Erőnlétünktől függ minden! • Hetedhéthatár

Szépirodalom - próza

Erőnlétünktől függ minden!

Arról faggatja valaki az embert, hogy milyen erőnlétben van, biztosan nem arra gondol, hogy most hegyeket tudna elmozdítani. Csak úgy megkérdi: – Hogy vagy?  Erre aztán mit is válaszoljon az ember? – Jól vagyok! – csak úgy egyszerűen, mert tényleg jól érzi magát. – Jól vagyok! – mondhatja azt is, hogy most éppen nincs semmi bajom. Elmúlt a betegségem, amivel három hétig kórházban voltam. Vagy azt is jelentheti, kibékültem a haragosommal, már jobb a kedvem. De jelentheti azt a bizonyos erőnlétet, amely ahhoz szükségeltetik, hogy tényleg jól érezzem magam. Ehhez nem kell fizikai munkát végezni, mert ott az erőnlét mást jelent. Naponta meg kell fogni a lapát nyelét, cipelni a teli zsákot, fogni a kapát, vagy ehhez hasonlót kell csinálni. Ehhez valóban jó fizikai erőnlét kell, legyen az embernek teljesítő képessége, erőnléti állapota. Ez utóbbit is kétféleképpen lehet megszerezni, és pedig fejben, szellemileg, vagy kondicionáló erőnléti tréningekkel.

 

Az erőnlét, a fittség, a tettrekészség, a tenni akarás, az alkotói vágy úgy összességében jellemző egy egészséges emberre. T. Zsigmond most múlt el húsz éves. Már régen vágyott– fiatalos lendülettel – arra, hogy elérje ezt a kort. Ő is mondhassa: – Húszéveseké a világ! Valóban ez így is van, mert T. Zsigmond is úgy érezte itt a világ teljes egészében előtte. Akkorát szakíthat belőle amennyi ereje van. Így is volt ez, mindent akart, szakmát, vagy kereső foglalkozást, amelyik jól fizet, autót, lakást, utazást. szép nőt. Ment is ez egy darabig, ez a megszerzési vágy, de aztán rá kellett jönnie, hogy nem minden úgy van, ahogy azt ő elképzelte. Mondták az idősebbek, csak óvatosan. Pedig meg kellett volna szívlelni egy bölcs (Arisztotelész) mondását: „-az erő a fiatalság, a bölcsesség az idősek erénye.” Még nem volt kellő tapasztalata. Az erőnlét sajnos mulandó állapot. Sokat lehet tenni érte, hogy állandósuljon, legyen megfelelő állapota, amely mindenben segíti, viszi előbbre. T. Zsigmondnak is meg kellett élnie, állapítania, hogy az idő, az évek mindig az erőnlét ellen dolgoznak.

 

A kisváros kézilabdacsapata mióta sorozatban győzött, a figyelem középpontjába került. Eddig nem sokat törődtek a csapattal. Mindenki úgy volt vele, hogy az iskola tornatermében hetente egyszer – keddi napokon – a kézilabdázók hancúroznak benne. Nem vették őket komolyan, olyan volt, mintha nem is lettek volna, pedig abban a tizenöt fős csapatban a kezdetektől fogva volt lelkesedés. Ezért is harcolták ki a tornatermet edzésre. Kértek az önkormányzattól támogatást, hogy legalább vegyenek egyforma mezt, lássák, ők összetartoznak. Ebből aztán csak pár fillért adtak, ami szinte semmire sem volt jó. Aztán egyszer betévedt a tornaterembe egy igazi edző, aki éppen a gazdag vállalkozó barátját látogatta meg Budapestről. Ebből a látogatásból született egy lelkes helyi edző, az anyagiakat a barátja adta. Az edző lelkesítette a meglévő játékosokat. Mindig azt mondta: – A győzelem kivívásához kiváló erőnlétre van szükség! Edzettek is rendesen, az utóbbi időben hetente kétszer is. Aztán a siker, a sorozatos győzelem meghozta gyümölcsét. Sokszor, egy-egy vasárnapi mérkőzésen ott volt a kisváros apraja nagyja, szurkolva és lesve a következő győzelmet. Ők tudták azt a mondást: „csak a gyönge emberek számítanak csodákra. Az erős emberek maguk csinálják a csodát!”

 

A szomszédban lakó Feri bácsi, köztudottan nagy horgász hírében állt. Az emeleti ablakból többször lehetett látni, amint szabad idejében, ha tehette, kiállt a garázsból Opel autójával és berakta a pecabotokat, merítő hálót, meg azt a sárga vödröt, amelyben hazahozta az aznapi zsákmányt. Sokan irigyelték magas, szikár alakját, piros pozsgás arcát, erőnlétét.

– Tudjátok a jó levegő, meg a friss hal tesz ilyenné! – mondta mindig, ha megjegyezték: – Jól néz ki Feri bácsi! Aztán ahogy teltek az évek, először még megszokott természetesség volt tőle, hogy megy a vízpartra Opeljével. Később aztán ezek a horgász kirándulások fogytak. Mondták: – Az öreg betegeskedik! Ritkán látták az utcán is. Egyszer valaki megkérdezte a feleségétől, amikor hogyléte felől érdeklődtek. – Hány éves a férje? Egy kicsit gondolkodott a válaszon, az futott át rajta, mindegy hány éves az ember, a baj ott kezdődik, amikor az erőnlét, már nem a régi. És csak várja az ember, hogy egyszer talán majd jobbra fordul minden. Aztán annyit mondott: – 82 éves a lelkem, – de már csak álmaiban megy horgászni!

 

Abban a városban, ahol lakom a magyar boltok sorra bezártak, pár kivételével. Azonban azoknál sem fogy úgy az áru – függöny, szövet, cipő, ruhanemű – mint a köznyelv szerinti kínai boltokban. Van belőle pár, árulnak cipőt, ruhaneműt, meg még sok egyéb holmit. De köztük van egy kínai bolt, amelyik kenterbe veri az egész környéket. Nem is kínai, inkább vietnámi, a boltos neve kimondhatatlan: Yunk Ti Hai, vagy lehet, hogy Tu Bien Háj, itt mindenki Tibi boltnak nevezi. A feleségével kezdték ezt a vállalkozást, úgy közel húsz éve. Tibi egy alacsony, kedves srác, olyan negyven és pár év. Jól beszél magyarul, az üzlethez pedig kiválóan ért. Az egészet egy pici üzlettel kezdte, de aztán, mint kereskedő alaposan megizmosodott. Üzleti erőnléte óriási. Ma már egy áruház szerű üzlet tulajdonosa, több magyart is foglalkoztat. Nála lehet kapni olyan dolgokat, melyeket minden háztartásban használnak. Széles választékban kapható Tibinél kávé, csokoládé, mindenféle háztartási vegyi áru, edények, papíráru, konzervek, el sem lehet mondani mi minden, van nála óriási választékban. Az arányokat és a választékot érzékelve, csak wc papírból ötvenféle található nála.

 

A gondoskodást és az erőnlétet, abban a formában szoktuk megemlíteni, ha valakiről gondoskodunk, vagy ápoljuk, betegen. – Csinálom, amíg bírom! – mondják egyszerűen. Persze ezt így összegezni, egyszerű lenne. A gondoskodás végig kíséri egész életünket. Először gondoskodni kell az újszülött gyerekről. Amíg felnövekszik, rengeteg odafigyelést, munkát igényel. De ha már felnőtt gyerek lesz, az anyai, apai gondoskodás mindig jelen van. Valamivel segítik a szárnyát bontogató fiatalokat, anyagiakkal, lakással, meg még minden egyébbel. Ehhez pedig a szülők töretlen erőnléte szükségeltetik. Aztán ez a gyerek felnőtt lett, nősül, házasodik, jönnek az unokák. A gondoskodás itt is jelen van. Az idő telik, a szülők megöregszenek és róluk is gondoskodni kell. Sajnos az idősekről való gondoskodás az elmúlt ötven – száz év távlatából nagyon megváltozott. Régen egy fedél alatt éltek a szülők, gyerekek és az öreg szülők. Jelen volt a gondoskodás a meglévő erőnlét alapján. – Hol van ez ma már?  A kérdésre is csak kézlegyintő választ tudunk adni. – Az öregek menjenek szociális otthonba! Ott vannak az „Aranyág” Otthonok! De ki tudja ezt megfizetni? Az idősek nyugdíja erre nem elegendő, a gyerekeknek kell pótolni pénzzel a gondoskodást, amely „jelképesen” mutatja kinek, kinek az „erőnlétét”.

 

Sajnos úgy hozta a sors, hogy egy közeli hozzátartozóm hirtelen beteg lett és mentőt kellett hívni. A 104-es telefon az első csengés után bejelentkezett: – Mentőszolgálat, miben segíthetünk? – tette fel a kérdést egy nyugodt női hang. Vázolva a helyzetet, a helyet és nem telt el tízperc, már ott is voltak. Az emeletre két fiatal mentős jött fel. A ténymegállapítás után, még szerencsére a beteg a saját lábán letudott menni a mentőautóhoz és pár perc után a kórház sürgősségi osztályán találtuk magunkat.

Több fajta vizsgálat következett, jó magam csak ültem és szemléltem a kialakult helyzetet. Amíg ott voltam befutott vagy öt mentőautó. Hoztak öreg és fiatal beteget, hordágyon, toló kocsin. A mentősök párosával, mentőorvossal, sofőrrel segédkeztek a betegeknek, hogy minél előbb ellátásra kerüljenek.

Meg kellett állapítanom, hogy a két fős csapatok, erős, fiatal férfiakból tevődött össze. Biztonságosan, hozzáértő módon végezték feladataikat. Látszott, hogy az Országos Mentő Szolgálat erő béli állapota, kondíciója jó, mondhatnánk segítő készségüket is beleértve, kiválónak.

 

Női fodrászüzlet a város szélén. Lehetne ez egy film címe is. A környékről a hölgyek, főleg az idősebbek, ide járnak dauert csináltatni, esetleg hajat vágatni, mosatni. De előfordul, hogy a hiúbb idős hölgyek, festetni is. Jó ez az üzlet, nem kell a város központjába buszon utazni. Itt, ismer mindenki, mindenkit. A jól értesült információkat itt ki is cserélik.

Egyik nap úgy délelőtt tíz óra körül beállított az üzletbe Panni néni. Volt meglepetés, mert ő a városrész legöregebb lakója, pontosan 94 éves.

– Tessék csak bejönni! – invitálta Marika, a fodrásznő.

– Már rég voltam nálatok! – mondta Panni néni és a kezében lévő két botot, mindegyikbe jutott egy-egy, az egyik szék karfájának támasztotta. Csak ezzel tud biztonságosan közlekedni. Panni néni, kis, alacsony, vékony teremtés, fehér haja, mint egy korona úgy díszeleg a fején, szépen, fésülve. Erről idegen fel sem tételezné, hogy éveinek száma, már ennyi.

– Jöttem – folytatta – hogy a hajamat egy kicsit megigazíttassam. Szép akarok lenni, mert utazom, mégpedig repülővel! – hangsúlyozta az utolsó szavakat.

– Hová tetszik utazni, pont repülővel? – kérdezte Marika és úgy érezte, el áll a lélegzete is. – Ebben a korban? – csapta össze a kezét.

– Megyek az unokámhoz Svájcba. Meghívott karácsonyra – mondta vidáman és leült egy székre. Huncut mosoly szaladt végig az arcán.

– Majd csak tavasszal jövök vissza! – és nevetett. Olyan volt ez a közlés, mintha számára nem lenne idő, sem évek. Az erő, az erőnlét, a két bot társaságában is, sugárzott apró, fegyelmezett alakjából.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások



Archívum

Hozzászólások

DISQUS