A Tér cserepei –gondolatok egy kötet margójára • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

A Tér cserepei –gondolatok egy kötet margójára

Gusztinál jártunk. Egy mohácsi kiállítás előtt találkoztunk régi ismerősünkkel, mondhatnám barátunkkal.
Mint mindig, most is szívesen látott. Nem, nem volt kötelező udvariaskodás, sem a szokásos „sajnálkozás” az elmúlt/elmúló idő miatt. Csak azt vettük tudomásul, hogy az utóbbi időben egyre többen hiányoznak a közös ismerőseink köréből. Vagy lehet, hogy ezáltal Ők is velünk voltak? Lehet.
Eközben egy számomra ismeretlen férfi érkezett, járt ki-be Gusztiék házában.
– Ja, ti még nem is ismeritek egymást – mutatott be a zömök, immár őszülő férfinak – Ő itt egy barátom, Jani.
– Jávor János – mutatkozott be, miközben egymással kezet fogtunk.
Aztán lassan beszélgetni kezdtünk. Közös témákat, ismerősöket kerestünk. Ekkor derült ki, hogy szintén mohácsi, csak már egy jó ideje családjával Szentendrén él. De nem lett hűtlen szülőföldjéhez, többször is kiállított már Mohácson, alkotásait a Mohácsi Szalon kiállításain díjazták. Guszti kezében egy kis kötet vonta magára figyelmemet.
– Ez is az ő műve – és felolvasott belőle egy verset – na, hogy tetszett?
– Hát, ezek mind költői képek.
– Így van, a Jani képekben gondolkozik. Azokat alkot már elég régóta – és a kezembe adta a kis kötetet, aminek utolsó oldalain a „Jani üvegképei” voltak.
– Nem semmi –állapítottam meg – egyedi stílusnak tűnik.
Ekkor kezdtünk el alaposabban belemerülni az üveg és az oxidok világába, amiből ezek az alkotások születtek. Egy különös világ rejtelmeibe nyertünk betekintést. Én közben a kis kötetbe is belelapoztam. Megfogott pár vers, a benne rejlő gondolatok és néha a testiséget sem mellőző szókimondó fordulatok. Ekkor kezdtem el gondolkodni: az alig pár perce megismert alkotó munkája így kerek? Vegyészmérnök, képzőművész és költő? Vagy talán még van pár rejtett, eltitkolt tehetsége, adottsága?
Kérésemre, nekem is dedikált egy kötetet a magánkiadásban megjelent kis könyvéből.
Abból szemezgetnék pár rövidebb alkotást.

 

legyen akkor

legyen akkor a csend,
vagy annak álcázott
vasárnap délutáni zsongás,
a nap csak kissé túl a delelőn
lélegzet visszafojtva figyelnek a fák,
ahol a madarak kódolta
rejtjeles üzenet célba ér
ó, föld nevű bolygó,
tombol a nyár
nagyon szerettelek, ifjúság
tudhattuk volna
magukra hagyva
az istentelen magány
végtelen homoksivatagján
egyetlen szemcse
legördülésére várva
egy kék lepkeszárny
ezüstös rebbenése  a miénk
elfolyó kakukkméz
a déli verőn

 

egyszer csak

egyszer csak eltűnnek
az út mentén a fák merengő
zöld alkonysuttogás
egyszer csak eltűnik a lány
kacaj piros, porszagú nyár
az útnak vége van
egyszer csak fájni sem szabad
nem lehet fájdalom kék üres
szívemben – szemébe nézek
az utolsó pillanatnak
egyszer csak soha többé
soha többé nincs se szíved
se szavad – október arany
az útnak egyszer csak vége van…

Ja, és ki az a Guszti? Hát, Szigeti Szabó János barátunk.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások



Archívum

Hozzászólások

DISQUS