… Ami az életemből kimaradt
Elég furcsán fest a XXI. században, hogy egy korombeli nő ennyi mindent kihagyhatott, elmulasztott, vagy mániákusan kitagadott az életéből.
Ezeket hajtogatom, a tehetetlenségeimen csodálkoznak barátaim meg az ismerőseim; hogy biztosan nem ide, ebbe a korba készülhettem, csak elvétette dolgát az Isten, és a Ratkó-korszakba dobott, hagyott, felejtett, innen vágyódhattam vissza a könyvekből, filmekből sejtett, felületesen megismert múlt korokba, ahol nem vesz körül ennyi idegen kütyü, gép, kihívás, – bár elképzelhető, hogy nyugtalan, kíváncsi vénám azokból is elvágyódásra késztetne.
Be kell ismernem, hogy egy modern korszakban tökéletlenkedek nemtudásommal, pánikszerű félelmeimmel, ellenállásaimmal, csökönyösségemmel. Agyam képtelen nyitni, mozdulni a mai eszközök felé, gépek felé, már három gomb nyomása előtt is elbizonytalanodok, pedig nagyon fontosak lennének az életemben.
*
Nem tudom kezelni a számítógépet. Alapvető funkcióval sem vagyok tisztában. Gyenge finommotorikám miatt csigalassúsággal, egy ujjal gépelek, képtelen vagyok a dokumentumok kezelésére, segítségre szorulok, így aztán állandó késésben magam mögött kullogok. Kézzel írt szövegeimet elviszik gépelni, egyhavi írásmunkáim hat-nyolc hónap alatt rendeződik, javítódik végleges formába. Időnként lázadok tehetetlenségen ellen, elhatározom, hogy magam is a gépem ura leszek, de lassúságom ismét kioltja lelkendezésem apró csíráit, folytatódik a körülményes, hosszadalmas gépeltetési mizéria.
*
Nem szeretem, és nem tudom kezelni a mobiltelefonokat. Ha engem hívnak, felveszem, ám a hirtelen megszólaló csengést nem tudom elhallgattatni. Ez különösen az irodalmi rendezvényeken a legbosszantóbb, ilyenkor sűrű elnézés-kérés közepette a telefonom elhallgattatását is kérem. A vázoltakból következik, hogy soha nem volt és életemben soha nem is lesz okostelefonom, hiszen nem tudnék vele mihez kezdeni. Nézem az utcákon, járműveken terjedő ragályos kórt, a végtelen mobilozást, gépezést, sírhatnékom támad, hogy alig látok beszélgető vagy olvasó embert. Különdíjat adnék annak az egy-kettőnek, akinek a kezében könyvet fedezek fel. Nézem az unokák játékprogram keresését, boszorkányos ügyességét – már nem tartozom ide, ez nem az én korom.
*
Egy pillanatig sem vonzott egyetlen autócsoda sem, igaz autóvásárlásra nem is telt volna a fizetésemből, nem is incselkedtem ezért az autószerzés gondolatával, így aztán nyilvánvaló, hogy jogosítványt sem szereztem. Ha jobban belegondolok, örülök is, így legalább nem okoztam balesetet, nem tettem kárt embertársaimban, hiszen a gyalogos közlekedésben is elég figyelmetlen, és tétova vagyok.
*
Fóbiáimnak köszönhetően nem tűröm a bezártságot, így nem használom a liftet, pedig tíz emeletes panelház harmadik emeletén van a lakásom. Ideköltözésem idején még boldogan szálldostam, száguldoztam bevásárlószatyraimmal fel-alá, azonban a harmadik hónapban ért a nagy sokk: kilencen ragadtunk benn a négyszemélyes liftben. Le-föl járkált a lift. Csupán egy órát voltam a lift foglya három büdös részeg férfi közé préselve, akkor ott megfogadtam, hogy soha többé nem szállok be, ha még egyszer élve kijutok innen. Nem is használom azóta, a régi házbeliek, szomszédaim is tudják, a jobb lelkek segítenek is, elveszik tőlem a nehéz csomagokat a földszinten, és a harmadikon kiteszik azokat. Azt hiszem, amíg a kényszer nem hajt, nem veszem igénybe a liftszolgáltatást.
*
Még soha nem ültem repülőgépen, úgy tűnik, hogy ez is kimarad hátralévő életemből. Félek a magasságtól, a magasban való be- és összezártságtól, de főképp a zuhanástól, hiszen itt a földön is meg lehet halni. Erősen tiltakoztam, amikor felmerült egy törökországi olcsó repülőút lehetőségem, a buszt választottam.
*
Nem járok strandra, fürdőhelyekre, nincs is fürdőruhám, pedig valamikor nagylány koromban gyönyörű kék-fehér csillagos bikiniben kapáltam a kukoricaföldünkön meg a szőlőnkben. Munka közben napoztam, így nyert szép kreol színt a bőröm. Kapálásaim során arra kocsizó öreglegény – Pali – igencsak meglesett. Egyszer a bolt előtt odajött hozzám és azt mondta: „Nagyon szép lány vagy. Mindenből van elég rajtad, ami egy nőnek kell.” A fürdőzés örömétől pedig a rossz élmények fosztottak meg örökre. Életemben kétszer jártam strandon, mindkét alkalommal rám járt a rúd, mert fertőzéseket szedtem össze. Az első fürdőzés után szerzett sebeimet két év után gyógyították meg, a második fürdőzés utáni kellemetlen fertőzéstől négy év után szabadultam meg végleg. Ezek után nem merészkedtem, nem vágyódtam emberekkel zsúfolt vizekbe, mert már nem lett volna mondjuk nyolc évem a gyógyulásra. Mivel nem szeretem, kerülöm a fürdőhelyeket, vizeket, így aztán úszni sem tudok.
*
Soha nem sminkeltem magam. Bár egyszer egy kozmetikus ismerősöm dolgozott az arcomon, akik így láttak, azt mondták, hogy előnyös lenne, ha sminkelném magam. Nem fordult meg a fejemben, hiszen az örökös sietségben, gyermekeim és a munkám mellett az efféle műveletekre nem is jutott volna idő. A kencék helyett mindig többre tartottam a természetességet, a kitakart valós arcom. (lehet, hogy ezért kerültek el eddig a ráncok?)
*
Nem szeretem az ékszereket, bizsukat, soha nem volt fülbevalóm, nyakláncom, karkötőm. Gyűrűm sincs, mert úgy érzem, ha az ujjamon van, hogy megöl, szorít, és rabságban tart. Azt is mondták már, hogy nem vagyok elég nőies, de elengedtem a fülem mellett a megjegyzést, hiszen sok élethelyzetben férfi gyanánt kellett élnem válásom után.
*
Nem tudok varrni, pedig a gimnáziumban négy évig szabás-varrást tanultam politechnika órán. Piroska néni, egykori tanárom, nem is engedett a varrógéphez ülni, mert abból csak baj származott. Drága osztálytársaim nagyon szerettek és tudtak is varrni, ők segítettek ki a bajból, részt vállaltak munkadarabom elkészítésében, én pedig szívesen írtam stílusuk tanulmányozása után néhány házi fogalmazást. Hogyan is tudtam volna varrni, mikor az én kezem nem a polgári életformához, hímzéshez, kötéshez szokott, hanem a kemény paraszti munkához, kapáláshoz, szénaforgatáshoz, óriási szívlapáttal termények forgatásához a TSZ padlásain, ahonnan gyakran vízhólyagokkal tértem haza. Az én osztályzatom volt a leggyengébb szabás-varrásból, megérdemeltem, hiszen ma sem tudok tisztességesen megvarrni semmit, a frissen felvarrt gombom is időnap előtt leszakad.
*
Nem voltam jó szerető. Gondolom, ezért hagyott el a férjem, mikor a testi élvezetek magasabb rendű formáját megismerte egy szakavatott szerető mellett. Kisebbségi komplexusom is ekkor fejlődött ki, és visszavetett a kísértő kísérletezéstől, hiszen bármilyen furcsa is, a volt férjem volt az első férfi az életemben. Semmit sem tanultam meg, nem hagytam, hogy tanítsanak, jóformán semmit sem tudok a szexről. Minden témával kapcsolatos kifejtésem, elképzelésem csupán az írásaimban kapott helyet.
Hozzászólások