Monte Cristo grófja a Fővárosi Nagycirkuszban • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

Monte Cristo grófja a Fővárosi Nagycirkuszban

Immár többedszer láthatott a Fővárosi Nagycirkusz közönsége a megszokottól eltérő előadást. A szinergiák elnevezésű sorozatba illeszkedő, októberben műsoron szerepelt darab, Dumas oly sokféleképpen feldolgozott regényének újabb színre vitele megzenésítve, musicalként mutatkozott be a cirkuszban.

A szinergia jelentése együttműködés, együtt való hatás, amely az előadás tükrében itt többféleképpen is megnyilvánult: színház és cirkusz, színészek és cirkuszművészek, színpad és porond együttese. Bár a sorozat neve szinergiák, éppen úgy ráillik az interpretációnak erre a formájára az összművészet is, amely a különféle művészeti ágak jelenlétére utal.

Nem irigylem a hasonló alkotásokat létrehozó szakembereket, mert nehéz lehet megtalálni azt az egyensúlyt, amely többféle művészetnek teret enged, úgy, hogy ezek egymás hatását erősítsék, ne pedig aránytalan színpadi jelenléttel egyik a másikat elnyomja. Ezzel összefüggésben nem mellékes a néző figyelmének a fenntartása sem, mert ha túl sokfelé kell figyelnie, talán nem is tudja befogadni mindazt a látványt, amely a szeme elé tárul, rosszabb esetben pedig a zavaros képek között eligazodni sem tud. Aránytévesztés esetén az alkotók előadásra fordított energiái nem hozzák meg a várt eredményt, mert a nézői oldalon a befektetés egy hányada nem nyújt élményt, vagy éppen negatív hatást vált ki.

Mindezt azért taglalom, mert többektől hallottam csalódottságot hasonló előadások kapcsán, amelyekkel szemben kifejezetten ki kell emelni a Monte Cristo cirkuszi bemutatásának a kiválóságát. Ami az együtt való hatást illeti, az itt tökéletesen megvalósult, abszolút pozitív előjellel, így aztán a művészek méltán arattak hatalmas sikert, a nézők pedig, miután a vastapsot követően távoztak, a maradandó élmény érzését vihették magukkal.

Nehéz volt elképzelni a darab eljátszását porondon, főként a díszleteket illetően, hiszen míg a színházakban a színpad az előadóterem végén helyezkedik el, itt a nézőtér körbeveszi. Az egyszerű, ám ötletes és hatásos megoldások, azt hiszem, minden várakozásnak eleget tettek. A forgó porond és rajta a néhány kimagasló dobogó hol a kikötő, hol a párizsi mulatozás, vagy az ítélkező bíró irodájának színteréül szolgált. A színpadot pedig még bővítették azzal, hogy If várának és a benne raboskodók cellájának megjelenítésére a porond és a zenekar fölötti tér egy részét használták, a hely síri hangulatát érzékeltető világítással és vetített díszlettel kiegészítve.

A klasszikus mű alapvetően klasszikus rendezése és jelmezei teljes összhangot alkottak a modern táncelemekkel és zenei ritmusokkal. A vidámnak nem mondható történetben helyet kapott a humor is, ahogyan a gróf bosszújának eszközéül szolgáló három kalóz bajlódott a villa használatával, és elmélkedett rajta.

Ki kell emelni a cirkusz számok beemelését a színházi előadásba. A cirkuszművészek nem ötletszerűen, és nem kiegészítő szereplőként léptek porondra, hanem egyenrangú partnerként erősítették egy-egy jelenet hatását, a cselekmény mondanivalójának súlyát. Erre példaként említem a kötélen egyensúlyozó művész megjelenését akkor, amikor a szereplők is egyensúlyoztak a saját élethelyzetükben, vagy amikor a címszereplő élete a mélybe hullt, és vele egy időben a levegőakrobata produkciója zuhanással ért véget. A görkorcsolyaszámot bemutató páros pörgése, siklása beleillett a párizsi táncoló, mulatozó társaság nyüzsgő forgatagába. A karusszel szám pedig jelképezte a szereplők életének mélységeit és magasságait az egész cselekmény tekintetében csakúgy, mint amikor a titokzatos grófnak az előkelő párizsi társaságban való megjelenésével kezdetét vette a bosszúállás az őt megnyomorítókon. A két művészeti ág egy sajátos együttes megjelenésének is tanúi lehettek a nézők: Amikor artisták a levegőben, a manézs tetején hintán repültek, a boldog jövőt tervezve lent a női főszereplő is hintán ült, amelyet először a kedvese lendített, majd pedig annyira felemelkedett a porond fölé, amely már levegőakrobatika szám magasságának is beillik.

Ne feledkezzünk meg az alapdarabról sem. Ahogy az előadás egyik rövid összefoglalójában olvasható: „Szerelem, intrika, bosszú, szenvedély – minden együtt a színpadi műben, ahogy Dumas örökérvényű regényében is. Szomor György dalaival igazi musicalként mutatkozik meg a klasszikus alkotás.” Valóban, mindez megelevenedett a manézsban az énekes színészek és a cirkuszművészek közös előadásában. A szöveg éppen olyan kiváló, mint a megzenésítése, erre mondják azt „hát még ha kicsit nyugatabbra lennénk”, ugyanis ez a musical a világhírűek sorába illik.

A színházi művészek nagy átéléssel, odaadó játékkal, és gyönyörű hangokkal vonták be a publikumot a történet bűvkörébe. Ezt az előadást mindössze három alkalommal láthatta a közönség, szerencsésnek mondhatom magam, amiért én is részese lehettem 2021 október 3-án a nem mindennapi élménynek.

A három közül az utolsó napit láttam, ahol a végén a szereplők közé lépett Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, a Fővárosi Nagycirkusz korábbi főigazgatója, aki méltatta a művészeket, majd a hölgyeknek egy-egy szál vörös rózsát adott át. De az urak sem maradtak rózsa nélkül, ők egy hölgytől kapták meg. A cirkuszművészethez való kötődésén túl, megjelenésével az államtitkár feltehetőleg külön súlyt kívánt adni a művészek teljesítményének az elismeréséhez.

 

Mercedes és a tengerről megérkező Edmond Dantes

Mercedes, Edmond és levegőakrobaták

Az ítéleten töprengő bíró, egyensúlyozó artisták, fönt If várának cellájában a rabok

Edmond és az abbé a börtönben

Párizsban mulatnak az Edmondot börtönbe juttatók

A dúsgazdag gróf megjelenése a párizsi előkelő társaságban, és karusszel szám

Edmond és Mercedes utolsó találkozása

A szereplők megköszönik a tapsot

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Monte Cristo grófja a Fővárosi Nagycirkuszban”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés