1956: „Munkás ököl vasököl, oda sújt, ahova köll!” – 6. rész • Hetedhéthatár

Népszerű tudomány

1956: „Munkás ököl vasököl, oda sújt, ahova köll!” – 6. rész

A Kádár-rendszer föllépése a „gaz ellenforradalmárok és fasiszták” ellen – a Dunántúli Naplóban, 1956. november-decemberben

 

Palmiro Togliatti mocskos hazugságai az Unita-ban (folytatás)

Dunántúli Napló 1956 november, Különkiadás (Forrás: Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjteménye)

Az előző részben a Dunántúli Napló 1956. november 9.-i számában közzétett Unita (helyesen: L’Unita – az Egység, az Olasz Kommunista Párt hivatalos lapja /1924-2017/) cikk-ismertetésének első részéről írtam, amely álszent módon „A szabadság és a béke védelme” cím alatt jelent meg, és Palmiro (Michele Nicola) Togliatti (1893-1964), a Moszkvához hű Olasz Kommunista Párt vezető politikusa írását ismertette.

L’Unita címlap (Forrás: Wikipédia)

Bolsevik hazugság-áradatát ott hagytuk abba, hogy külföldről „… fasiszta fegyveres bandák áradata hatolt az országba. Ugyanilyen bandák alakultak az országon belül…” Ezeket az épületes kommunista hazugságokat „az ellenséges táborhoz tartozó szemtanuk írásaiból” (sic!) vette. Arra a nem kommunista „forrásadóra” hivatkozott, aki a budapesti főúton meglincselt ávósokon „örvendezett.” A bekezdés így zárult: a szovjet beavatkozás tehát „logikus fejlődése volt a politikai és az osztályharcnak.” Természetesen ezután „fölmentette” a Szovjetuniót a támadása alól, amely „… egyébként másodszori felszólítást kapott a beavatkozásra.” A cél az volt, „… hogy elzárja a fehérterror útját, és csírájában nyomja el a fasizmust a szolidaritás érdekében, amelynek a civilizáció védelmében (sic!) egyesítenie kell az összes népeket, és mindenekelőtt a szocializmust építő népeket.” Fölsorakozott tehát a két tábor az „elszánt reakciósok” és az „elszánt szocialista forradalmárok” képében!

Az „ingadozóknak, rettegőknek, tévedőknek” is bátorítólag üzent, akik késve nyerik vissza addig ingadozó lelkületüket, mondván: vannak olyanok, akik „… azután újra visszanyerik hitüket.” (És amint írta, ebben nincsen semmi különös, nincsen semmi új. ez előfordul a munkásmozgalomban!)

Palmiro Togliatti (Forrás: Wikipédia)

Ezt követően, a magyar „ellenforradalmi eseményeket” summázva szemrebbenés nélkül kijelenti: „Az események lényege azonban világos. Nagyon keveset érnek azok a szavak, amelyeket Nagy Imre mondott, keveset jelentenek azok az emberek, akikből kormányát alakította.” (És Kádárék hol maradtak, ők is benne voltak Nagy Imre kormányában eleinte!) A folytatásban: „Jelentősége csak a végcélnak van, amelyek irányában az események elkerülhetetlenül kifejlődtek volna, ha Magyarország munkásosztályának és népének nem nyújtottak volna erős és döntő segítséget.” (Mármint a „baráti” szovjet csapatok.)

Én eddig visszafogtam magam, nem kommentáltam „az utókor nevében,” folytatom a mocsok-dömpinget. Lássuk tehát a továbbiakat is. „Nemcsak Magyarországról van szó, szó van rólunk is, egész Európáról. Nagy Imre csak azután fedte fel igazi szándékait, miután buzgón munkálkodott a zavargások és a szétzüllesztés kiszélesítése érdekében, felhívásokat kezdett tenni amerikai ejtőernyősök intervenciójára, vagyis háborúra hívott fel. De semmi máshoz, csak a háborúhoz jutottak volna el abban az esetben is, ha Magyarország nyílt reakciós kormány hatalmába került volna. Határincidensek, intervenció, provokációk kezdődtek volna, megkezdődött volna fegyveres konfliktusnak az az egyik előkészítése, amelyet olyan jól ismerünk.”

Magyar forradalmár a Time címlapján 1956 (Forrás: Wikipédia)

Természetesen a „harcos Szovjetunió” dicsérete sem maradt ki. „A Szovjetunió kötelessége abban áll, hogy megakadályozza háborús provokációk tűzfészkeinek kialakulását határainál. A Szovjetunió kötelessége nemcsak saját maga vagy a kelet-európai népek irányában, hanem a mi irányunkban, valamennyi nép irányában is.”

Ez a szenny-irat is példa arra: voltak olyan kommunista fizetett bitangok nyugaton is, akik még ekkor is tovább hirdették a lenini-sztálini-hruscsovi Szovjetunió velejéig hazug propagandáját, nem törődvén a történelmi igazsággal. Besározták gondolkodás nélkül nemcsak a magyar forradalom és szabadságharc, de Nagy Imréék tetteit is, a sok áldozat és mártír emlékéről nem is beszélve! És akkor még nem is beszéltem a már ekkor zajló, és tovább folytatódó véres megtorlásról, amelynek később az „egykori harcostárs,” a miniszterelnökségét egy pillanatig sem megtagadó Nagy Imre (1896-1958) terror-per után áldozatul esett! Arról sem akartak tudomást venni, hogy a nyugati hatalmak, élén az USA-val elárulták a magyarokat, kiegyeztek a szovjetekkel, és zajlott a Szuezi „incidens” is. Arról se feledkezzünk meg, hogy ekkor kezdődött és szélesedett ki később a nyugati kommunista pártokban és a „társutas” értelmiségeknél a szakítás az addigi vak „szovjet-imádat”- tal. Ezek voltak Palmiro Togliatti (jól jegyezzük meg a nevét) és hasonszőrű bolsevista pribék-társai a maguk teljes, bűzös-férges valóságukban! …


Marosán György államminiszter (?) felhívása

Nyikita Hruscsov (Forrás: Wikipédia)

A lap fő oldalának bal felén, a „Haladéktalanul kezdjük meg a munkát!” címmel, „Rajtunk a világ szeme” fellengzős felcímmel jelent meg a „kormány erős emberének” acélos felhívása. „Természetesen” a munkásokhoz, a dolgozó parasztokhoz, az elvtársakhoz szólt, és szövege átnyúlt az újság második oldalára is. A forradalmi munkás-paraszt kormánynak hazudott alakulat megalakulásának hírével indított, amely a „magyar dolgozó nép hatalmának védelmére” (sic!) alakult. A folytatás sem volt akármi. „Ennek a kormánynak a megalakulását azt tette szükségessé, hogy véget vessünk az ellenforradalmi elemek garázdálkodásának, az utóbbi hetekben lezajlott embertelen állapotoknak hazánkban. Szent kötelességünk, hogy szétzúzzuk a már széjjelvert, de még itt-ott garázdálkodó ellenforradalmi fegyveres bandákat, akik felrúgva a törvényes rendet, sanyargatják dolgozni, alkotni akaró népünket, és gyilkolják a becsületes, hazánkért, népünkért dolgozó, népi hatalmunkért harcoló fiainkat.”

Nagy Imre síremléke a 301-es Parcellában (Forrás: Wikipédia)

Nagy Imre síremléke a 301-es Parcellában (Forrás: Wikipédia)

Ezt követően rátért a „Rákosi-Gerő klikk kalandor politikájára,” amelynek következményei „jogos elégedetlenséget és felháborodást váltottak ki pártunk, munkásosztályunk, a nép széles rétegeiben.” Itt tért rá az ő évekig tartó börtön-szenvedéseire, amely őt is csatlakoztatja ennek a politikának az elítélésére. De most már semmi baj, mert ő megingathatatlan, mert így folytatta. „Nincsen azonban olyan személyes bántalom, ami megingatná a szocializmus ügye iránti szent hitemet, meggyőződésemet.” De azért azt is leszögezte, hogy ez a „vétkes politika” iránti jogos elégedetlenség sem volt ok arra, hogy „a népi hatalom megdöntésére, a demokrácia és a függetlenség szent jelszavát sötét ellenforradalom céljaira használták fel.”

Marosán György íróasztalánál (Forrás: Wikipédia)

Felhívásában az ellenforradalmi politika által megtévesztett emberek mostani fölismeréséről szintén szólt, amely ekkorra már átlátta az ellenforradalom hazai és külföldi „bűnös” cselekedeteit, amelyek nyomán a „kapitalista restaurátorok” a „régi világ törekvéseit” akarták visszahozni a „népi demokrácia feláldozása” ellenében. De „akik ezekben a véres napokban végül is visszavonhatatlanul lelepleződtek.” Persze nem hagyhatta ki az „ellenforradalom” és a „népi hatalom” közötti éles különbség ecsetelését sem a kor uszítóan hazug szellemében. És ha már „lúd, akkor legyen kövér,” alapon akkor a Szovjetunió „méltatására” is rátért a „testvéri katonai segítség” fölemlítésével, köszönetet mondván ezért! Magától értetődőnek tartotta, hogy a „hitvány, szovjet-ellenes rágalmakat” szintén vissza kell utasítani – szerinte. És mivel ez semmibe sem került neki, egy szusszal megígérte a „teljes valóság” föltárását is!

Rákosi Mátyás szónokol (Forrás: Wikipédia)

A fő mondanivalója azonban csak most következett, amely hajazott Vlagyimir Iljics Uljanov Leninjük (1870-1924) hírhedt „Mi a teendő” (1902) című brosúrájára, persze az akkori helyzethez „igazítva.” – „Mit akar a munkás-paraszt kormány?” tette föl a kérdést ugyanis. A válasz pedig az az ideológiai maszlag volt, amelyet azt követően használtak mindenhol. „Helyre akarja állítani a rendet, a törvényességet az ország minden részében. Meg akarja védeni a munkások és a dolgozó parasztok hatalmát. Meg akar akadályozni minden restaurációs kísérletet, ami vissza akarja hozni hazánkba a nagybirtokosokat, a gyárosokat, és azok kiszolgálóit.” A harcos hangvételt igazolta az a „harcba szólítás,” amelyet a „népi demokrácia védelmében” hirdetett meg.

Gerő Ernő (Forrás: Wikipédia)

A „közel kétmillió szervezett munkás” nevében szeretett volna beszélni, amikor azt írta, hogy az ellenforradalom rombolásainak legyőzésével „ A magyar forradalmi munkásosztály teljes harci egységének acélos erejével, a munkás-paraszt összefogás erejével védjük meg a nép hatalmát, és teremtsünk rendet hazánkban!” Majd a termelés megindításának sürgetően fenyegető, szociális demagóg szövege következett.

1956: Kivégzettek fotói (Forrás: Wikipédia)

Zárásként pedig mi következhetett volna más, mint a „nemzetközi munkásosztályt alkotó szocialista tábor”- nak szóló, „rajtunk a világ szeme” – szlogen. „Nem vagyunk egyedül. nem maradunk magunkra, támogatni fognak bennünket. Nekünk csak rendet, békét, nyugalmat kell teremtenünk. Állítsátok félre az útból azokat, akik a rendnek és a békének fegyveres akadályozói. Munkára fel, ezt követeli tőlünk hazánk népe és boldog jövője.”

A „szocdem-áruló” Marosán György („Buci Gyuri,” 1908-1992) itt már kezdte ismét megmutatni „bolsevik oroszlánkörmeit.” Persze azt „elfelejtette” hozzátenni ő is, hogy közben gőzerővel folyt a megtorlás. Amikor pedig később „értékelték” a helyzetet, már a „külföldi és hazai reakciós erők aknamunkája” jelentőségében megelőzte a „Rákosi-Gerő klikk túlkapásait…”

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások



Archívum

Hozzászólások

DISQUS