Elmélkedés: egy, ma közel nyolcvan éves férfi elgondolkodik azon, mi volt 1940-ben, 50-ben, 60-ban, vagy éppen 2000-ben, akkor meglepődik. Első megállapítása: – Hová jutott ez a világ? Nem könyvekből olvassa, csak a saját tapasztalását rakja egymás mellé. Az emberi kapcsolatok mennyire fellazultak. Hol van az a fajta tisztelet, amely gyerekkorára volt jellemző? Vagy vegyük a fiatalokat. Régen a szülő meghatározta fia, lánya viselkedését, erkölcsi felfogását. A szülő-gyerek kapcsolatok egészen mások, mint 50-60 évvel ezelőtt voltak. Hogyan beszélnek a gyerekek a szülőkkel? Mintha megfordult volna minden, most a szülő az alárendelt. Bizonyos vonatkozásban Lieve Joris megfogalmazásával kell egyetérteni: „A modern időkből kiveszett az erkölcs, úgyhogy én inkább régimódi maradok.” Itt van a szerelem, a szex. Ez utóbbi, mint az erkölcs legfőbb hordozója. A szerelem, a szex tabu téma volt. Jó, hát nyissunk, legyünk lazábbak, de ne ennyire. Hol láttál, mondjuk 1950-ben utcán csókolódzó fiatalokat? Ma már nyíltan, a nagy tömegben, a villamos megállóban, senkitől sem zavartatva: „smárolnak”. Vavyan Fable szerint: „Mostanra a társadalom, mint erkölcsi fék, elkopott: már a szégyen sem visszatartó erő.” Sajnos ez a lazulás tapasztalható az üzleti életben és a munka „frontján” is!
*
A jog valóban szerteágazó, ha csak a legfőbb ágakat tekintjük is. Az állam működésére itt van az államigazgatási jog, az elkövetett bűnök rendbetételére a büntető eljárási jog, a pénzügyekre a pénzügyi jog. Az emberek egymás közötti viszonyaik eligazodására a polgári jog. Ugye azt tudjuk egy Schiller mondásból, hogy: „A jog mindenkor a győztesé…” Ebben talán nincs is vita, csak abban, hogy egy-egy győzelem, mindig átformálja a jogot. Aztán ez az átformálási procedúra sorozat, nem mindig kellemes és szerencsés. Nehéz betartani azt a régi latin mondást, mi szerint: „A jog előírásai a következők: Becsületesen élni, mást nem bántani, megadni mindenkinek azt, ami neki jár.” Ehhez, pedig szigorú, megingathatatlan erkölcsi alapokon kell nyugodnia a társadalomnak.
*
Zs. Ferenc nem volt több mint 30 éves, de a hevenyészett iskolai előmenetellel szemben, az élet adta helyzetek kiaknázására, nagy tehetséggel áldotta meg. Használt autók adás-vételével foglalkozott. Telephelyén, amely egy fő közlekedési út mellett található, számtalan márka volt jelen. A jelenlét formája (műszaki állapota) eléggé eltérő képet mutatott. A használt autó forgalma, nála egészen más kategóriát képviselt. Ő a legelhasználtabb autót is árucikknek tekintette. Erre is volt mindig vevő. Csak egy kikötése volt, hogy beinduljon, guruljon a jármű. Mert, ha ebbe valaki beleült és ment vele, mindjárt úgy érezte, autóban ül és tulajdonos. Kispénzű, de erre vágyó vevőknek még 15-20000 Ft-ért is eladott autókat, pedig azok csak mozgó roncsok (koporsók) voltak. Tehát már erkölcsi alapja sem lett volna áruba bocsátania. De ő úgy gondolta: „az üzlet és az erkölcs, két különböző dolog.” Voltak is ebből gondjai, de ezeken mindig átverekedte magát. Talán másképpen alakultak volna a dolgai, ha az iskolában egy-egy magyar órán jobban a tananyagra figyelt volna, mert akkor eszébe jutna Jókai Mór intelmei, miszerint: „Hiányzott nála az az erkölcsi érzék, ami különbséget tud tenni, hogy mi szabad, mi nem szabad.”
*
T. Aranka a mai napig is kitűnik, ha megy az utcán. Lila színű a haja, mozgása fiatalos, vagy legalább is annak imitálja, pedig pár évvel túl van a hatvanon. A városban mindenki ismeri, suttognak is, ha csak úgy sétál egyedül. Mert mostanában csak egyedül lehet látni, korábban, úgy negyven évvel ezelőtt, fess férfiak vették körül. Sokszor férfi koszorú kísérte. Nem egy mindennapi jelenség volt. Erkölcsei, úgy mondták akkor, feslettek voltak. Megjárta a világot, lakott Bécsben és Berlinben, de Párizsban is eltöltött néhány évet. Úgy látszik keresetével jól kufárkodott, mert mára egy ötemeletes társasház második emeleti, kétszobás lakásnak tulajdonosa. A ház lakóival sokat beszélget. Megfogalmazásai szigorúak, nem ismer semmibe tréfát. Mondták is többen: – Aranka megkomolyodott! Nem történt más csak Gabriel Chevallier szavai igazolódtak be: „Az ember visszatér az erkölcsi élethez, amikor életkora már nem teszi lehetővé az erkölcsi botladozásokat.”
*
A jog fura, de hétköznapi gondolkodás formáját tekintve az itt alkalmazott paragrafus nyomdai formájához (§) lehet hasonlítani. Girbe-gurba, tekervényes, csavarodik erre, meg arra is. Somlyó György költő így írta ezt: „Hát azt mondja a jog / Majd akkor lesz jogod /Ha te magad kizsarolod / S ha nincs rá hajlamod / Ütheted bottal a jogod / Nyomát vagy magát a jogot”. „Tehát a jog az uralkodó osztály akaratát kifejező, az állam által kötelezővé tett magatartási szabályok összessége, rendszere”. Ez a definíció, csak az a gond, hogy az életünk során, az „uralkodó osztályok” nem stabilak, nem állandóak. A változások, mindig más és más magatartási formát követelnek. Tehát, nehéz mérlegelni. Arisztotelés szerint: „A jog szenvedély nélküli értelem.” Aztán csodálkozunk, hogy az egyik ember így cselekszik, a másik, pedig úgy. Ember legyen a talpán, aki ebben a labirintusban el tud igazodni. Márai Sándor szerint: „Az írott törvény mögött van egy másik, íratlan, s annak is igazságot kell szolgálni.”
*
Z. Sárika halk szavú, törékeny, szőke lány, most töltötte a huszonnegyedik évét. Kicsit megtörte az élet, ilyen fiatalon. – Képesítés nélküli pedagógusnak mentem abba a faluba. Már másodéves voltam az egri főiskolán. Azért vállaltam el, mert otthon sokan voltunk, sok gonddal. Úgy gondoltam jobb lenne saját lábra állni. Kapóra jöttek a dolgok, meg szerencsém is volt. Abba a kis faluban az iskolaigazgató adott egy szobát, ott laktam. A szomszéd helyiségben volt összezsúfolva az iskola, meg a korábbi falusi könyvtár. Rengeteg könyv, kérdeztem az igazgatót, hogy vihetek-e onnan párat olvasni? – Nyugodtan! – mondta. Kéthét múlva megkérdezte, nem volna-e kedvem olvasókat toborozni és kölcsönözni könyveket? Elgondolkodtam rajta. – Ki olvas mostanában, amikor tévé is van? Kérdezősködtem, beszélgettem. Pár öreg jelentkezett, el is jöttek. Sokszor inkább beszélgettek. Később ez egy olyan találkozóhely lett. Pár fiatal is bejött, érdeklődtek, de könyvet nem vittek. Így került ide Laci is. Ez a srác olyan kiközösített gyerek volt. Nem szerették a faluban, mert állandó balhéjai voltak, verekedett. Velem rendes volt, jól elbeszélgettünk, megismertük egymást. Özvegy anyja nevelte. Éreztem, vonzódik hozzám. Többször ott aludt nálam. Tudtam, ebből egyszer baj lesz. Pedig életszerű volt minden. Megszerettük egymást. Mások szemébe ez erkölcstelen tett volt. Erre az „erkölcstelenségre” az élet rácáfolt. Laci a férjem, rendes ember. Elköltöztünk abból a faluból, bent lakunk a városban. Van egy kétéves kislányunk, úgy érzem, rendezett az életünk.
*
A pereskedés, jól tudjuk, magyar átok. Szinte mindenért hajlandók vagyunk pert indítani, csak hogy nekünk legyen igazunk. Arany János: „A fülemüle” című versében írta: „Hajdanában, amikor még / Így beszélt a magyar ember: / Ha per, úgymond, hadd legyen per.” Nem számított semmi, azért, hogy megmutassa igazát. Az évek, a mentalitás sem változtatott ezen, azóta sem. T. László cége építkezés kivitelezéssel foglalkozik. A siker érdekében elvállalnak mindent, még akkor is, ha abban a pillanatban nem tudják, hogyan viszik véghez az egészet. Aztán a folyamatban kiderül, hogy az építkezés egy-egy részét alvállalkozóknak kénytelenek átadni. Ezek az alvállalkozók is felvállalnak mindent, így azok is tovább adják újabb alvállalkozóknak. Azok elvállalták, mert kellett a munka és remélték, hogy fizetés is lesz a végén. Aztán összeomlott minden, pert per követett. Az ügyet éveken keresztül tárgyalta a bíróság. Végén úgy végződött, mint a fülemüle perben. Szólt a bíró „bölcsen”: „Se ide nem, se oda nem / Fütyül a madárka, hanem / Jobb felül üt) nekem fütyül, / (Bal felül üt) s nekem fütyül: / Elmehetnek.” Aztán kullogva elmentek a felek, futottak a pénzük után. T. László cége párszor fizetett kártérítést is, de mit számít ez egy nagyvállalatnál? Történt olyan is, hogy a felépített beruházásból, a vállalkozó fizetség hiánya miatt, kiszedte az ablakot, ajtót, ahol aztán a szél kedvére fütyülhetett: ki, be.
*
P. Katalin fekete, nyurga lány, most múlt 22 éves, mindig mosolyog, ahogy beszél. – Három hónapja váltottam munkahelyet. Még szerencse, hogy mindjárt találtam is. Most bérszámfejtő vagyok egy helyi kft-ben. Az előzőt szerettem csinálni. Amikor érettségiztem, én vezettem itt a faluban a tánccsoportot. Igaz, egy tanárnő segített, de a próbák többsége az enyém volt. Szerettem a gyerekekkel foglalkozni. Könnyen szót értettem velük, egykorúak vagyunk. Hallgattak rám. Úgy kezdődött, keresett a polgármester, vállaljam el a művelődési ház vezetését, függetlenítve, teljesen önállóan. Meglepett egy kicsit, de titkon örültem. Másnap igent mondtam. Úgy vetettem bele magam a munkába, mint egy megszállott. Minden rendben ment. Szerveztem, próbát csináltam, előadásokat, szakköröket, klubbot. Olyan volt itt a forgalom, hogy az nem igaz. Egybe folyt a nappal az éjszakával, én ott éltem. Aztán egyszer hallottam, valakinek nem tetszik ez a dolog, miért vagyunk ott sokszor még este tíz után is. Meg, hogy én lány vagyok, és ott vannak velem a fiúk. Anyám miért engedi ezt meg nekem? Ez nem erkölcsös dolog! Ilyesmit kezdtek híresztelni és tudja, hogy van ez falun? Pedig állítom, minden rendben ment, de nem magyarázhattam meg minden embernek külön-külön. Aztán egyszer kaptam egy papírt, átszervezés vagy létszámcsökkentés miatt, megszűnt az állásom. Gondolom, jobb volt ezt így adminisztratív úton leszámolni, legalább senkinek sincs vele gondja. Nem kell engem, sem támadni, sem megvédeni. Egyszerűen vége lett mindennek. Most esténként egyetlen villany sem ég abban az épületben.
Hozzászólások