Porból, vízből, fényből… mert vannak pillanatok • Hetedhéthatár

Szépirodalom - vers

Porból, vízből, fényből… mert vannak pillanatok

 

És megint üres csendesség van,
a szív leporolta sebzett önmagát,
a szürke lomhán fényesedik,
nesztelen kószál, búsan, mit is talál.

Rosszul kiégett cserép edényt,
festett szépsége egykor még megfogott,
belé képzeltem ezer csodát,
s lepattogzott, a színe is megkopott.

Megfordult benne annyi napom,
földnélküli vetett magként nőtt, virult,
vakon, süketen, szűrt fényben élt,
s képzelte bársony, mi lelkéhez simul.

Sóhajok hídján könnyes, lassú séta,
csillagokra néz, majd a mélybe,
mi a bére, mi lesz a könnyebb,
repülni, vagy legyen már végre vége.

Sírj csak, nincs semmi rajtad kívül igaz,
kósza, nagy gyermek, még remélsz?
Nincs igaz semmi rajtad kívül,
felnőttél, s az élet bolondul nehéz.

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások



Archívum

Hozzászólások

DISQUS