Mikor „szédül” az ember? • Hetedhéthatár

Szépirodalom - próza

Mikor „szédül” az ember?

Győrvári Lajos elmúlt ötven éves. Először érezte, hogy szédül. Felkelt az ágyból és keringett vele a szoba.

– Már űrhajósnak sem lennék jó!

Aztán a lépcsőn lefelé szintén szédült. Kapaszkodnia kellett. Gondolkodott:

– Hát hogy is vagyunk ezzel a szédüléssel? Visszaemlékezett. Először, gyerekkorában szédült meg, kisiskolás korában, a tornatanár utasítására felkapaszkodott a nyújtó vasára és átfordították. Szédült. Innentől kezdve utálta a tornát. Iskoláit elvégezte, megnősült.

Ez volt az első szerelem, egy kicsit megszédült. Barátai körében megünnepelték a névnapját. Volt kaja, pia bőven, hiányzott a mérték, eléggé megszédült.

Teltek a napok, megszülettek a gyerekek, a házassága is kezdett kopottá válni. Az utcán látott egy jó nőt, teljesen megszédült.

Munkahelyén új beosztást kapott, főnök lett, eléggé megszédült. Érezte öregszik, a jobb kondi miatt mozogni kellene, ezért kirándult a hegyekbe.  Ahogy körül pillantott a csúcsok között, szédülést érzett. Munkahelyén jól mentek a dolgok, ez plusz pénzt is jelentett. Elszaladt vele a ló, lett kertes családi ház, a Balatonon nyaraló, gépkocsi.  Észre sem vette ezt a szédülést. Még arra is volt ereje, hogy repülővel a Kanári-szigetekre utazzon. Már fenn volt a levegőben, a föld is eltűnt a talpa alól, semmi szédülést nem érzett, pár ezer méter magasan, az új asszony oldalán.

Aztán egy újabb reggel, egy újabb felkelés és megint forgott vele a szoba. Az utcán megtorpant, szédült és elesett.  Elment az orvoshoz, szédülés ellen pirulákat kapott, melyet szédült gyorsasággal szedni kezdett.

– Ettől nem fog szédülni! – nyugtatta az orvos. Ment egy darabig, közben az évek is teltek. Győrvári Lajos már szédülés nélkül nem is érzet jól magát. Aztán beteg lett, később ápolásra szorult, az idő is elmúlt felette. Aggódtak érte, de ő úgy döntött, az égiek unszolására, beszédül a temető 10-es parcellájának egyik sírgödrébe. A fejfáján majd az áll: élt 78 évet! Most már nem szédül.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS