Emberélményeim – 2. • Hetedhéthatár

Szépirodalom - próza

Emberélményeim – 2.

Pofon – harmadikos voltam

Számtanból többen feleltünk a táblánál; az írásbeli műveleteket kellett megoldani. Az osztást nagyon nehézkesen, segítséggel oldottam meg, hármast kaptam, meg egy emlékezetes pofont a tanítómtól. Rettenetesen fájt a lelkem, égetett a szégyen, hogy az én szeretett tanítóm, ott az osztály előtt ütött meg, ám osztálytársnőm, aki egyesre felelt, nem kapott pofont. Szégyenem és igazságérzetem befelé fordulóvá tett, megsértődtem, én a cserfes, aktív kislány nem jelentkeztem ez után az órákon, gubbasztottam, mint Három Matyi az más éjszakai műszakban. Két-három hétig tartott ez a szomorú visszafogottság, amikor már tanítóm se bírta, szólt, hogy szedjem be az írásfüzeteket és maradjak a tanteremben az utolsó óra után. Maradtam, és nagy megvilágosító párbeszédet folytattunk – mi bajod van mostanában? – igazságtalan volt a tanító bácsi, én kaptam pofont, a másik nem, biztos kivételezik vele a tanító bácsi, és mondtam sírva az általam koholt vádakat. Tanítóm erre megfogta a vállamat és mélyen a szemembe nézett – tudod, őt hiába verném, akkor is buta maradna. Te meg ne felejtsd el, aki ötöst is kaphat, ne merjen hármast kapni, jól jegyezd meg! – folytatta felemelt hangon – még a hátadból is szíjat hasítok, ha nem tanulsz eszed szerint! Így akarsz élni, mint a te édesanyád, édesapád? El kell menned innen, el ebből az életből, el is fogsz menni, ha jól tanulsz! – azzal megsimogatta a fejem, még egy gyengéd barackot is nyomott rá, – és mit ád az Isten, megbocsátottam a pofont, mert megértettem, miért is kaptam. Ismét szent lett a békénk.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások



Archívum

Hozzászólások

DISQUS