A mai világ csupa rohanás. Rohanunk valahová, de nem tudjuk, hogy hová. Mégis, ha felkelünk, rohanva mosakszunk, öltözünk, bekapjuk futva a reggelit, szaladunk a buszhoz, villamoshoz, hogy időben beérjünk a munkahelyre. Ott bent is a nap csupa lótás-futás. Csinálni kell, tartani a formát, meg kell felelni, mert ha nem, jön helyünkre más, sorban állnak kint az utcán, ugrásra készen. Ha úgy érezzük, hogy ma megfeleltünk, rohanunk haza, bevásárolni, főzni, ellátni a gyerekeket, a családot. Ha úgy érezzük, hogy nem feleltünk meg, akkor, pedig emésztjük magunkat, nem tudunk aludni, pihenni, aztán másnap fáradtan ébredünk és kezdődik minden elölről. Ha megfeleltünk, akkor is fáradtak maradunk, mert nem fordítunk elég időt a pihenésre.
*
A feltölt ige jelentése eléggé sokoldalú. Mégis arra kell asszociálni, hogy valahonnan, hiányzik valami, nem egész, tehát fel kell tölteni. Mondhatjuk azt, hogy a vizes hordó félig van, fel kell tölteni, hogy tele legyen. Van olyan kocsma, ahol ezt úgy értelmezik (a haszon reményében), hogy vízzel töltik fel a bort. A feltölt ige arra is vonatkozik, ha egy alacsony területet (udvart, mélyedést, gödröt) földdel, hulladékkal, salakkal feltöltenek. A mezőgazdaságban a kapásnövényeket szokták oly módon feltölteni, hogy kapával, ekével a tövéhez földet húznak. Mondják: feltöltötte a krumplit, kukoricát, szőlőt. Fel kell tölteni a mobiltelefont is energiával (az aksiját), pénzzel, hogy lebeszélhető egység legyen rajta, mert csak így tudjuk használni, így lesz számunkra olyan eszköz, amely bennünket segít. Átvitt értelemben a hiányzó óvodai, iskolai, üzemi, vagy éppen katonai létszámot szokták új óvodásokkal, iskolásokkal, dolgozókkal feltölteni. A feltöltődés az előbbitől más, átvittebb, hosszan tartó folyamat, melyet elsősorban az emberre vonatkoztatunk. A túlfeszítettségnek megvan a maga böjtje. Leromlik az ember egója és jöhet a hosszadalmas pótlás, vagy esetleg karbantartás, állandó tanulással, utazással, olvasással, beszélgetéssel, kirándulással vagy sok egyéb értelmes, hasznos elfoglaltsággal.
*
U. Katalin hajadon, most töltötte be a harmincadik életévét. Egy kórházban dolgozik már több mint tíz éve. A gimnázium után került erre a munkahelyre. Először a röntgen kezelését tanulta meg, abból vizsgázott is, majd átképezte magát az egészségügyben ultrahang vizsgálatokra. Ebben szerveztek egy kiegészítő képzést, több kórházban kellett járni ultrahangos kezelői gyakorlatokra. Aztán sikeres vizsgát tett. Ezt követően a munkahelyétől kért egy éves fizetés nélküli szabadságot, hogy a középiskolában tanult angol nyelvtudását Londonban tökéletesítse. Ott öregek ápolását kellett ellátnia. A nyelvtanulás szempontjából mélyvíz volt ez a „kurzus”. Naponta öt-hat öreghez kellett elmenni, ellátni őket és közben természetesen beszélgetni, angolul. Amikor hazajött, sikeres nyelvvizsgát tett. Ő úgy fogalmaz, hogy ezek a mai kornak megfelelő kihívások feltöltődéssel szolgálnak számára és egyben sikerek is. Nincs lekésve még semmiről, majd férjhez megy, lesznek gyerekei is. Most azonban még egy nyelvből szeretne nyelvvizsgát tenni. A spanyolt tanulja, több órán már túl is van, úgy érzi, menni fog ez is.
*
T. Péter olyannak érezte magát, így közel a negyvenhez, mint Jelky András, a bajai nagy utazó szabólegény. Jelky András bebarangolta, különös és szörnyű viszontagságok közepette szinte az egész Földgolyót. T. Péter is nagyon szeretett utazni. Nem csak úgy egyszerűen, hogy befizet egy kiválasztott útra és a jelzett időben buszra, vonatra ül. Az utazásnak neki kellett készülni. Vegyünk egy példát Péter egyik utazásából. Rómát választotta úti célnak. Mehetett volna repülővel, de ő a kissé kényelmetlenebb vonatra szavazott. A vonatból lehet nézelődni és a megérkezés is fokozatosan következik be. Természetesen egy ilyen utazáshoz hozzátartozik a felkészülés is. Legelőször beszerzett egy Róma várostérképet. Vett egy útikönyvet, melyet alaposan áttanulmányozott. Kik is az olaszok, mi volt a történelmi múltjuk, hogyan élnek Itália kék ege alatt, szóval volt mit kibogozni és így az utazás várása egyre izgalmasabbá vált. Mikor felült a Déli pályaudvaron a vonatra, már nagyon sok mindent tudott az olaszokról. T. Péter eddig tizenötször járt külföldön, jövedelmének nagy részét ezekre az utazásokra költötte. Úgy vélekedett, hogy megéri, mert ezek az utak feltöltik őt élményekkel, ismeretekkel és ezáltal lélekben is gazdagabb ember válik belőle. Egyszer majd utazásainak száma talán eléri Jelky Andrásét is.
*
Sz. Zoltán már csak a visszaemlékezéseiben tud beszélni olvasási „kalandjairól”. Ma inkább ennek nevezi, szokta is mesélni gyerekeinek, ha valami gond van a tanulás körül. Az általános iskola harmadik osztályába járt, mikor a szüleit behívatta a tanító. Zoltán már tudta, baj van, mégpedig az olvasással. Amikor órán felszólították, hogy folytassa a hangos olvasást, csak dadogott, nem ismerte fel rendesen a betűket, nem tudta egymáshoz kapcsolni, nyögdécselés lett a vége. A szülők jó sokáig voltak távol, Zoltán már elhatározta, hogy el is bujdosik, valami ismeretlen vidéken, csak apjával ne találkozzon. Az öreg szigorú ember volt, tartott is tőle. Aztán, hazatérve megvolt az eligazítás. Mindennap két kemény órát kellett az öreg felügyelete mellett délutánonként hangosan olvasni. – Ha nem lesz javulás – mondta az öreg –, nadrágszíj lesz a vége! Ettől aztán tartott, egyszer már megkóstolta, úgy döntött, inkább olvasni fog! Először döcögött, aztán kezdett feloldódni, végül már egészen jól ment. Annyira jól, hogy egyik iskolatársának a bátyja már olyan sárga – olcsó könyveket – kölcsönzött neki. Falta őket, szinte szabad teret kapott otthon, ha olvasott. Aztán rájött, hogy a könyvek mennyi érdekességet, történeteket, ismeretanyagokat tartalmaznak és ezek kutatása izgalmassá teszi az olvasást. Ma – harmincöt éves korában – is az olvasás nyugtatja meg, utána mindig úgy érzi feltöltődött, kiegyensúlyozottabb lett és könnyebb minden.
*
N. Olga néni pontosan nyolcvan éves volt. Özvegyként élt már vagy húsz éve, de nem volt elkeseredve. Vidám asszonynak ismerték a házban, meg a környéken. Pontos napirend, heti rend szerint élt. Megszokott időben kelt és feküdt. Napi háromszori étkezést ő kettőre redukálta, úgy tíz óra körül reggelizett és délután háromkor ebédelt. Ezt követően már csak teát, könnyű kekszet fogyasztott. A teát ugyan nem egyedül itta, mert kialakult életrendje szerint – tudta ezt mindenki – négy óra után szívesen fogadta ismerőseit egy kis beszélgetésre. Persze volt ebben minden. Belefért az egészséggel kapcsolatos kérdések sora, a szomszédok ügyes-bajos dolgai, a város közélete, a napi politika, sőt még a legfrissebb pletykák is, mint a beszélgetés fűszere, sava-borsa. A beszélgetések vidám mederben folytak, esténként Olga néni úgy érezte, ez a nap sem volt hiábavaló. A sok-sok információ feltöltötte, érezte ezt, meg azt is, hogy még el kell mondania, ennek meg annak. Már este, lefekvéskor, várta a következő napot.
*
H. Gyuri bácsi hetven évesen is felvillanyozódik, ha a régi bakancsos turizmusról kezdünk beszélgetni. Úgy került erre sor, hogy az SZTK rendelőjében várakoztunk és az ország szép tájairól esett szó. A Börzsönyről, Mátráról, Bükkről, a Zengőről, a Bakonyról, a vasi tájakról, meg az Alföldről kezdtünk beszélgetni. H. Gyuri Bácsi mesélte, hogy úgy huszonéves korában került Pestre, egy gyárban dolgozott és ott volt egy természetjáró szakosztály. Hétvégeken bakancsot húztak, felkapták a hátizsákot és irány vonattal, busszal a kijelölt kiindulási hely. Onnan tovább gyalogosan tették meg az utat. Végigjárták a Budai hegyeket, voltak Dobogókőn, megmászták a Nagy-hideg hegyet, a Csóványost, Kékestetőt, a Bükkben a Bálványost, Pécs környékén a Zengőt. Ellátogattak Kőszeg, Szombathely környékére, voltak az Alföldön a Hortobágyon, de nem hagyták ki Szegedet és annak tanyavilágát sem. Abban az időben a jelzett turistautak karban voltak tartva. Mindig tervezte, hogy majd egyszer ezt a nagy túrázást azzal tetézi be, végigmegy egy csapattal az országos kék jelzésen. Ezt sajnos már csak Rockenbauer Pál híressé vált „Másfélmillió lépés Magyarországon” filmjének nézésével tehette meg. De így is, számára a túrázás, a bakancsos kirándulás mindig felüdülést, feltöltődést adott és egy-egy kirándulás után, alig várta a következőt.
*
Cs. Lajos harmincöt évesen ügyintézőként dolgozott egy alföldi település önkormányzatánál. Nem tudott szakosodni, mert a kis létszám miatt mindenféle munkát el kellett látni. Volt ebben szociális ügyintézés, panaszok kivizsgálása, birtokháborítás, pénzügyi ügyintézés, meg még sok egyéb. Szóval mindennap úgymond nyakig volt az ügyek intézésében. Ahogy teltek a napok, egyre fárasztóbb volt a munka. Alig várta a szabadságot. Két hetet sikerült kivennie. Nem tervezett semmi különöset, nem akart elutazni, csupán kikapcsolódni. Elsősorban reggel lustálkodott, majd kiült a teraszra, olvasta az újságot, evett, ivott is pár laza fröccsöt. Meghallgatta a déli híreket a rádióban. A napok múlásával egyre kevesebbszer jutott eszébe a hivatal, meg a végzett feladatok. Tett-vett a ház körül, rendbe tette a pincét, majd a fáskamrát, amelyben, év közben összegyűlt mindenféle lom. Aztán arra is jutott idő, hogy egy finom birkapörköltet főzzön, bográcsban, kint a szabad levegőn. Meghívta barátait, közben jót beszélgettek, viccelődtek, feldobott lett a hangulat. Aztán, ahogy közeledett a szabadság vége, újból eszébe jutott a hivatal, a rá váró feladatok. De legalább azt érezte, hogy ismét van ereje, kedve, ambíciója, hogy szembe nézzen a majd jelentkező problémákkal.
Hozzászólások