„Édes Hazánk, kedves dalunk, Érted élünk, érted halunk!”
(A dalárda jeligéje)
1895-1896: új zenekari partner, a Zenekedvelők Egyesülete, hangversenyek, millenniumi díszelőadás
A jó tollú Haksch Lajos (1862-1939) sokat idézett könyvében számtalanszor írt ékes szólóan természeti képeket egyes fejezetek bevezetőjében. Amikor erről a két évről szóló részt vezette be, ismét így tett. Lássuk:
„A nagy természetnek évszakokra osztott rendjét ismétli, másolja minden, ami az örök természettől való: az emberélet sajátságos négy szaka, a nagy természet e bámulatos kópiája, végzetszerüleg (sic!) találja új másolatát mindabban, ami embertől való. Az összes intézmények életfolyása folytonos változásait tükrözteti a tavasznak, nyárnak, ősznek és télnek.
A Pécsi Dalárda, melynek életében tisztán fölismerhetők a tavasz, nyár, ősz és tél meg-megújuló változásai, ebben a két évben újra tavaszát éli. A hő fénynyel (sic!) sugárzó, nemsokára elkövetkezendő nyár előfutárja ez a két év, mely alatt megmozdul benn a mélységben a kifelé törő meleg, a melegtől a csíra, a csírából a rögöt áttörő, a fakérget is meghasító zöld hajtás, melyeknek sokasága pázsitossá teszi a mezőket, virágossá az erdőket.
A zenei élet újabb tavasza ez a két év, melyben fű-fa megmozdul, hogy minél tarkábbá, illatosabbá, daltól minél hangosabbá varázsolja a Múzsa ligetét.”
Krónikásunk ezt követően a Zenekedvelők Egyesülete megalakulásáról, működéséről ejtett szót. Azt tudni kell, hogy maga az alakulás folyamata már 1893-ban megindult, az alapszabályt fogadták el az 1895. február 2.-án, az első összejövetelükön, míg az 1895. március 10.-i közgyűlésen mondták ki a végleges megalakulást. Közfölkiáltással választották meg kardosvaszkai Kardos (Kardoss) Kálmán (1839-1916) főispánt elnöknek, míg a zenekar karmesterének Lőhr Vilmos (1837-1920) zenetanárt kérték föl.
Nagy esemény lett ez városunk zenei életében, mivel a Pécsi Zeneegylet (1871-1886) megszűnését követően nehezen oldották meg a zenekari kíséretet. Műkedvelő zenészeket kértek föl, míg a fúvósokat az éppen itt állomásozó gyalogezredek zenészei adták. Ez utóbbiakra a továbbiakban is számítottak, de a zenekar „derékhadát” hivatásos zenészek adták. A művészi színvonal tehát ezt követően biztosítva volt (egészen az 1950-es megszűnésükig). Számtalan föllépést szerveztek közösen az évtizedek során a Pécsi Dalárdával, sőt működésük szorosan egybefonódott.
Ennek már az első színrelépésükkor példát adtak: 1895. április 20.-án nagy közös hangversenyt rendeztek szintén a Kert (a mai Dischka Győző) utcai tornacsarnokban, ahol a zenekedvelők 80 (!) zenésszel, a dalárdánk 35-, a női énekkar 30 dalossal működtek közre. (Jacob Ludwig) Felix Mendelssohn (Bartholdy, 1809-1847): „Walpurgis éj” című művét, (Wilhelm) Richard Wagner (1813-1883): „Tannhäuser” című operájának nyitányát, (Johannes Chrysostomus Wolfgangus Theophilus) Wolfgang Amadeus Mozart (1756-1791): „Jupiter szimfónia” című alkotását szólaltatták meg Rendi József, Hencz Mariska, Taky József, Jilly Alajos (1846-1905) szólóéneklésével. „Ez a hangverseny volt a tavasz első virágpompája, az első meleg napfény, a fészküket elrendezett madarak első dalcsattogása, a tavasz első ünnepe” – jellemezte ezt a jeles eseményt Hakschunk.
Ez után néhány belső ügy következett énekkarunknál: székházukban javítási munkák zajlottak, és frissítésül választmányukba 4 új, fiatal tagot választottak ifj. Reberics Imre (első titkár) Kiss József (1858-1939)-, Tabak Lajos (másodtitkár) ifj. Reberics Imre-, Szigriszt Ferenc (pénztáros) Szigriszt Lajos helyébe, a levéltáros pedig Pikler József lett. Amikor pedig a fiumei botrány nyomán kilépésük megtörtént az országos szövetségből, és számos társ-dalárda részvételével, Győr székhellyel létrehozták a Dunántúli Dalosszövetséget, 1895 nyarán részvettek az első szövetségi dalos ünnepen hattagú küldöttséggel.
Az év hátralévő részében alapszabály-szerű dalesteket, rózsa-ünnepet, tréfás esteket rendeztek, és közreműködtek a Pécsi Nemzeti Színház október 5.-i megnyitásán. Az akkorra már föloszlott, Hoffer Károly (1840-1921) által vezetett női énekkar újból megalakult, miután a helybéli újságban jelentették meg alakulási szándékukat, a tagok zenei oktatására pedig két pécsi karnagyot (karmestert) kértek föl. Nevük Pécsi Női Dalegylet lett. Ezt az évet szintén vidám Szilveszter-est zárta.
Az 1896. év azért volt nevezetes országunk történetében, mert ekkor zajlottak le államalapításunk ezer éves ünnepségei szerte e hazában. Az előző évben fölavatott Fő (Király) utcai Pécsi Nemzeti Színház színpadán rendezték meg a pécsi jubileumi hangversenyt május 10.-én. Az a szép, fényes nap délelőtt misével kezdődött a Lyceum templomban, ahol kórusunk Seyler Károly (1815-1882) zenés miséjét énekelte a női karral együtt. Az esti díszelőadáskor koszorús költőnk, Váradi Antal erre az alkalomra írt prológusát díszmagyarban ifj. Eötvös Gusztáv dalárda-tag szavalta el nyitásként olyképpen, hogy az egyes szakaszok közt kardal csendült föl a Pécsi Dalárda, a Pécsi Polgári Daloskör, a Pécs-bányatelepi Daloskör, valamint az előtte létrejött Pécsi Dalos Egyesület megszólaltatásában, ez utóbbit ekkor a Püspöki Tanítóképző hallgatóival egészítették ki. A mű a „Szózat”-tal zárult. (Az első sor után széttárult a függöny, és az összkar együtt zengte a további sorokat-versszakokat fényes világítás mellett.) Fölcsendült még Huber Károly (1828-1885): „Szabadság dal,” Erkel Ferenc (1810-1893): „Himnusz” című műve, a Pécsi Zenekedvelők Egyesülete pedig részleteket játszott Erkel: „Hunyadi László” és „Bánk bán” című operájából. Schalauch Anna kisasszony pedig magyar népdalokat énekelt. A színházat zsúfolásig megtöltő közönség hatalmas taps-orkánnal ünnepelte a föllépőket.
Az ünnepi hangverseny „utóhatásaként” az előadás tiszta jövedelmét fölajánlották pályázat-kiírási célra, ugyanis a hazai nemzeti dal fejlesztése érdekében alkotott „műnégyesek” díjazására 200 illetve 150 koronát, népdal-átirat illetve népdal-földolgozás díjazására pedig 100 koronát ajánlottak föl.
A kisebb föllépések közül a március 15.-i és október 6.-i, jogakadémiai hallgatók által rendezett ünnepen működtek közre, és amikor a Pécsi Katolikus Kör székház-avató ünnepségére sor került, természetszerűleg őket kérték föl éneklésre. Engeszer Mátyás (1812-1885): „Szerettelek” és Hubert Károly: „Fohász” című kórusműve csendült föl ekkor. S hogy ne maradjon búsongás nélkül ez év, Jilly Alajos szeretett alelnök és basszistaként Hoffer Károly „ellenpárja” elhagyta nemcsak a várost, hanem a hazát is, és Amerika földjére lépett sok ezer kivándorló társával együtt.
Hogyan is búcsúzott tőle a mi derék Haksch Lajosunk? „… óh adatott sírnia szomorú alkalom elégszer – bezáruló koporsók fölött, de olyan keserves zokogás még nem tört elő kebeléből, mint most, amikor élőt siratott. Nem halt meg senki, s a dalárda mégis temetett. Valami pokoli fordulat az emberi sors kerekén – mert égi végezet nem lehetett az – úgy parancsolta, hogy a dalárdánk hosszú éveken át egyik erős oszlopa, lelkes, önfeláldozó harczosa (sic!), több czikluson (sic!) át ügyvivő alelnöke, a szeretetre legméltóbb dalos testvér, Jilly Alajos, a tüneményes hangú bassista (sic!), Hoffernek ellenlábas partnere, elhagyta az édes hazát, itt felejtette a kedves dalt, amelyért pedig itthon minden időkön keresztül, jó és balsorsban élt-halt. Tengerek választják el őt az ő imádott Pécsi Dalárdájától s tengerek sem töltik be azt az űrt, melyet távozásával itt hagyott: az ő helye betölthetetlen, az a hely a Pécsi Dalárdában és a dalárda keblében egyesült szívekben – ma is üresen – őt várja vissza, várja még a csüggedés között is reménykedvén.”
S hogy lássuk, milyen gazdag életútja volt a Tolna vármegyei Apátiban 1846. szeptember 9.-én megszületett gazdasági tanácsosnak, ügyvédnek, el kell mondanom, hogy városi rendőri alkapitányként 1873-tól, árvaszéki ülnökként 1878-tól, városi gazdasági tanácsosként 1884-től, majd ügyvédként lett ismert mecsekalji városunkban – a leghíresebb dalárdában viselt érdemei mellett. Ezeket az adatokat a Csorba Győző Megyei Könyvtár Helyismereti Gyűjteményében találhatja meg bárki, aki utána akar kutatni. Amint az itt írva vagyon, 1896-ban, épp a millennium évében vett vándorbotot képletesen a kezébe, és hajózott át az Újvilágba, ahol szintén szép karriert futott be. Tuxedo Parkban hunyt el 1905. július 10.-én.
Hozzászólások