A pécsi bőrgyártás és a gyár rövid története
Mielőtt kedves öreg barátom, a szép emlékű Jakab Antal (1929-2019) emlékét fölidézném, óhatatlanul a pécsi bőrgyártás és az ő „örök munkáltatója,” a Pécsi Bőrgyár történetét kell vázolnom, amelyet ő több kötetnyi anyagban részletesen földolgozott.
A Pécsi Bőrgyár képeslapon Anno (Forrás: Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjteménye)
A Pécsi Tímárház a Felsőmalom utcában – ma Várostörténeti Múzeum (Forrás: Wikipédia)
A pécsi bőrgyártás története 1762-vel kezdődött, és első fölvirágoztatása a Bajorországból idetelepült Höfler (Höffler)-családhoz kötődött, jelesül Höfler András Felsőmalom utcai tímárságához, amely nemsokára manufaktúrává növekedett. A mai Felsőmalom utcán át vezetett ugyanis a mecseki Tettye-patak útja, amely így a vízellátásáról „gondoskodott.” (Ma a régi Tímár-ház ad otthont a Janus Pannonius Múzeum Helytörténeti Osztályának, a Várostörténeti Múzeumnak.) Az üzem később az akkori Országútra (a mai Rákóczi útra), majd 1890-től a Siklósi útra költözött.
Az üzem később a város főutcájának (a mai Király utcának) elejére (ahol ma a Hotel Palatinus áll), majd 1890-től a Siklósi útra költözött. Az Első Pécsi Bőrgyár fejlődésének újabb állomásaként 1912-ben részvénytársasággá alakult át, és fő részvényesei között olyan neves helybéli családok vettek részt, mint a Róth-, az Erreth- és a Tausz család, munkás-létszáma meghaladta a 260 főt.
Terjeszkedésének új fejezete 1925-ben jött el, amikor beolvasztották a pécsi gépgyárat valamint a vasöntödét, és ezzel lecsökkentek a gépgyár karbantartási és gépjavítási munkálatai. Mivel termékei iránt nagy volt a kereslet, az 1929-1933-as világgazdasági válság évei alatt sem csökkentek termelési mutatói. A második világégés idején ugyan az export-tevékenysége jelentős visszaesést mutatott, de mivel a hadiiparnak nagy szüksége volt termékeire, ez bőven ellensúlyozta az előbbi negatívumot.
A pécsi Tímárház udvara (Forrás: Wikipédia)
A szovjet csapatok Mihail Nyikolajevics Sarohin (1898-1974) tábornok vezetésével 1944. november 29-én történt bevonulása után a gyár szovjet igazgatás alatt állott 1945. augusztus 7-ig. Az elkerülhetetlen államosítás 1948. március 26-án történt meg, és nevéből az „Első” jelzőt ekkor törölték. Bár az élére folyamatosan kinevezett munkásigazgatók közül nem mindenki váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de a szakképzés fejlődésével nemsokára erős szakmai vezetés fémjelezte a gyár működését. Így a termelés hatékonyságának, számszerűségének növekedésével az 1960-as évekre az ország legnagyobb bőrgyárává vált.
A magyarországi bőrgyártás újabb állomásaként 1963. július 1-jével megalakították az Országos Bőripari Vállalatot, amelyhez nyolc gyár tartozott, köztük a pécsi is.
A Pécsi Bőrgyár homlokzata a Siklósi úton (Forrás: Wikipédia)
Az új rostműbőr-gyár 1966-1970 között, a krómcsarnok 1968-ban épült meg, és közben annyira megerősödtek, hogy 1971. január 1-jével még a központtól is függetlenedtek. A gyár főbb gyártmányai a bélésbőr (amelynek az összetevői a sertés színbélés, a marha- és sertéshasíték bélés) lettek, emellett ebben az évtizedben teljesedett ki a gyár termék-köre. Kibővítvén az ún. kemény áruval, (amelynek részei a talpbőr- és egyéb keményáru), a lábbeli felsőbőrrel, (amelynek a marhabőrből készülő ún. boksz-, softy- és nappa-, a sertés nubuk-, a velúr-, valamint az egyéb sertés felső-, a marhahasíték velúrbőr a részei). Ehhez csatlakozott az ún. műszaki bőr (az ún. gépszíj krupon), a rostműbőr talpbélés, a ruházati bőr (a sertés nappa- és velúrbőr), amely az öv- és húzóbőrből álló ún. szíjazat bőrrel egészült ki.
Pécsi Bőrgyár – a villa-bejárata, 2013 (Forrás: Wikipédia)
Az 1970-es években történt meg ezen fölül a marhaboksz- és sertésbőrgyártás növekedése is. Eközben pedig szerteágazó nemzetközi szakmai- és kereskedelmi tevékenységet épített ki. Így a Pécsi Bőrgyár 1980-ra elérte a termelési mennyiségének a csúcsát, és az összlétszáma megközelítette a 2400 főt. Az ezt követő években pedig profilja a következő négy bőrfajtából, és azok százalékából tevődött össze: marha felsőbőr- 58 %, sertésbőr- 28 %, keményáru- 8 % és rostműbőr készítés 6 %.
A hanyatlás óhatatlanul az 1990-es évek elején indult meg. Elsőként a gyárból a gépjavító részleg vált ki, és önálló lett a Rostműbőr gyár is, mindkettő 1991-ben. Egy spanyol cég 1995-ben megvásárolta a Sertésbőr gyártó részleget, és így 1996-ra a korábbi Pécsi Bőrgyár megszűnt. Az ezt követő években a termelés emellett főleg finanszírozási okokból csökkent, amely a több ezer négyzetméter, feleslegessé vált épület fenntartási költség-növekedése miatt történt.
Ennek elkerülésére a gépek, berendezések legtöbbjét értékesítették, és a dolgozói létszámot drasztikusan csökkentették. A termelés az 1990-es évek végén, a 2000-es évek első évtizedében, főleg finanszírozási okokból tovább csökkent. A gyár agóniája 2009 márciusában ért véget, ekkor szűnt meg, és ezzel egy országos hírű gyár története jutott el a szomorú végpontjára.
A Pécsi Bőrgyár autós bejárata, 2013 (Forrás: Wikipédia)
A Baranya Megyei Levéltár (és jogelődje, a Pécsi Állami Levéltár) az ide vonatkozó jogszabályok szerint 1951-től rendszeresen tartott adminisztráció- és irattári ellenőrzést, amelynek során jegyzőkönyvek rögzítették az ügykezelés, az irattározás, és az irattár állapotát, emellett előírtak intézkedéseket a kötelező iratselejtezések szakszerű lebonyolítására, az adminisztráció működésének javítására. Jelen sorok írójaként szintén számos alkalommal végeztem ilyen jellegű ellenőrzést itt, mint főlevéltáros, így jól megismertem a gyár működését. (Nem is beszélvén arról, hogy még mielőtt 1971-ben bevonultam katonának, 1968 után egy ideig magam is a gyárban dolgoztam.) Amikor a gyár megszűnt, történeti iratanyagát a levéltárunk hivatalosan átvette, így a mostani jogutód, a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára őrzi ma is.
Jakab Antal élete és munkássága
Jakab Antal édesapja nyers- és készbőr kereskedőként tevékenykedett, így az 1929-ben, Kadarkúton született fiú már kora ifjúsága idején látta maga előtt azt a példát, amelyet egész élete során hűen és következetesen őrzött. Négy polgárit végzett a megyeszékhelyen, Kaposváron, ahol elsajátította a könyvkötészet mesterfogásait is, amelyeket saját erőből tovább tökéletesített a későbbi évtizedekben. Ebből a célból az antikváriumokban vásárolt kötetek újrakötését is vállalta. Amikor pedig kötelező katonaideje alatt ezred írnokként volt beosztva, a térképolvasást szintén megtanulta.
Jakab Antal (Forrás: Jakab Antal hagyatéka)
Húsz évesen, 1949-ben kapott munkát az akkor már nagyhírű Pécsi Bőrgyárban, méghozzá inasként. Szaktudása, kitartása eredményeként azonban nemsokára már ő készítette föl az újonnan belépőket. Későbbi tevékenységét nagyban segítette, hogy számos beosztást betöltött az itteni évtizedekben: vegyszeradagoló, bérelszámoló, normás is volt, így pontos képet kaphatott a gyár egyre szerteágazóbb szakmai tevékenységéből. Mivel később a fotózás is élete részévé vált, és az akkor a gyárban készített fényképek mennyisége nem kevesebb, mint négyezer fotótekercset tett ki, a megörökített képek a későbbiekben felbecsülhetetlen ipar- és technikatörténeti értékűvé növekedtek a szeretett munkahelyén munkában eltöltött negyven év alatt. A hírneves Mecseki Fotóklubnak szintén állandó és megbecsült tagjaként tevékenykedett. Feleségével Lahti utcai lakásukból kiindulván sokat utaztak, ezek alkalmával sem hagyta abba az egyébként zárkózott természetű férfiú a fényképezést.
Ahogy ismeret-anyaga növekedett, úgy fordult érdeklődése egyre inkább előbb a gyár, majd az egész helyi, még később az egész országos szakmatörténet felé. Nagy szorgalommal járta a Csorba Győző Megyei Könyvtárat, a Janus Pannonius Múzeumot és a Baranya Megyei Levéltárat, illetve jogutódát, a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltárát. Jelen sorok írója így ismerkedett meg véle még a Baranya Megyei Levéltárban már gyűjtőmunkája elején, és alakítottunk ki szoros kapcsolatot az évek folyamán. Minden adatot hangyaszorgalommal rögzített a történeti- és a szakirodalom tanulmányozása mellett, és amint úgy érezte, elég anyag gyűlt össze egy-egy rész-témakörből, elkezdte kötetekben közzétenni ismeret anyagát saját erőből úgy, hogy a szöveg- és képszerkesztés mellett a könyvek kötését is ő maga végezte. Összesen nem kevesebb, mint 18 művet írt és állított össze. Abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy ezekből a könyvekből egy-egy dedikált példányt nékem is átadott.
Mivel jelen sorok jegyzője az 1983-ban alakult Pécsi Városszépítő és Városvédő Egyesületnek kezdetektől tagja lett, majd nemsokára vezetőségi tagja, helytörténeti szakosztálya vezetője, rendszeresen megkértem őt, hogy az egyesületünk székhelyén, a Civil Közösségek Házában tartson előadást kutatásai eredményeiről, amelynek minden alkalommal örömmel tett eleget.
Bár szeretett gyárának vezetésével nyugdíjba vonulását követően is gyümölcsöző kapcsolatot ápolt, mondanunk sem kell, milyen rosszul érintette volt munkahelye termelésének szűkülése, majd magának a gyárnak a megszűnése. Közvetítő szerepet vállalt iratanyaga levéltárba kerülésében.
Jakab Antal temetése (a szerző felvétele)
A birtokában lévő anyaga mellett a Tudásközpontban működő Csorba Győző Megyei Könyvtár helyismereti osztályán eltöltött hosszú és termékeny időszak alatt számos adatot, dokumentumot gyűjtött össze, a Janus Pannonius Múzeum helytörténeti osztályával pedig gyümölcsöző kapcsolatot alakított ki. 2019-ben hagyatéka szintén ide került szeretett felesége, az élelmiszeriparban tevékenykedő Lőrincz Mária közreműködésével. A pótolhatatlan személyes- és szakma történeti iratanyaga mellett szakkönyvei, fotói, filmjei, a fotózáshoz, a könyvkötéshez szükséges eszközei kerültek a Felsőmalom utcai intézménybe.
Mondanom sem kell, amikor 2019-ben feleségétől haláláról értesültem, milyen szomorúság vett rajtam erőt. Abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy a család engem kért föl a temetésen elmondott egyik búcsúbeszéd megtartására. Kötelességemnek éreztem, hogy a temetésről, illetve az ezt követő búcsú-vendégségről felvételeket készítsek.
A Pécsi Bőrgyárnak nagy szerencséje, hogy éppen egy hosszú ideig ott dolgozó, lelkes, öntevékeny, sokoldalúan képzett krónikása akadt, aki szakmájának szerelmese is volt egyben, nem beszélve arról, hogy ennek országos, sőt nemzetközi kitekintésének is tudója volt. Ennek a város köz- és ipartörténetében nagy szerepelt játszó szakmának, gyárnak a többi földolgozás mellett vezéranyaga éppen Jakab Antal hagyatéka, kötet-összessége lett. Ha erről a fontos szakmáról, gyárról szó esik majd a jövőben, az ő alakja, hagyatéka, kötetei megkerülhetetlenek lesznek.
Hozzászólások