A kárpótlás mintha kiment volna a divatból manapság. Hamis jogoknak teret engedni annál inkább. Sőt! – olyan az igazságszolgáltatásunk, hogy a bíró, az ügyész, az ügyvéd megtámadhatatlansága jegyében olcsó, évszázadok óta alkalmazott beugratásokkal visz végig egy ügyet, illetve dehogy. Megrendeznek fiktív tárgyalásokat, atombiztos szerződéseket produkálnak, csak hogy az államapparátustól kikényszerítsék az eljárás során elszámolható összeget.
Akit perbe rántanak, ebből a tudatvesztő labirintusból észlelheti személye hiábavalóságát, a maga szemszögéből – tehát abszolute védtelen, igazi balek, aki a drámai eseményeket ingyen szenvedi el. Egyrészről – az utca embere elismeri-felismeri a méltatlanságot, de egy individuum nem tehet semmit, nincsenek népi ülnökök, nincs társadalmi vita, az írásbeliség önmagába fullad. Másrészről – a népfelség intézménye azért nem teljesül, mert az ateizmus sátánkorszakát éli a mai Magyarországon. Ezer bőrt lehet lehúzni egy delikvensről, s övé marad a kiszolgáltatottság, a kigúnyolás, az üldözöttség – és tegyük hozzá a szexuális frusztráltság.
Az öntudat sokak számára a másik legyőzésének, azaz áldozattá válásának képződménye.
A rossz bírósági ítélet az elszegényesedés biztos lejtmeneti útja. A pénz is elvakkantja magát, mert a bűnökkel viselős élvezheti védenci szerepkörét. A válóperek bűnügyekké válnak, antiszocializációk és számon tartott devianciák befolyását eredményezik, azaz engedélyezetten lophatnak, verhetnek, hazudnak. Vezető posztban lévő emberek tagadják meg, akár szakrális helyen is, a kereszténységet.
A kereszténydemokrácia kapitalista jelenség, a nagy tőke nagy beruházásokat kezdeményez és ír elő, olyan vezérelv alapján, nagyon-nagy atavizmussal: aki nem dolgozik, ne is egyék. Vagy: aki korán helyezkedik, előnyt érdemel.
Nincs jogorvoslat, nincs jogvédelem.
A bíróságoknak mindennapiaknak kelleni lenniük – akár a tyúkperek érdekében is.
Van társadalmi reflex, ami szinte beidegződött – a rendőrség erőszakszervezet, tehát ellepleznek bűnügyeket, amit a bíróság percek alatt hatályon kívül helyez. Teljes a kisemmizés.
A kárpótlás kiment a divatból.
Minden társadalom akkor szolgál a népnek, ha az elszegényedést megszünteti.
A vallás éppúgy pártos, hiszen a karizmatikusságot nem igazolja, nem is igazolhatja a joghatóság, hiszen ármánytanult.
A kárpótlást a rendszerváltás névértékként játszotta el az akkori elit, a semmisségi határozat a kádári jogviszonyokat merevítette be. A kitüntetések sem jelentettek védelmet, hiszen aki 56-ban katona volt és meghurcoltatása után családalapításra adta fejét, tapasztalhatta családja és a társadalom külső-belső retorzióit.
Új szekták, új vallási mozgalmak, sőt sátánizmus jellemzi a mai kort. Egy egészséges társadalom nem él vissza a szexualitással, a vagyonnal, s a kultúra kiegyensúlyozásra vállalkozik, nem pártos, hanem értékteremtő, értékmentő.
A kultúra lehet dömpingárú is, az internet és a reklámok is ezt szorgalmazzák. Kényszerpályán van a világ.
Nem látok kiutat. Félresikerült gyámságpolitika és erkölcsi csőd. Pénzügyi diktatúrában szabad felhasználású hitelek, uzsora, lízingelések bérbruttósítás után. Keserű mosoly ez a sorstól. Nincs meg semminek az aranyfedezete. Aránytévesztés szerinti szemfényvesztés, porhintés a „Vakulj, magyar!” jegyében.
Lelke üdve legyen rá, aki a felvázolt társadalomkép után büszkén és cselekvőképesen énekli el a „Isten áldd meg…” és a „Hazádnak rendületlenül!” kezdetű nemzeti „slágereket”. De azért mégis csak kell, mert aki énekel, duplán dicséri az Istent s az istenfélelem hathatós erény.
Hozzászólások