Halál négy keréken - megjelent Kő-Szabó Imre új e-könyve • Hetedhéthatár

Asztaltársaság

Halál négy keréken – megjelent Kő-Szabó Imre új e-könyve

Halál négy keréken címmel jelent meg Kő-Szabó Imre barátunk és szerzőtársunk legújabb e-könyve.

A könyvhöz kedvcsinálóként a szerző bevezetőjét idézzük.

Amikor ezt az e-könyvet kezdtem összerakni, a címadó riport – (Halál négy keréken) – egyből aktuálissá vált. Azon a héten hat olyan baleset volt az országban, ahol az autósok a vasúti átjárókat semmisnek tekintették. Meg is lett az eredménye, hat összeroncsolódott, semmivé vált autó és a felelőtlenségből eredően, több halott.

Joggal kérdezheti bárki, honnan van a volán mögött ülőknek az a mérhetetlen bátorsága: – Én még áthajtok! – mérlegelése. Átgondolták-e valaha, hogy a kötött pályán közlekedő vonat mindig erősebb. Az egyik balesetnél az ütközés egy olyan szerelvénnyel történt, ahol a mozdony 80 km/óra sebesség mellett, maga mögött húzott 50 olyan tartálykocsit, amely tele volt olajjal. Súlyát meg sem lehet becsülni, csak annyi a tény, hogy az ütközés során a vonat a gépkocsit több mint kétszáz méteren át tolta maga előtt, mire sikerült megállnia. Az autót úgy lemorzsolta, hogy abból még „ócskavas” sem maradt.

A kötet 16 riportja így ketté oszlik, fele a negatív eseményeket taglalja. De arra is rámutat, hogy az élet dolgait pozitívan is lehet szemlélni.

Okulva a történetekből, legyünk mindig pozitívak, mert csak ez vezet, elfogadható eredményre.

A könyv ide kattintva érhető el.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS