Ismételten új pillanatképek • Hetedhéthatár

Szépirodalom - próza

Ismételten új pillanatképek

Motorizált család

Egy szerdai napon utaztam a Nyugati pályaudvarról Vácra. A zsúfoltság már megszokottá vált, hiszen a MÁV legforgalmasabb vonalszakasza, amely Szobig terjed. Vácra érkezve arra lettem figyelmes, hogy egy magas, fiatal apuka irányításával négy fiú szállt le a vonatról. Ez eddig nem is lenne különös. Azonban korukat tekintve a legnagyobb olyan hét éves, gumikerekű roller a kezében. Amint leszállt a vonatról, járműjével hirtelen pár kört tett. Ideje volt, mert a sorban öt, négy, három éves öcsiéit apuka, egymás után lesegítette a vonatról. Ha sorba álltak, olyanok voltak, mint az orgona sípjai. A kicsik szófogadó módon lépegettek. Az apuka terelgette őket.

– Gyerekek, álljatok beljebb a peronon, ne a vonat közelében! – figyelmeztette őket. A srácok szófogadóan fogták egymás kezét. A két legkisebb egy kicsit lemaradt, a mozdonyt tanulmányozták, elmélyült hozzáértéssel. Apjuk szólt:

– Gyertek fiúk! – és a kezében lévő három, műanyagból fröccsöntött motorbicikli utánzatot kiosztotta. A srácok szófogadó módon átvették a gyerekek által oly kedvelt, lábbal hajtható járműveket és egyenként rá is pattantak és megindultak a kijárat felé.

Az átjáróhoz vezető lépcső tetején ekkor megjelent egy fiatal nő. Korban olyan harmincon túli. Mosolygott, a fiúk felé széttárta karját, ölelésre nyújtva.

– Anya, anya! – hangzott a fiúk kiáltása és leugrottak kedvenc járműveikről, futottak feléje.

Anya állt a lépcsőnél, gumikerekű rollerét a combjához támasztotta, mert ő is ezzel jött az állomásra a fiúk elé.

Apuka távolabb maradt, összeszedte az árván hagyott járműveket és mosolyogva közeledett élete párja felé, a rolleros anyukához.

 

Egy kis biccentés

A szomszédok első találkozásainak időszakában Íriszke a legkisebb „gyerek”, nem volt korban több mint egyéves. Az ő világa akkor még eléggé picire sikerült, nem volt északi, vagy éppen déli sarka, nem volt benne Anglia, sem Ausztrália és főleg nem Mexikó, csupán egy rácsos járóka volt. A nyelvek területén sem döbbentett volna meg egyetlen Rigó utcai bizottságot sem. Hatalmas, sötét szemével nézett csak, mintha kérdezné: – Mi történik itt? Ma ugyanis, harmincöt évesen, egy multicég kereskedelmi osztályvezetője. Négy nyelven beszél, az angol, német, orosz, spanyol olyan, mintha anyanyelve lenne. Volt már cége mexikói, ausztráliai képviselője, távol hazájától. Angliában is eltöltött már másfél évet.

Hallgatagnak ugyan nem volt mondható, mert amikor meglátott engem a bajuszommal, éktelen bömbölésbe kezdett. Csak sírt, csak sírt, szinte vigasztalhatatlanul. Így ment ez napokon, heteken keresztül. Próbáltam elterelni a figyelmét, beszéltem hozzá és mondandómnak azzal adtam nyomatékot, hogy a fejemet függőleges irányba mozdítottam, mintha azt mondanám: – Látod, igaz!

Valószínű, hogy a többhetes, fejmozgató próbálkozás után, egyik nap, ahogy beléptem, Íriszke nem sírt. Némán, szemeit rám meresztette, várt, hogy a kellő színpadi hatás meglegyen, és ahogy tőlem látta, ő is biccentett a fejével, mintha azt kérdezné: – Elégedett vagy?

 

Tok bácsiék

Íriszke már cseperedett, kikerült a járókából. A beszéde még nem alkalmazkodott a többnyelvűség grammatikai szabályaihoz, de picike, lassan gyarapodó szókincsének felhasználásával már szót lehetett vele érteni.

Történt ez úgymond, egy éves korában. Abban a kicsi faluban, ahol a család lakott, nem lévén bölcsőde, és bősz kormányzatunk a gyest sem találta akkor még fel. Anyukát – Gizikét – az iskolában azonban visszavárták, lévén tanító néni – mert apró gyerekeket tanító nénikből sem dőzsölt, a Viczián Pál által – „karnagyi pontossággal” vezényelt – általános iskola.

Így Íriszkét Tóth bácsiékhoz kommendálták el a szülők, napközben, szükségszerű „pótbölcsődébe”. Őket ő csak Tok-bácsiéknak nevezte, az egyszerűség kedvéért.

Egyik nap hazajövet anyáék megkérdezték tőle:

– Mit ettél Íriszke?

– Gombócot! – volt a tömör, egyértelmű válasz.

Másnap, újabb kérdés:

– Mit adtak Tok-bácsiék ebédre?

– Gombócot! – szólt az újabb válasz és ez így ment nap, mint nap. És ettől a sok gombóctól nőtt Íriszke nagyra!

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Ismételten új pillanatképek”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés