Lélekgyógyító séták, 2022
Az írás címe abból adódik, hogy nemrég találkoztam egy betűhalmazzal, amelyből ki kellett választani az elsőként összeálló három értelmes szót. Nekem a címben szereplő szavak mutatkoztak meg.
Ma délután, az ünnep nagy-nagy csendjében, békességében lementem sétálni.
Olyan csendes a házunk, mintha lakatlan lenne, még egy mosógép, vagy porszívó zaja sem veri fel a csendet. Sőt, még az éjszakánként a játszótéren randalírozó piás, vagy/és drogos felnőttek sem zajongnak. Nincsenek illúzióim, bizonyára az éjszakai műszakra tartogatják erőiket, most alszanak, hogy aztán éjjel kettőig lent óbégassanak.
Sétáltam egy kört, családok kisgyerekekkel, kutyások lógó nyelvű kutyusokkal, két gördeszkás srác, egy fiatal anyuka, két kisfiúval, akik oroszul beszélgettek: velük találkoztam rövid sétám alatt.
Aztán megjutalmaztam magamat, és vettem két gombóc fagyit a szokott helyemen, ahol lemérik a gombócot, és így sokkal kevesebbet fizetek, mintha máshol vettem volna, megszabott gombóc-áron. Kellemes meglepetés is ért, idén cukrászsüteményeket is lehet náluk kapni, hatalmas krémeseket, tortaszeleteket. Kár, hogy fogynom kellene, de azért a szememet vígan legeltettem rajtuk.
A fagyimmal leültem egy szép piros padra, fejem felett virágzó hársfa illatozott, a fűben pedig, egészen közel hozzám ugrabugrált egy feketerigó. Ekkor jutott eszembe a három szó a betűhalmazból: fagyi, öröm, kapcsolódás. Már csak a kapcsolódás hiányzott, hiszen addig mindössze szemlélője voltam az emberi világnak.
Felkerekedtem, még egy kört tettem, aztán a magammal vitt könyv társaságában leültem egy padra a sétányon. Ott, ahol néhány éve még árnyat adó nyárfák álltak, kedves padom felett is, most semmi nincs. Csak a forrón tűző napsugár. Talán tíz perce olvashattam, amikor megállt a padom mellett egy ismeretlen asszony, és megszólított: – Ne haragudjon, hogy megzavarom, de nagyon régen jártam erre, és valami hiányzik a szememnek! Mi történt a fasorral?
Régi szívfájdalmam, hogy kivágták a szép régi nyárfasort, mondván, betegek a fák, veszélyesek lettek. Valóban, volt köztük néhány veszélyes, beteg példány is, de ki tudja, miért, ha már arra jártak, a favágók egy füst alatt kivágták az egészséges fákat is. Megsirattam őket. Mindezt elmondtam az idegen asszonynak is, aztán még, az igazság kedvéért hozzátettem, hogy ha előbbre megy, talál néhány gyenge, vékonyka facsemetét dézsákban. Csak hát, mire azok megerősödnek, és árnyékot adnak, én már nem leszek. – tettem hozzá.
Elköszönt tőlem, és elindult, megnézni a fák hűlt helyét. Pontosabban forró helyét.
Talán húsz perce olvashattam, amikor újra hangot hallottam, egy nő állt meg mellettem, akit látásból ismerek évtizedek óta. – Vigyázz, nehogy napszúrást kapj! Nagyon meleg van itt, mióta kivágták a fákat!
A meglepetéstől szinte tátva maradt a szám: a fák, pontosabban hiányuk meghozta nekem a kapcsolódást is az öröm és a fagyi mellé. És akkor ért a valódi meglepetés.
– Tudod, milyen régóta ismerlek? – kérdezte tőlem a mosolygó kicsi nő. Nem is tudom megmondani pontosan, mikor volt, hogy először találkoztunk, de arra, hogy hol, nagyon jól emlékszem. A Baross utcában, a tízes számban volt az az iroda, és ki volt plakátolva, hogy ruhákat osztanak. Bementem, kicsit izgultam, de ott álltál te, és mosolyogtál, meg segítettél kiválasztani, amire szükségem volt. És aztán még adtál egy kesztyűt is! Jó meleg volt, sokáig hordtam. Tudod, akkor még a ruha mellé jó szót, meg szeretetet is adtak. Ma már semmi sincs. Se ruha, se jó szó, se szeretet. Nagyon vigyázz magadra! És ne ülj itt a tűző napon, mert napszúrást kapsz! – fejezte be mosolyogva, és már ott se volt, én meg csak ültem a padon, a könyvvel a kezemben.
Pontosan felidéztem az emlékeimben mindent, azt a késő őszi hideg napot, amikor a ruhagyűjtés és osztás volt, az örömöt és fáradtságot, amit akkor éreztem. Hisz csak ugyanazt tettem hét végén, amit hét közben is, amikor családgondozó voltam. Meghatott, és megérintett a történet fiatalságom reményteli éveiből, és az, ahogy az a kicsike asszony ekkora szeretettel őriz emlékeiben engem, meg azt a régi meleg kesztyűt.
Pár perc múltán felkerekedtem, és elindultam hazafelé, a csendességes házba, hogy leírjam az idei első lélekgyógyító sétám történetét.
2022 06 06
Hozzászólások