Nem fogna rajtatok se könny, se átok,
ha felgyújtanám is a csendőrládátok.
Nagyanyám mellét rágják mohó telek,
csecsemők lángokban, bölcsőjük hamu lett.
Fej felett kard suhog, anyám még álmokban –
megfogan, serkenj, nép, forradalom volt/van.
Szemekben sírgödör, pesti-srác tetemek,
ajkamra biggyesztem karmos-szép rímetek.
Hallom, mit suttogtok, imára két kezem…
Sírok? – nem tudom! Alszom hát boldogul.
Hitem parázsfény, kedves vállakra simul.
Így leszek egy velük, múlt árnyaival:
bakacsin, frigyláda, eltitkolt legenda.
Hej! – fel, magasba! – látás misztériuma.
Zuhanok, kábulok, tollakból ólomlant.
Fúlok a sötétbe, markomba obulust,
géppisztolysorozat szaggat fel sárhattyút.
Ájultan nevetek, kéjekben megfürdök,
kavicsot görgetget végtelen forrás-seb.
Eltorlaszt barlangot tömérdek hordalék…
Nyugágyak, kelyhek. Megterítetlen az ég.
Hozzászólások