Van a csendnek ereje? Joggal tehetjük fel ezt a kérdést, mert a csend olyan szükséges, mint a levegő, mert csend nélkül élni sem lehet: Biztosan magasztosak a szavak, de megértésként hívjuk segítségre pár író, tudós, gondolatát, hátha ők másként látják a csendet. A Magyar Értelmező Szótára szerint: „Csend az az állapot, amelyben semmiféle hang sem hallatszik.” Frappáns definíció. Tegyünk ehhez egy latin közmondást, amely szerint: A csend – ez a szó ezüstből készült, és a csend arany.”
Szükségünk van csendre, de mi van akkor, ha csak csend van? Semmi más, csak csend. A.M. Jenkins amerikai író szerint: „A csend nemcsak a hang fizikai hiányát jelenti. A csend üresség, ami a maga teljes és erős valóságában nehézkedik ránk. A szívet ugyanúgy kimeríti, mint a fülünket.”
Kérdésként tettük fel az elején: – Van-e a csendnek ereje? – Igenis van! Dési Ábel vajdasági költő szerint: – „Aki nem hallja a zajt, az a csendet sem ismeri.”
*
A csend erővel hatott. Az elnök az asztalnál ülve kérte, hogy az értekezleten most mondják el véleményüket. Nem mozdult senki, várták a felszólalót. A termet feszült csend, ülte meg, – Ott álltak a ravatal körül. P. István 75 éves korában, súlyos betegségben elhunyt. Rokonok, barátok, ismerősök szótlanul álltak és néma csendben várták, hogy el kezdődjön a temetési szertartás. – Az egyetemen eljött a nagy nap, amikor a végzett mérnökök átveszik a rektor kezéből az oklevelet. Felsorakoztak az aulában. Ünnepi csendben várták a fanfárok hangját, hogy megkezdődjön a ceremónia. – Késő ősz volt, november eleje. A nap, fényesen sütött, de már nem volt ereje. A temetőben sokan, virágokkal jöttek, hogy leróják kegyeletüket azok előtt, akik már az örök csendben léteznek. – Ez a nyár eléggé szeszélyes volt. Sok eső esett, villámlott, az ég sötétkék színben látszott. Ilyenkor érezni lehetett a vihar előtti csendet. – A kft-ben elhatározták, hogy a számviteli dolgokat gépesítik. Ezért vásároltak vagy ötven laptopot, hogy azoknak a dolgozóknak legyen ez kéznél, akik ezzel dolgoznak. Pár darabbal többet vásároltak, mint amennyi kellett. Pár nap múlva derült ki, hogy egy laptop hiányzik. Az elnök összehívta a dolgozókat. Pár szóval mondott egy bevezetőt, a helyzetről, majd szigorú egyszerűséggel megkérdezte: – Álljon fel, aki „tévedésből” elvitte! Kínos csend támadt a teremben, mindenki hallgatott. – A csendről összesítő sorokat írt Mario Benedetti uruguayi költő: „Kevés dolog van, ami annyira siketítő, mint a csend.”
*
Hányszor elfordult már az ember életében, hogy olyan helyen volt (vendég, résztvevő, hallgató), ahol egy bizonyos idő elteltével már feleslegesnek érezte jelenlétét. Vagy éppen kínos volt a helyzet. Ilyenkor feszengünk, esetleg várakozunk, hogy történjen valami, de az legjobb, amit Bankey, egy brit graffitis festő mondott: „Ha elérkezett a távozás ideje, lépj le csendben, ne csinálj műsort!”
*
A természet, az erdő, mező, a hegyek, a vizek partjai minden ember számára vonzó. Ha teheti önkéntelenül is ellátogat valahová, mint túrázó, kiránduló, vagy csupán egy bámészkodó, a természetet szerető ember. Önkéntelenül tudja, hogy itt mindig a csend fogadja. Deepak Chopfa indonéz-amerikai orvos szerint: „A természet olyan, mint a szimfónia, amelyet csendesen vezényelnek.”
*
A csend nyugtat, bizonyos körülmények között biztonságot ad. Sokszor a nyugodtadra, biztonságra, nagy szükség van. Cs. Zoltán szembe a vadász szenvedéllyel és annak hódoló emberrel, vagy aki szeret a vízparton horgásznyi, ő éppen a sziklamászást választotta hobbyjának. Volt már az Alpokban, a Nepáli fennsíkon, tehát világjáró alpinista. Arról mesélt, hogy a hegyek között, olyan háromezer méter magasságban, az emberrel már csak a csend van. Nem lehet hallani semmiféle zajt, zörejt, még a neszezés is ritka. Erling Kagge norvég hegymászó mondásával osztozik Cs. Zoltán is, amely szerint: „A csend sokszor jó barátunk, olyan luxus, ami többet ér, mint álmaink tárgya.”
*
Ki ne ismerné, milyen egy iskolai óra. A kisebbek – a nebulók – nem tudják megállni, hogy hallgassanak, csendben legyenek. Hiszen nem rég tanulták meg a beszédet, ezért aztán azt gyakorolni kell, hogy minél jobban menjen. A tanítónő pedig szeretne tanítani, ezért sokszor elismételi: – Csend legyen! – így fegyelmez. A csend aztán csak átmeneti, mert ha egyszer ezen a mesterséges hallgatáson egy kis rés keletkezik, meglódul a szóáradat. A mozdulatlan állapotot nem szeretik ezek a gyerekek. Pedig meg kell tanulniuk csendben is lenni. Már a nagy angol író – Shakespeare – is megmondta: „A csend nem sért meg senkit. Aki hallgat, nem bűn!”
*
Egyértelmű, hogy a csendnek ereje van. Nyugalmat áraszt, szabadságot ad a gondolatnak. Ez így szép és jó is. Azonban sokszor bekövetkezik ennek a fordítottja. Megjelennek először az esti csendben falat fúró örültek, csendzavarásukkal. Ismert az a tény is, hogy a városok panel világában, a mulatozni vágyók, nem törődve sem szomszéddal, sem az utca lakóival, zenélnek, hangoskodnak, egy-egy szombati napon. Ők a csendbontók. Azonban már azt hinné az ember, hogy ezt nem lehet fokozni. Tévedtünk. Ki nem volt már szem és fültanúja családi veszekedéseknek (persze tányércsörgés kíséretében), vagy részegek hangos kiabálásának, repedt hangú énekléseknek kíséretében, több felvonáson keresztül. Ők a csendháborítók, akik gátlástalan magatartásukkal elveszik a csend erejét. Egy pillanat alatt megszűnik a háborítatlanság, a nyugodt állapot, a békesség.
*
E. Zoltán utolsó éves volt az egyetemen. Mindenki szorgalmas, jó hallgatónak ismerte. Még egy vizsgája volt, amely egy hétfői napra esett. Úgy érezte, minden rendben lesz. De a véletlen, mint már annyiszor az életében, közbeszólt. A srácok, az évfolyamtársak vasárnap délutánra, estére egy jó bulit szerveztek. Hívták E. Zoltánt is, de nem akart menni. Kérték, agitálták, a hétfői utolsó vizsga lebegett előtte. Aztán később megtudta, hogy Barbara is ott lesz. Kedvelte ezt a lányt, így hát engedett a kísértésnek. A buli jól sikerült, oly annyira, hogy hétfőn hajnalban sikerült haza érnie. Alvásra már nem volt idő, összeszedte maradék gondolatait, erős fejfájással elment vizsgázni. Arra még emlékezett, hogy kihúzta a tételt, de hogy mit mondott, arra már nem. Kint volt a folyosón és az elégtelen csak úgy virított a leckekönyvében. Szégyenében, fájdalmában legszívesebben úgy tett volna, mint azt egy Cs. T. Nevű, orosz író írta: „Minden kutya tudja, ha fáj is – tűrd, ha fáj is – nyalogasd, ha fáj is – maradj csendben!”
*
Hétköznapi elfoglaltság, hogy esténként megnézzük a TV-ben a híradót, értesülve mi történt, kis országunkban és a nagyvilágban. Már komoly tapasztalattal bírok a TV 2 Tények műsoráról. Ugyanis esténként legalább három hír arról szól, hogy ki kit ölt meg. Nyereségvágyból, szerelmi féltékenységből, hitelen jött felindulásból, mondhatjuk ezt gondolkodás nélkül. Pedig jó lett volna, ha a bűnelkövetők, előtte – szokták mondani – elszámolt volna – legalább tízig. Vagy alaposan átgondolta volna cselekedetének, várható következményeit, azt a bizonyos 10-20 vagy éppen 30 börtön éveket. Persze mind ezt csendben, önmagában. Willian Bolin amerikai sorozat gyilkos, jól tudta, persze később, némi gondolkodás után: „Azt ajánlom azoknak, akik valami súlyos cselekményt akarnak elkövetni, hogy mielőtt bármit is tennének, vonuljanak el csendes helyre és komolyan gondolkozzanak el.”
*
K. Ferenc pontosan tíz éve házasodott meg. Felesége Ildikó szép barna lány, ma már asszony. Mivel nem volt lakásuk, K. Ferenc az apósukhoz költözött. Nem volt gond, mert a házban három nagyszoba volt, tehát elfértek. Az öregek sem zavarták őket, megértőnek bizonyultak. Ez a megértés még fokozódott, amikor lányuk Ildikó, megszülte Sándor névre hallgató unokájukat. Két évre rá Piroska nevű unokájuk hozott új, örömteli szint a két család életébe. Az após, a nagypapa is nagyon boldog volt. Sajnos az élet nagy kártyás és sokszor rosszul adja a lapokat. Így történt ez K. Ferencéknél is. A férj egy vétlen autóbalesetben elvesztette életét. Szomorúság, bánat költözött a családba. Nagyon nehezen oldódott az évek múlásával. Tisztában voltak, ezután így kell majd élniük, ezzel a teherrel. Ők tudták, még ha nem is ismerték Alexander Dumas francia író összegző bölcsességét: „Minden bajra két orvosság van: az idő és a csend.”
Hozzászólások