtak a hipermarketek szórólapjai, amelyek egytől-egyig halálra voltak ítélve, hisz az egészből, másodpercek alatt lett rész. A kedvezményekre jogosító kuponok, az olló mentén vidáman hullottak az asszony ölébe. Ma bomba áron jut marhahúshoz, a sütőmargarint húsz százalékkal olcsóbban veheti meg és a fogkrém mellé kaptak egy szájvizet is.

Ügyes, találékony háziasszony volt, aki mindig feltalálta magát, így hóvégére, ha megtakarítani nem is tudott, de adósságba sem kényszerült.

A szárított kenyérből zsemlemorzsa lett, házi volt a savanyúságuk, az illatos fűszerkertje ott pompázott az erkélyen és az üres üvegek is visszavételezésre kerültek.

A sárga csekkekkel is sakkozott, még a szolgáltatók felszólítólevele előtt befizette a számlákat, így sosem kapcsoltak ki náluk semmit.

A férje áldott jó ember volt, hosszú kilométereket tekert le naponta. Biciklivel járt munkába, hogy megspórolják a havi buszbérletet. Csak a gyerekek kaptak friss gyümölcsöt, nekik kettőjüknek az ottfelejtett maradék is elég volt.

A lakást megörökölték a nagyszülőktől, ütött-kopott bútorok közt éltek, de a retro hangulat a saját gyerekkorukra emlékeztette őket, amely elviselhetővé tette a szerény körülményeiket. Sosem gondolt magukra szegény emberként, a családja és a férje szerelme kárpótolta mindenért.

Azokat az estéket szerette a legjobban, amikor a párja elővette a hegedűjét és népdalokat húzott nekik, a gyerekek tapsoltak, ő énekelt. Minden gondjukat felkapta a szél és olyan messzire repítette, hogy napokig nem is gondolt rájuk.

Minden héten hozzájárult ahhoz, hogy a bolondok adóalapja nőjön. Lehetetlen számokkal játszott. Arra gondolt, ha egyszer mégis nyer, akkor csak az övék lesz a pénz, mert ezeket a számokat rajtuk kívül senki meg nem játssza.

Beszűrődött a tévé hangja a konyhába, ahol épp mosogatott.

Hallotta a golyók morajló pörgését, majd a műsorvezető éles hangját:

– Az ötöslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben: nyolcvanötös…

Kicsúszott a kezéből a tányér, a szíve a torkában dobogott, a halántékán megjelentek az első verejtékcseppek, már tudta, hogy milliomos lett.

Fél évvel később olasz márványlapok között sétáltak az üzletben. Keresték a megfelelő konyhapultot a rózsadombi házukba. Az eladó készségesen sietett a segítségükre, megmutatta nekik a fém hatású kollekciót, megkérdezte, hogy a kvarckövet vagy a gránitot részesítik-e előnybe? Lesz-e led szalagvilágításuk és terveznek-e majd egyéb kiegészítőket is vásárolni a pulthoz? Tanácstalanul néztek egymásra a férjével, ő csak egy modern konyhát szeretne, kellemetlen és felesleges kérdések nélkül. Már az utazási irodában is rosszul érezte magát, ahol álmaik útját szerették volna befizetni de a luxusutazások célpontját, csak halványan tudta beazonosítani, épp csak a földrész volt meg, ahová az utazást ajánlották.

A férje már feszülten érkezett a szalonba. Nem mondta meg a feleségének, de a szervizben hosszan megváratták, egy ismert színészt indokolatlan figyelemmel tüntettek ki, ő meg csak ott ült bután a kocsiban.

Kezdte úgy érezni, hogy egy olyan létrán kapaszkodik felfelé, amely le akarja őt vetni, mintha olyan ruhát próbálna magára, amely kicsi rá, amelyet felerőltet magára, de szakad szét a szövet.

Esti vacsora meghívásuk volt. A régi lakásukban szeretett szomszédolni, a kezdeti lelkesedése itt azonban alábbhagyott, kételkedett benne, hogy valóban jól fogják magukat érezni az új szomszédokkal.

A maradékokhoz és vajaskenyérhez szokott szemüket megdöbbentette a bőség és a hivalkodás. Beazonosíthatatlan ételektől roskadoztak az asztalok, a társalgás sem mentette meg a helyzetet, a gazdagsággal kevert sznobok világához tartozó élményeket ők sosem élték meg.

Az est fénypontja egy vonósnégyes volt. A medence mellett felsorakoztak a zenészek és húzni kezdték a dallamot.

Egymás mellett ültek a medence szélén a férjével s a kezük észrevétlenül összekulcsolódott. A hegedű fájó hangjától, a szívükbe erőltetett hamis hangok és képek atomjaikra bomlottak és szétoszlottak. Felálltak és csendben távoztak, visszaadták a sorsnak az aranyhegedűt, mert az ütött-kopott a szívükben értékesebb volt.

 

 

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Adjuk vissza az aranyhegedűt…”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés