Az állandó manifesztuma • Hetedhéthatár

Szépirodalom - vers

Az állandó manifesztuma

 

A még lélegzőktől
szív ezer fuldokló,
és velük táncolnak
ördöngős démonok,

rút csóktól Szív hal el,
s vele a csepp világ,
s betell’ a panaszfal,
ráfeszül a hiány.

És nincsen más holnap.

Nincs végítélet nap
se harsona szóra,
pajzson nem emelnek
erényt sem a trónra,

vad tengerbe nem full’
iszap és a hínár,
sasok röpte sincsen,
friss eget nem kínál…

Csak,

ha egyszer, az ember
emberből kiszólna,
hasítva új ingét
önvérét fölfogna,

s nem hinné kevélyen:
mily’ isteni arcél!,
kobozán pengetné
már Egy Ügyű létét,

(s bár, ez, soha nem lesz),
lenne valami tán…,
de töltött fegyverrel
ül univerzumán.

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások



Archívum

Hozzászólások

DISQUS