Pécsi Nemzeti Színházunk történeti forrásai (1895-1949) – 39. • Hetedhéthatár

Színház

Pécsi Nemzeti Színházunk történeti forrásai (1895-1949) – 39.

Tisztelt Olvasók!

Most egy olyan sorozatot olvasnak, amelynek forrásai a szerző magán-archívumából valók. Ezeket szeretném a közvélemény elé tárni folyamatosan, de úgy, hogy különböző korszakokból közöljek és kommentáljak egy-egy olyan írást a sajtóból, amely a pécsi (és néha az országos vagy a vidéki) színházi életünket jellemezte a megnyitástól a színházak államosításáig. Nem az a szándékom, hogy színház-történetet közöljek, vagy egy-egy forrás „utóéletét” írjam meg, hanem az, hogy az olvasó közönség elé tárt forrás „erejével” jellemezzem azt az időszakot.

 

1896: Somogyi Károly színigazgató „sajtó-mozsárban”

Pécsi Közlöny száma (Forrás: Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjteménye)

A neves akkori helyi napilap, a Pécsi Figyelő, 1896. január 12.-én egy helyi lap-konkurense írására válasz-cikket jelentetett meg „Színigazgató a mozsárban” címmel. Érdemes ma is elolvasni.

„Abból az alkalomból, hogy a kormány nem hagyta jóvá a városnak Somogyi (Károly) színigazgatóval kötött szerződését, lapunk pénteki számában foglalkoztunk színházunk ügyével, s kiindulva abból, mi különben a nagyközönség előtt bőven tudva van, hogy a Somogyi által szabott helyárak túl magasak, repertoirja (sic! műsora) nem felel meg a várakozásnak, és társulatának legjava erőit szélnek ereszti, örömünknek adtunk kifejezést, hogy most alkalma nyílik a városnak megreparálni (kijavítani) a szerződés megkötésekor elkövetett hibáját, amely szerint a maga részére a nyújtott áldozatok fejében semmiféle befolyást nem biztosított a színház ügyeire.

Pécsi Napló száma (Forrás: Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjteménye)

Erre a ’Pécsi Napló’ mai számában Haksch Lajos úr nekünk ront, s azt mondja, hogy mi a művészetet akarjuk mozsárba törni. Haksch urat a gorombáskodásban nem követjük, mert nemcsak elismerjük, hogy e téren az ő tehetségével nem versenyezhetünk, de még ha versenyezhetnénk is, ez nem felel meg a mi ízlésünknek. Csak a förmedvény érdemére reflektálunk (válaszolunk) tehát, s konstatáljuk (megállapítjuk), hogy Haksch úr maga is beismeri, miként a városi hatóságnak a helyek árának megszabásába beleszólása lehet annyiban, hogy ne engedje a város közönségét zsarolásnak kitenni.

Somogyi Károly (Forrás: Wikipédia)

Nos, hát mi sem mondunk egyebet, s a miniszteri rendelet fölötti örömünknek azért adtunk kifejezést, hogy alkalmat adott ennek a befolyásnak, amelyet a szerződés a hatóság kezei közöl (sic! közül) kisiklani engedett, megszerzésére. Azt mondja továbbá Haksch úr, hogy Somogyi (itt már így) repertoárja (műsora) ugyanaz, mint a budapesti nemzeti színházé és népszínházé, s aki ezt kétségbe meri vonni, azzal szóba sem áll. Nos, hát a repertoár jó vagy rossz volta fölött vitatkozni lehet, mert ez ízlés dolga. De annyit mégis meg fog engedni Haksch úr is, hogy a Klári, meg a Toto-féle obszcenitások fölött a ’Pécsi Napló’ is megbotránkozott, s hogy az örökös darabváltoztatás, meg egyes daraboknak indokolatlanul sűrű ismételtetése mégsem válnak a repertoár előnyére.

Azt is belátja Haksch úr, hogy a városnak a társulat szervezését illetőleg annyit látnia kell előre, vajjon (sic!) minden szerepkört betöltő társulattal vonul-e be az igazgató. Hát, ha a városnak a társulat szervezésébe semmi beleszólása nincs, aminthogy a Somogyival kötött szerződés ily befolyást nem is biztosított, akkor mit használ az, ha a város előre látja is a társulat hiányos voltát, de nincs módjában az igazgatót eme hiányok pótlására szorítani.

Haksch Lajos
(Forrás: Pécsi Fejek 1929 – Wikipédia)

Az megint csak felfogás dolga, vajjon (sic!) ez a befolyás csak a társulat tagjainak mennyiségére vagy azok minőségére is kiterjedjen. Vannak, akik megelégesznek (sic!) azzal, hogy legyen az igazgatónak szerelmes, bonvivant (sic!), intrikus, komikus stb. szerepkörökre szerződtetett személyzete, mások meg azt is megkívánják, hogy az egyes szerepkörök jól is legyenek betöltve. S ha e részben a város színi bizottságának is vindikálunk némi befolyást, ezzel még nem törtük mozsárba a művészetet. Mert ha az igazgató a saját érdekében is jó erőket szerződtet, akkor nem lesz kolliziója (összekülönbözése) a bizottsággal, amely ha nem is áll csupa Haksch Lajosokból, akik kanállal ették a dramaturgia tudományát, annyi ítélő képességgel mégis bírnak, hogy meg tudják különböztetni a (az itt nagybetűvel írott) Ripacsokat a (kisbetűs) jeles színészektől.

Pécsi Nemzeti Színház 1895 (Forrás: Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjteménye)

Ha azonban az igazgató, aki zsugoriságból, akár anyagi tehetetlenségből a jogos igényeknek nem megfelelő társulattal akarna berukkolni, akkor mégis csak helyes dolog, ha a városnak ez ellen vető (sic! vétó helyett) joga van, mert nem azért hoztunk és hozunk meg folyton nagy áldozatokat a színházért, hogy abban élvezhetlen (sic!) előadásokkal gyötörtessük magunkat, amely veszélynek pedig a jelenlegi társulat feloszlása után könnyen ki lehetnénk téve.

Kár volt tehát oly ádáz dühhel (sic!) nekünk rontani Haksch úrnak, amikor cikkelyének (újságcikkének) az az ici-pici magja, amely annak a gorombaságokból, s nagyhangú bombasztokból (sic!) való kifejtése után fennmarad, csak nekünk ad igazat.”

Aki Somogyi Károly (1845-1908) életét, pályáját, a pécsi színházi életben betöltött szerepét akarja tanulmányozni, mind a szakirodalomban, mind az interneten bőven talál adatokat, értékeléseket. Bármilyen jelentős is volt nálunk a szerepe, amint látjuk, nem volt zökkenőmentes. Már az 1895. október 5.-i színház-nyitás utáni (!) év elején láthatjuk, hogy nem kevesebb történt, minthogy a kormány illetékes szervei nem hagyták jóvá a város és a színigazgató közötti szerződést. Ennek okai a cikk elején világosan kiderültek.

A pécsi városháza 1900 körül (Forrás: Csorba Győző Megyei Könyvtár Helyismereti Gyűjteménye)

Amint az a pécsi sajtótörténetet földolgozó, Surján Miklós (1933-2012), a Csorba Győző Megyei Könyvtár főkönyvtárosa, majd igazgatója által szerkesztett, a könyvtár és a Pannónia Könyvek által 1992-ben megjelentetett, „Baranya megye sajtó-bibliográfiája 1832-1984” című összeállítása tükrözi, a Pécsi Figyelő (1890-1894) ekkor politikai napilapként volt föltüntetve. A Pécsi Napló (1892-1944) is ekkor politikai napilapként látott napvilágot, nem csoda tehát, ha a feltörekvő helyi lap-konkurencia által megjelentetett cikkre ilyen hangon válaszoltak.

Haksch Lajos (1862-1939) anyakönyvvezető a pécsi kulturális életben, különös tekintettel az országos hírű Pécsi Dalárdában (1847, 1862-1950) betöltött működése mellett jelentős közéleti szerepet is játszott. Nem csoda tehát, ha a színházi élet gyakorlatának alakulásáról szintén sarkos véleménye volt. Természetes, hogy heves vérmérsékletű lévén nem mindig „csomagolta” diplomatikus mondatokba mondanivalóját, és ebben benne volt a tévedés lehetősége is.

Tiszay Dezső (Forrás: 100 pécsi évad – A Pécsi Nemzeti Színház száz éve 1895-1995 – a szerző felvétele)

Az viszont tény, hogy a Pécsi Figyelő – amint ez az írásból is kitűnik – kritikusan állt hozzá Somogyi Károly színi-direktorságához, és emellett gúnyosan-élesen fogalmazott Haksch Lajos személyével kapcsolatban. Amint az írásból kiolvasható, ebben a helyzetben a szakmai értékelés inkább az idézett lap oldalán volt. Ha azonban az utókor értékelését tekintjük át Somogyi Károly pécsi pályájával kapcsolatban, pozitív summázatot tapasztalunk.

Tiszay Dezsőné (Forrás: 100 pécsi évad – A Pécsi Nemzeti Színház száz éve 1895-1995 – a szerző felvétele)

Ebből is látható, a színházi életben (sem) lehet egyenletes teljesítményt nyújtani, még ha a végeredményt tekintve az ő vezetési – művészi – szakmai teljesítménye kedvező megítélés alá esik is mind az akkori-, mind az utókor szemében. Ami pedig az itt jelzett város-színügyi bizottság-színigazgató közötti akkori nézeteltéréseket illeti, több év következett még Somogyi Károly itteni tevékenységében, amíg a városi törvényhatóság a következő színigazgatói pályázatát 1899 februárjában Tiszay (Tiszai) Dezső (1854-1900) színigazgató, színész, rendező, addigi miskolci színház-vezető megnyerte. Majd az ő váratlan halálát követően, 1900-tól második felesége, az addigi neves szubrett (!), Tiszay Dezsőné Ellinger Ilona (1862-1920) vette át 1902-ig.

Már többször leírtam, most is megerősítem: már csak azért is fontos  ezen sajtó-dokumentumok közzététele, mivel kiegészíti-árnyalja azt a képet, amely eddig az utókor értékelését jellemezte. Ennek az egyik szelete volt ezen írás is. A dokumentumból egyébként kiderül, mi is volt az, amikor egy erősen indulatos, szubjektív vélemény szerint a sajtó a (színház) művészetet mozsárban kívánja törni!

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások



Archívum

Hozzászólások

DISQUS