Októberi borozás • Hetedhéthatár

Szépirodalom - vers

Októberi borozás

 

Hirtelen elhatározással leemeltem
a polcról egy üveg rozét, és a kosárba
tettem, a többi holmi közé. Pedig
tudhatnám rég, hogy veszélyes dolog
nekem októberben rozét inni egyedül,
mert feltárulhat az emlékek gondosan
lezárt kapuja.  Amikor a poharat
önmagammal koccintva számhoz emeltem,
szinte megrohant annak a hajdani
októberi estének az emléke,
ami a jelenben már többé vissza
nem térhet. Ketten ültünk a nagy
konyhában, a vacsora romjai felett,
és én megéreztem, hogy valaminek,
ami még el sem kezdődött, ott és
akkor vége lett. De a bor édes íze,
néhány meghitt pillanat ott rezgett
még az estében, és az emlékek
megőrizték azt. Másnap, ahogy
álltam a szemerkélő esőben, a
hazafelé tartó buszra várva, bár
kikísért, de átölelni nem hagyta magát,
és a buszt sem várta meg, mondván:
nem szereti a búcsúzkodást.
Biciklire pattant, és elkerekezett.
Így gördült ki az életemből, még
mielőtt a pesti busz megérkezett.
Még utoljára befogta tekintetem
az esőben is szépséges völgyet, és
csak akkor eredtek el a könnyeim,
mikor már a hazafelé tartó buszon
ültem. Évek teltek el. Egy viszonzatlan
szerelem édesbús emléke ott várt
rám a rozés palackba zárva, míg egy
másik októberi estében, óvatlanul
újra magamhoz közel engedtem.

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások



Archívum

Hozzászólások

DISQUS