Már este volt, amikor Regős Péter hazaért a napi fuvarból. A helyi téesznél dolgozott, mint sofőr, de a gazdaság kölcsön adta a tejipar itteni cégéhez. Reggelente ő gyűjtötte be a tejet a környező gazdaságokból. Ezen a gépkocsin, mint sofőrök, ketten voltak. A váltótársa a Kiss Zoli. Ugyanis úgy dolgoztak, hogy két nap az egyik sofőr, két nap meg a másik sofőr. Aztán két-két nap közben szabad. Ez Regős Péternek jól jött, mert így otthon, meg a háztáji telkén elvégezhette a soros munkákat.
A teherautót letette a telephelyen, ő maga pedig biciklivel haza kerekezett. Amikor belépett a konyhába, ott volt szinte az egész család. Felesége, Bözsi néni mindjárt terített az asztalon a vacsorához.
-Mossál kezet, gyere vacsorázni, mi már ettünk – szólt hangosan.
-Ti pedig nézitek a tévét? – kérdezte lányaitól, mert mind a hároman ott voltak az asztal túlsó oldalán. Ott volt a vő is, Nagy Ferenc a vasutas, a nagyobbik lánya férje.
-Egy izgalmas krimi van most műsoron – mondta a középső lánya Zsóka.
-Maradjatok már csendben! – intette le őket a legkisebbik lánya Katalin.
Érdekes, mintha szót fogadtak volna, csend lett. Ez ugyan nem tartott sokáig, mert a krimiben elfogták a gyilkost és ezzel a film véget is ért.
Nem mozdult senki, pedig már bent voltak az estében. Olyan érzése volt az embernek, mintha történnie kell valaminek. Egymásra néztek, kedvesen mosolyogtak. Regős Péter pedig úgy érezte, itt a lehetőség, hogy egy dolgot megbeszéljen a családdal.
:Jó, hogy mindenki itt van! – mondta. – Úgy is beszélni akartam veletek. Nem szaporítom a szót, arról van szó, hogy holnap a sertéstelepen, az állatorvos megnézi az újszülött kismalacokat és eldönti, mi legyen velük.
-Azt mondod, hogy nem nevelik fel őket? – Kérdezte a vő, Nagy Ferenc a vasutas.
-Nem arról van szó, hogy nem nevelik fel a kismalacokat, hanem arról, hogy csak az egészségeseket – mondta eligazításként Regős Péter.
-A többiekkel mit csinálnak? – kérdezte a vő.
-Na, hát ez itt a kérdés. Amint mondtam, az állatorvos kiselejtezi a nyamvadtakat. Ezeket a malacokat a téesz eladja a tagoknak, hátha lesz még belőlük valami.
-Kár kínlódni ezekkel! – szólt közbe a középső lány, Zsóka. Szótlan maradt, mert hirtelen csend lett. Mindenki reá nézett. Egy pillanatig zavarban is volt. Aztán csak annyit mondott: – Nem azért mondtam.
-Nekem az a véleményem – mondta Regős Péter. – Hozok haza belőlük néhányat. Majd felneveljük őket.
Egymásra néztek, mintha gondolkodnának, aztán a vő szólalt meg:
-Nekem kell négy kismalac!
-Nekem meg hat, tehát tíz kismalacot hozok majd belőlük, holnap! – nyugtázta Regős Péter.
Ezzel az a bizonyos fontos dolgot, meg is beszélték.
Másnap délután, hamarabb jött haza a tejes fuvarból. A Zsiguli hátuljába betett egy nagy dobozt és elment a malacokért. Visítva hozta őket egy óra múlva. Akkora ott volt a vő és a kért négy kismalacot kerékpárján, szintén egy dobozban, elvitte hozzájuk. Ők a falu túlsó végén laktak egy takaros kis házban, melyet az após vett, még korábban.
A malacok szétosztása után, csend következett. Nem is beszéltek arról, hogyan alakultak a dolgok, mi van a malacokkal.
Regős Péter névnapját tartották az elmúlt vasárnap. Összejött a család, hogy az öreget köszöntjék. A feleség, Bözsi néni kiadós ebéddel fogadta a családot. Ott volt, mind a három lány Éva, a férjével, a vasutas Nagy Ferenccel, Zsóka a középső és Katalin a legkissebb. A finom tyúkhúslevest élvezettel fogyasztotta a család, a második fogás birka pörkölt volt. Ez volt Péter kedvenc étele. Ezt az étket nem lehetett csak úgy bekanalazni, ezt már ízlelve, akkurátusan kívánkozik az ember gyomrába, egy kis vörös boros laza fröccsök kíséretében. Így lelassult az étkezés, a beszéd ezzel szemben megélénkült. Regős Péter kérdezte a vőt, a vasutast.
-Na, mi lett azzal a négy malaccal, amiket elvittetek?
-Megvannak! – mondta a vő.
-Az rendben van, hogy megvannak, de hogy néznek ki?
-Most már esznek rendesen – mondta a vő. – Amikor elvittük őket, eléggé nyiszlettek voltak. Kaptak egy kis tejet, később ebbe kevertem egy kis darát, meg krumplit.
-A mieink is így kezdték – mondta Bözsi néni. – De már jól vannak, csak négy kismalac még mindig olyan nyamvad.
-Majd rendbe jönnek azok! – tette hozzá a vő.
-Én nem sok bizalmat adok nekik – szólt közbe Regős Péter. – Tóth Sanyi, a traktoros mondta tegnap, hogy nekik az elvitt hat malacból, kettő elpusztult. Nem bírták a gyűrődést.
-De apu – szólt a nagyobbik lány, Éva. – A mieink már szépek, csak úgy futkároznak az ólban.
-Mi az elhozott és itt maradt hatot betettük az ólba és mi is tejjel egészítettük ki a kajájukat, tudjátok, amit a tejiparból hoztam – mondta Regős Péter. – Most már négy hónaposak, jól mutatnak. A hatból négy leány, kettő fiú, ha szabad így mondani. Az egyik lányt, a göbét, név szerint a kajla fülűt – nem egyformák a fülei – anyakocának szánjuk. A többieket pedig meghizlaljuk és eladjuk. Kell a pénz, azt biztosan tudjátok.
-Így legyen! – nyugtázta Bözsi néni.
-Ha sikerül a hizlalás, ezzel biztosan jól jártok! – folytatta a vő, a vasutas.
Aztán a malacok sorsa, mind az embereké is, szép rendben elrendeződött. A vő négy malaca szépen felcseperedett. Már el is felejtették, hogy milyen sorsból indultak. A gondos gondozás hatására, kettőt már levágtak közülük, kettő még az ólban röfög, szépen tartják súlyukat és várnak a malacsorsuk alakulására.
Regős Péter kisebbik lánya, a tizenkilenc éves Katalin, megismerkedett egy szőke fiúval, aki autószerelő. A kis malacok jövetelétől már annyi idő is eltelt, hogy a két fiatal, több mint nyolc hónapos együtt járás után, az öregek beleegyezésével, még a lakodalmat is megtartották.
A lakodalomban, az ünnepi asztalra került, a kismalacok közül három, természetesen, mint hízott disznók, sült hús, kolbász, hurka formájában.
Említésre méltó a tíz kismalacból a kajla fülű, amely napokban, „anyai örömök” előtt áll.
Már nem is kell sokat várni erre.
Szombat volt, pihenő nap. Regős Péter ült a tornácon és újságot olvasott. Egyszer csak Bözsi néni, a feleség, kiabálni kezd.
-Péter, gyere gyorsan! – jött a hang a jószág udvar felől. – Siess, gyorsan! – ismétlődött meg a sürgetés.
Péter ledobta az újságot és futott a hátsó udvarba.
-Ellik a kajla fülű! – mondta izgatottan Bözsi néni. – Már az ötödik kismalac is kint van.
-Látom, látom! – nyugtázta Péter. Tudta, most nem lehet semmit tenni, a természet adta dolgok, mennek a maguk útján. A kajla fülű megszüli a malacait, majd szépen maga köré gyűjti, megszoptatja őket, ez a rend.
Jó, hogy tettél be szalmát az ólba, így biztosan nem fáznak meg – mondta a feleség.
Ott álltak az ól mellett, olyan volt, mintha egy szülő szobába leselkednének be, várva a jövevényeket, mert itt több volt. Érdekes és izgalmas élmény volt mindkettőjüknek. A kajla fülű tíz malacnak adott életet.
Innentől kezdve Regős Péter családjában, mintha nem változott volna semmi. A kismalacok után jöttek tízen, szintén, mint kismalacok, várva Regősék, megszokott gondoskodását.
Hozzászólások