Az író, ihlet híján ma is korgó gyomorral ébredt.
Ásítva lapozgatta az ingyenes újságot, gondolta, legalább híréhségét csillapítja, ha már reggelire nem telik.
Olvasás közben elmosolyodott. Először finom cikornyák szaladtak szét a szája körül, majd fura kis nyikkanásokat hallatott, végül önfeledt gurgulázása ömlött át a szobán.
Sebesen felöltözött, friss léptekkel indult útnak.
Útközben is mosolygott. Időnként nyikkantgatott, majd gurgulázva nevetett, mintha az öröm nagykövetévé léptették volna elő.
Így érkezett a bankba.
A biztonsági őr látta, hogy ő is az újsághirdetésre jött, amelyben jókedélyű pénztárost keresnek. Arra kérte, álljon a sor végére.
Az író ekkor vette észre, hogy a libasorban állók mindegyike ugyanúgy mosolyog, majd fura kis nyikkanásokat hallat, időnként gurgulázik.
Otthon érezte magát.
A tömegtől kissé távolabb hosszú lenvászon köntösben és saruban állt egy szakállas férfi. Fényesen mosolygott.
Egy szerkezeten babrált, akár egy játékmester.
– Elérkezett az idő… – mondta félhangosan és megnyomta a piros gombot. Ekkor a sorban állók mindegyike elindult a számára kijelölt pénztárhoz, szeretettel a pénztáros szemébe nézett, aki erre jókedvűen zsákba pakolta az összes bankjegyet.
Másnap reggel az író pénzt számolgatott.
Sok pénzt.
Lassan rendezgette a tömérdek zöldhasút. Némelyiket megszagolgatta, majd magához ölelte, amint régen látott kedvesét öleli magához a szerelmes. Úgy gondolta, valami csoda történhetett. Ő nem is érti. Nem rémlik neki, hogy került a szobájába ez a rengeteg bankó. Ami azt illeti, a zsákban lévő igazoláson a saját neve áll, így örömmel nyugtázta: hivatalos a csoda. Ott a pecsét is.
Reggeli közben rádiót hallgatott, épp a következőt hírt csípte el:
„…tegnap délelőtt eufórikus boldogság futott végig a városon. Több szemtanú egybehangzó állítása alapján sok mosolygó, fura kis nyikkanásokat hallató, időnként gurgulázva nevetgélő járókelő lepte el a belvárost. Arra nem derült fény, hogy az áradó öröm közepette hová tűnhetett el minden pénz a kisváros összes bankjából. A rendőrség megkezdte a nyomozást…”
Az író ragyogó arccal tollat ragadott.
A tegnapi szakállas férfire gondolt, mintha már látta volna valahol…
Otthon érezte magát.
Hozzászólások