Azon a napon sem akadt semmi, ami elfedte volna a Valóságot. Ránehezedett a jelentéktelen életének minden súlya. A belülről növekvő, előre törő, pusztító Valami bekebelezte a lelkének minden szegletét. Kopár száraz kóróvá vált az ezeréves kertjének minden fája, a döglött madarakat nagyobbak vájták szét a csőrükkel, férgek élősködtek az egykor élő pázsiton. Ködös alkonyat szállt alá és ő tehetetlenül vergődött.
Mágikus festékbe mártotta az ecsetet, és festeni kezdeni. Kezdetben óvatosan húzta meg a kontúrokat, majd egyre lendületesebben mázolt és maszatolt, amikor hirtelen, óriási robajjal összedőlt az illegális fantáziavilága. A délibábos ábrándjait megtámadta a józanság és a világos tudat.
Kimerülten találta magát szemben a szorongó önmagával. A meg nem élt lehetőségeinek fényes villámjai, a hibás döntéseinek árnyékai vívták a csatát, rombolva le azt, ami még ép volt benne.
Egyedül volt a világban, pont úgy, ahogy mindenki más. Nincs csoportos megváltás, csak egyéni fejlődés. Fullasztó volt az igazság, nem hozott megkönnyebbülést az egységtudat és a közös sors ténye. Reszketni kezdett a keze és ellenállhatatlan vágyat érzett arra, hogy megszabaduljon a terheitől. Hulljon le róla ez a ballaszt, csak egy rövid időre, fedje be valami a gondolatait, valami, ami tartósabb, mint az álom.
Már két hete nem nyúlt a fiolához, de most kínozták, vasvillával égették, a gondolatain táncoltak a démonok, szüksége volt a megváltásra a mámorító könnyedségre. Az ereje úgy hagyta cserben, mint egy gyenge izom. Könnyedén vette át a hatalmat a vágy, az akarattól.
Az elérhető könnyű tudatmódosító gyorsan oldódott, tudta, hogy rajta kívül számtalan nő táskájában ott lapul a fehér ovális megszabadulás, mellyel felveszik a harcot a városi dzsungelben ólálkodó stresszel és teljesíthetetlen elvárásokkal szemben, de ez nem volt számára mentség, tudta, hogy ismét elbukott, nem sikerült felnőnie a hétköznapokhoz. Talán mert lehetetlenség is, mert ez a kor már oly sokat kíván, amit nem lehet lelki fájdalomcsillapító nélkül elviselni… de már nem rajzolt korképet, már nem fogalmazott meg társadalmi kritikát, már csak élvezte a békét és a felsejlő napfényt a szívében.
Hozzászólások