Viktor és Viktória – 3. rész • Hetedhéthatár

Szépirodalom - próza

Viktor és Viktória – 3. rész

 

A rendőrségen, mint egy megbolygatott bolyban a hangyák sürögtek-forogtak a rend derék őrei. Egyik autó jött, a másik ment, tülkölés, parancsszavak… Viktort nyomban bezárták egy meglehetősen népes cellába, aztán feléje sem néztek reggelig. Úgy nyolc körül becammogott egy zsaru, s hol ezt, hol azt vitte ki kihallgatásra. Vitte? Rúgta, lökdöste, ahogy azt rövidesen Viktor is tapasztalhatta.

– De kérem! Nem lehetne kissé civilizáltabban? Nem vagyok én se tolvaj, se gyilkos, hogy így kezeljenek.

– Bocsánat! – mentegetődzött a rendőr alattomosan. – Így megfelel? – vágta fejbe gumibotjával a fiút.

– Tökéletesen – tápászkodott fel zúgó fejjel a fiatalember. – Éljen a román szocialista rendőrség!

A kihallgató tiszt, szúrós szemű, hegyes állú hadnagy, felvette Viktor személyi adatait, majd megkérdezte:

– Úgy, és most árulja el szépen: mi, ki ellen tüntetett maga, fiacskám?

– Isten őrizz, dehogyis tüntettem! Nincs nekem semmi bajom a kormánnyal. Én csak… csak úgy arra jártam. Véletlenül, és nem is igen értem, miért hoztak be emiatt.

– Szóval csak arra járt. Szép. És ezt el is higgyem, barátom?

– Szóról szóra, mert ez az igazság – lódította a fiatalember, ugyanis, ahogy az apja meg Vicus is mondaná: nem érdemes a szél ellen pisilni. – Éljen a román kommunista párt és mindnyájunk apja, a Kárpátok Géniusza.

Egyszerre elvörösödött. Eszébe jutott az apja, és azok a kemény vádak, melyekkel szegény apját illette.

– Fals – csapott rá a rendőrtiszt.

– Tessék? Ja! Hogy a nyavalya ütne belétek! – szitkozódott magában. – Bocsánat! Éljen mindnyájunk apja, a Kárpátok Géniusza és a román kommunista Párt, nagy P-vel!

– Okos, nagyon okos. Magából még lesz nálunk valaki. Mit is mondott, hol lakik?

– A Calea Şagului negyedben.

– Calea Şagului. Hm, hm, és Chiş Viktornak nevezik.

– Igenis.

– Csak nem a Chiş Francisc százados fia véletlenül?

– De, az lennék.

A rendőr megvakarta a fülét, majd tárcsázott.

– Halló! Chiş százados elvtárs?… Munteanu hadnagy… Kérem, jöjjön be hozzám, és igazolja a fiát!… Igen, igen, őt is begyűjtöttük.

Chiş százados fogait csikorgatva araszolt hazafelé a kocsiján.

– Tyúkeszű kölyök, ezt jól megcsináltad. Tönkre tetted a karrierem. Még ma kiteszik a rendőrségről a szűrömet, az bizonyos. Mehetünk kapálni, vagy gödröt ásni mindketten. Föltéve, hogy sittre nem vágnak miattad! Hé, figyelsz te rám egyáltalán?

– Mit? Hogy? Hát ez fantasztikus? Mi történik az utcán, apa?

– Szórakoznak a hulik. De majd mi móresre tanítjuk őket, ne félj!

Hulik? Viktor elképedve bámult ki a Daciából. Aligha! Ez bizony maga a nép volt, a lakosság színe-java, mely fütyölve, ordítva vonult végig Temesvár utcáin.

– Acum, ori niciodată! Afară cu cizma comunistă![i]

– Ceauşescu şi soţia duc de râpă România![ii] – szűrődtek be a jelszavak a kocsi ablakán.

Nocsak, ekkorát fordult a kerék egy éjszaka! – ámult el a fiatalember, különösen, amikor megjelentek a vízágyuk és harckocsik. Mi ez? Felkelés, forradalom? – lobbant fel benne a büszkeség. Ezek szerint mégis robban a puliszka? Puff! Valaki rádobott szélvédőjükre egy rothadt hagymát, amit valóságos kőzápor követett. A százados türelmetlenül dudált, gázt adott, és utat vágott magának a tömegben.

– Uramfia, hol voltál, te gézengúz? – fogadta szemrehányó tekintettel Viktória. – Na és az arcod…! Már megint bunyóztál, úgy látom.

– A rendőrségen. Azt hitték tüntetek, amikor végignéztem Tőkés úr zaklatását a parókián.

– Azt hitték, vagy valóban ezt tetted? A kettő között van némi különbség.

– Nem tüntettem, de most már sajnálom, sőt szégyellem, ha számításba vesszük, mi zajlik jelen pillanatban is az utcákon.

– Úgy, szégyelled? – morgott halkan, de annál vészjóslóbban a ház ura. – Légy szíves, fáradj a szobádba!

– Miért?

– Megismételjem? Légy szíves, fá-radj a szo-bád-ba!

– Am înţeles[iii], să trăiţi!

Alig lépett Viki a helyiségbe, a százados előhúzott egy kulcsot, és rázárta az ajtót a fiúra.

– Apa! Megőrültél? – dörömbölt Viktor kétségbeesetten odaát. – Nyisd ki az ajtót, vagy betöröm! Ki akarok menni az utcára.

– Próbáld meg, de akkor rám többé ne számíts! – ordított vissza a családfő. – Estig áristomban maradsz, amíg a katonák és a rendőrség helyre nem állítja a rendet és nyugalmat.

– Miféle katonák? – döbbent meg Viktória. – Csak nem vetik be őket is!

– Viszontlátásra! Ha betöri az ajtót, vagy bármi történik, hívj fel telefonon azonnal! Addig ez az ütődött rebellis se enni, se inni nem kaphat. Végeztem. Egyébként ajánlom, te se dugd ki az orrodat itthonról.

Mialatt a fiatalember szobafogságra ítélve hallgatta Szabad Európa és Amerika Hangja adását, a városban egyre drámaibb fordulatot vettek az események. A hivatalok, üzemek sorra leálltak. Most már nemcsak tüntettek, sztrájkba is léptek a tisztviselők, munkások. Sok bolt bezárt, így védekezve valamelyest attól a bűnöző rétegtől, mely kihasználta a helyzetet, és be-betört egy-egy kereskedelmi egységbe. Viktória legfőképp az apját féltette, mert már lövések is kezdtek eldördülni az utcákon. Bizony igaza volt az apjának, tiszta öngyilkosság kint csavarogni ilyenkor.

– Hogy vagy? Nem esett bajod? Mi újság? – rohanta meg estefelé kérdéseivel a hazatérő családfőt.

– Rögtön, csak kiengedem előbb a bátyádat a szobából. Gyere, egyél, és kérlek, bocsáss meg! – követte meg fiát a százados.

Viki akkora étvággyal esett az ételnek, hogy egy ideig meg sem bírt szólalni.

– Vége? – puhatolódzott Viktória.

– Minek?

– Ennek az izé… cirkusznak, ugyanis azt jósoltad…

– Tévedtem. Még csak most kezdődik.

– Tőkés László?

– Összeverték, és feleségestől Menyőbe hurcolták.

– Szadista zsaruk! Hogy volt szívük és bátorságuk Isten szolgáját megverni?

– Nem mi voltunk. A Securitate. Ezek… ezek pont olyanok, mint az SS-ek voltak a 2. világháború idején – vallotta be bűnbánón, amiért ennyi ideig falazott a kommunista uraknak.

Ez nagy hiba volt, most már ő is belátta. No nem csak úgy, máról holnapra! Valahol bent, a szíve legmélyén mindig is ott rajzottak a kérdések: megéri, helyes-e, nem kellene inkább szegényen, de egyenes derékkal szolgálni?

 

(folytatjuk)

[i] Most vagy soha! Le a kommunista csizmával!

[ii] Ceauşescu és a neje viszik Romániát pusztulásba!

[iii] Értettem! (rom.)

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások



Archívum

Hozzászólások

DISQUS