Egy 2005-ben vele készített interjúm részletével tisztelgek emléke előtt.
Moldovával Az utolsó töltény 4. sajtóbemutatóján beszélgettem. A negyedik kötet Komlóról szól. 1971-ben már írt egy szociográfiát Tisztelet Komlónak címmel. Így ír az Üdvözlet az olvasónak! részben: „Először 1955 májusában, 21 éves koromban mentem le ebbe a baranyai bányászvárosba. Nevét korábban csak toborzó plakátokból ismertem: »Jöjjetek Komlóra építeni szocialista hazánkat! Várnak a komlói széncsata hősei!« … Hirtelen indulatomban szántam rá magam, hogy leutazzam ide, akkoriban jelent meg az első novellám nyomtatásban, botrány tört ki körülötte, és én egy időre ki akartam lépni élt és volt világomból. Néhány hónapot dolgoztam is Kossuth-bányán. Utoljára 2004 decemberében, már túl a hetvenedik évemen jártam lent, körülnézni, úgy lehet, búcsúzkodni.”
Moldova György és Szarvas István
A beszélgetés közlése előtt néhány gondolat a korábban megjelent három kötetről. A második kötet végén található recenzióban így ír a szerző: „Az utam lassan kifelé vezet a világból. Általában az érkező szokott ajándékot hozni, most én, a távozni készülő nyújtok át egy „prezent”-et: önéletrajzom első két kötetét, mely harmincéves koromig foglalja össze a velem történteket − haraggal és vállalt elfogultsággal a nagyobb rész érdekében. Szereplőimet nem bujtatom kezdőbetűk fedezékébe, saját nevükön jelennek meg. Ha lesz erőm, talán még folytatom.” Nézzük a harmadik kötet recenziójából néhány sort: „Mikor Az utolsó töltény második kötete után kitettem a pontot, korántsem voltam biztos benne, hogy folytatom önéletrajzi töredékeimet. Becsvágy engem már nem hajt, nem érdekel, hogy 75 vagy 76 könyv marad utánam. Számos kétség nyomasztott: nem válik-e nevetségessé már maga a cím is? Utolsó tölténye általában csak egy szokott lenni az embernek, nekem pedig három is lapulna a táramban, valóságos sorozat.” Majd később így folytatja „ez a harmadik kötet életemnek az 1963-tól 1968-ig tartó időszakát írja le. Az események két kristályosodási pont körül rendeződnek, az egyik politikai: Csehszlovákia megszállása a Varsói Szerződés csapatai által. A másik érzelmi természetű: egy éveken átívelő szerelem története.”
A kötet elején egy kritikust idéz, aki arról ír, hogy 1980-ig sok kritika jelent meg könyveiről, de a nyolcvanas években egy sem. Moldova ezt írja: „Megjegyezhetném, hogy ezen évtized alatt a könyveim négy-ötmillió példányban jelentek meg és fogytak el, de miként az áldásba, úgy az átokba sem illik tekintetünket felemelve belenézni. Az idők múltával egyre kevésbé igénylem azt, hogy az ítészek foglalkozzanak velem. Már ötven éve járom ezt a pályát, de még egyetlen komolyan vehető kritikát nem írtak rólam, sem jót, sem rosszat – mindegyikük »szigetelésén« átüt a politika vagy a személyi alapon álló elfogultság.”
A könyv egyik fejezetében a következőt írja: „Így számadást készítve elmúlt éveimről azt kell konstatálnom, hogy soha nem alakultak ki az életemet meghatározó vagy akár csak hosszabb időszakot átívelő baráti kapcsolataim…” Majd így folytatja: „Ha soha nem hívok fel senkit olyankor, amikor úgy érzem »nem bírom ki anélkül, hogy felhívjak valakit és segítséget kérjek tőle, akkor nekem is jogom van elvárni, hogy engem se hívjon fel senki, ha ilyen helyzetbe kerül«. Ez szerintem egy embertelen, de tisztességes álláspont, ki-ki gondolja meg, hogy elfogadja vagy elveti.”
Nem könnyű veled interjút készíteni!
Moldova: Szerintem nagyon könnyű.
Elolvastam a korábban megjelent, Az utolsó töltény három kötetét. Felkészültem. Ezek a könyvek mások, mint az eddigiek. Úgy érzem, hogy értem a „mestert”. Eddig nem értettem.
Moldova: Majd fogok kérdezni. Egy csomó dolgot nem értek magamban.
Ezek a művek más szempontból íródtak, mint az eddigiek. Nem is emlékszem hasonló műre, ahol a főhős, aki maga az író, ennyire őszintén és negatívan írna magáról. Jól látom a dolgokat?
Ha igazat akar írni, akkor kénytelen. Csak az angyalok szellentése parfüm szagú. Az ember tele van hibával. Ki kell ürítened a lelkedet. Egy önéletrajzban van piszok és kosz is, mindenkinél változó arányban. Tökéletes makulátlan figurákat szeretnék látni, de nem láttam soha. Amikor leültem írni, nem volt olyan szándékom, hogy irgalmas leszek akár magamhoz, akár azokhoz, akiket annyira szerettem. Gondolok itt anyámra, testvéremre, nagyapámra. Nem rágalmazok senkit, az igazat írom.
*
Moldova Ggörgy Budapesten, Kőbányán született 1934-ben. A Szent László Gimnáziumban érettségizett 1952-ben. A Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturgia szakát végezte el (1952-57). 1957-64 között fűtésszerelő, konzervgyári és építőipari munkás. 1964-től szabadfoglalkozású. 1983-tól a Ludas Matyi, 1984-től pedig a Magyar Nemzet munkatársa, 1955-től irodalmi folyóiratokban elbeszélései jelennek meg. Kitüntetései: József Attila díj (1973, 1978), Kossuth-díj (1983), Karinthy-gyűrű, Nagy Lajos Díj(1994), Demény Pál-emlékérem(1995). Elhunyt: 2022 június 4.
Hozzászólások