Isten olyan közel van, mint a mennyezet.
Nem hiszem, hogy van arca,
bár sohasem lehet tudni.
Hat és fél éves koromban volt arca.*
Akkor úgy láttam, ősz hajú, szakállas férfi,
aki mindent tud rólam és mindig mosolyog.
Mezítláb jár,
fehér vászon köntöst visel és szemüveget hord.
Ez a legfurább.
A szemüveg.
Talán a Mikulással tévesztettem össze,
de már nem tudom.
Vagy a kedves öregúrral, aki a szomszédban lakott
és naphosszat verseket olvasott.
Ferlinghettit, Whitmant tőle hallottam először.
Kellemes, mélybarna hangja volt.
Vers lakott a szemében,
mint annak a színésznek, akinek a neve most nem jut eszembe.
Amikor rám nézett, az mindig olyan volt, mint egy költemény.
Semmiben nem hasonlított ugyan a szemüveges Istenre,
most mégis róla gondolkozom.
Szerintem a versek miatt.
Isten olyan közel van, mint a mennyezet.*
Most akár meg is érinthetném az arcát.
*Részlet, Anne Sexton: Eleanor Boylandnak, mikor a Jóistennel beszél című verséből
Hozzászólások