Pécsi Nemzeti Színházunk történeti forrásai (1895-1949) – 47. • Hetedhéthatár

Színház

Pécsi Nemzeti Színházunk történeti forrásai (1895-1949) – 47.

Tisztelt Olvasók!

Most egy olyan sorozatot olvasnak, amelynek forrásai a szerző magán-archívumából valók. Ezeket szeretném a közvélemény elé tárni folyamatosan, de úgy, hogy különböző korszakokból közöljek és kommentáljak egy-egy olyan írást a sajtóból, amely a pécsi (és néha az országos vagy a vidéki) színházi életünket jellemezte a megnyitástól a színházak államosításáig. Nem az a szándékom, hogy színház-történetet közöljek, vagy egy-egy forrás „utóéletét” írjam meg, hanem az, hogy az olvasó közönség elé tárt forrás „erejével” jellemezzem azt az időszakot.

 

1942: A nevezetes „Csongor és Tünde” előadás Szörényi Évával, Pataky Jenővel, dr. Németh Antallal

Vörösmarty Mihály, 1836. (Forrás: Wikipédia)

Ismét, mint már oly sokszor, a liberális Pécsi Naplót (1892-1944) kell föllapoznom, annak is a „Színház” rovatát, hogy jelentős színháztörténeti előadást elenevítsek föl. Az 1942. október 30.-i (és az 1942. október 29.-i premier-keltezésű) rovatnak már a címe is sokatmondó volt. „Világirodalmi értékű darabbal nyílt meg a pécsi Nemzeti Színház új korszaka” írta a titokzatos „g.” aláírású, képzett kritikusuk.

„Pécs, október 29. Beszámolónk elé írt dátum mindig nevezetes marad városunk történetében, mert a késői utókor is ettől a naptól fogja számítani színjátszásunk megújhodását, melyből az ünnepi keretek között, zsúfolyt (sic!) nézőtér előtt megkezdődött a színi-idény első előadásán ma ízelítőt kaptunk.

A Csongor és Tünde bemutató plakátja (Forrás: Wikipédia)

Hlatky László igazgató társulata megnyitó díszelőadásául Vörösmarty Mihály ’Csongor és Tünde’ című munkáját tűzte műsorára. Merész, de hálás vállalkozás volt a magyar irodalom egyik elfeledett remekének felszínre bányászása és szubjektív szépségeinek megragyogtatása. Ebben az érdem dr. Németh Antalé, az ország első színházának európai nevű, kiváló igazgatójáé, aki egyik művészi célkitűzésévé emelte a hazai értékeknek műsorába iktatását, és azoknak a külfölddel való megismertetését.

A ’Csongor és Tünde’ az ő beállításában és rendezésében került a Nemzeti Színház reflektorainak fényözönébe, hogy az után Berlinben és Frankfurtban folytassa diadalútját, ma pedig erre az útra készíttetett díszletekkel és jelmezekkel kápráztassa úgy külsőségeivel, mint gazdag tartalmával a mi közönségünket. A ’Csongor és Tünde’ 112 esztendő távlatából szólott ma hozzánk, de nyelvének zengő-bongó muzsikájával, tökéletes költői formába öltöztetett, életbölcselettel átszőtt tartalmával oly friss harmatossággal bontakozott ki előttünk, mint a maga idején, amikor az akkori költészet hagyományaival merész szembehelyezkedést képviselt, hatásával jelentős időre termékenyítője volt a költői nyelvnek.

Maurice Maeterlinck fiatalon (Forrás: Wikipédia)

Vörösmarty Mihálynak azonban ezeken felül mást is érdeméül tudhatunk, műve megalkotásával kapcsolatban éspedig azt, hogy a ’Csongor és Tündé’ – vel messze megelőzte Európa szimbolista költőit, így a világhírű Kékmadár szerzőjét. Maeterlincket is és ezért, ha véletlenül nem magyarnak születik, hogy ennek az ára fajtájának máig sem kellően értékelt költője legyen, bizonyosan olyan híresség, aki a világirodalom számára fedezett fel új és járható utakat.

Németh Antal dr. (Forrás: Wikipédia)

A három részből, kilenc képből álló bemutatóról csak a legjobbakat mondhatjuk. Pazar kiállítás, díszletekben és jelmezekben egyaránt megkapó világítási effektusok, kitűnő szereptudás, pompás összetanultság, gördülékeny előadás, tüneményesen gyors színváltozások, alig 2-3 percig tartó felvonásközök, a mesejáték hangulatához simuló és művészettel interpretált kísérőzene jellemezték a bemutatót, amely ezekért is megérdemli a díszelőadás jelzőt.

A címszerepben Szörényi Évát és Pataky Jenőt, a Nemzeti Színház tagjait láttuk, akik abban a nemes stílusban elevenítették meg szerepüket, melyet Németh Antal formált ki pár év alatt. A fővárosi vendégek mellett azonban állandó színtársulatunk tagjai is kifogástalanul állották meg helyüket. Elsőnek Mihályi Vilcsit kell megemlítenünk, aki Mirígy ellenszenves szerepét hozta elénk igen egyszerű művészi eszközökkel, valószínűséget adva a mese reá eső részének. Ilmában Radványi Dódi nagyon természetes tudott lenni. Fábián Eszter Éj-asszonya szép, tiszta szövegejtésével nyerte meg a tetszést.

Szörényi Éva, 1940. (Forrás: Nemzeti Fotóarchívum, Wikipédia)

Nagy Ferenc paraszti talpraesettsége a szerep átérzéséből fakadt. A kalmárba Deák Ferenc, a fejedelembe Ross József, a tudósba Babóczy István vitt bele sok, sikert eredményezett színész rátermettséget és tudást. A három ördögfiókában Nádai Pál, Hollósy Pál és Csonka Endre jeleskedtek, ismételten derűt fakasztva a nézőtéren. Ledért Loy Sári személyesítette, jól. A közönség szívesen fogadta Vörösmarty munkáját, és sokat tapsolt a darabot színre hozó együttesnek.”

Hlatky László (Forrás: Wikipédia)

Az alatta szereplő „A színházi iroda hírei” című rovatban szintén helyett kapott ez az előadás. „Telt ház, előkelő közönsége tapsolta végig a ’Csongor és Tünde’ csütörtöki bemutatóját. A művészi kiállítás, remek jelmezek, gondos rendezés és kitűnő szereplőgárda meghódította a pécsi közönséget. Még néhány jegy kapható a pénteki előadásra… Pénteken este: Szörényi és Pataki a Csongor és Tündében!” Ezekkel a sorokkal koronázták meg a bemutatót, és egyben hirdették meg annak következő színrevitelét. Mellette egyébként a maga műfajában szintén nemzetközi hírű, azokban a napokban játszott „Víg özvegy” című operettet is menedzselték, de ez már a színházak örök körforgásának egy újabb akkori, immár következő állomása volt…

A közölt írás elsőként Vörösmarty Mihályt (1800-1855) és jeles színpadi alkotását méltatta, sőt párhuzamba állította az ő előnyére, a világhírű Nobel-díjas belga Maurice Polydore Marie Bernard Maeterlinck (1862-1942, 1932-től comte – gróf) dramaturg, költő, esszéíró későbbi közismert alkotásával. Mai szemmel is érdemes elolvasni a szerző ezzel kapcsolatos eszmefuttatását.

Vörösmarty Mihály színpadi remekművét már színházunk 1895-ös megnyitása után játszották, és azt követően többször előadták – kisebb – nagyobb sikerrel.

Farkas Ferenc (Forrás: Wikipédia)

A közölt pécsi előadásra térek rá most. Először az 1945 utáni országos színházi életben egészen más szerepet játszó, közkedvelt humorista színészként szereplő (például sokan szerettük partnerével, Kibédi Ervinnel Hacsek és Sajó párosát), akkori pécsi színigazgató, Hlatky László (1911-1982) szerepét kell kiemelni. Ő jó érzékkel, az akkori hazai és nemzetközi színházi élet jelesét (amint azt a cikk is közölte a darab nemzetközi útjának beharangozójaként), az 1945 után Pécsett is sikeres dr. Németh Antalt (1903-1968) kérte föl a magyar irodalom e nemes kincsének színpadra vitelére. A többit nagyon színvonalasan megtudhatjuk a hírlap írásából. A közkedvelt filmszínészként is tündöklő Szörényi Évát (Schwáb Elvíra, 1921-től szepesbélai báró Lers Elvíra, 1917-2009), és a hölgyközönség körében hasonló szerepekben kedvelt Pataky Jenőt (1914-1996) kérte föl a főszerepekre, akik megmutatták: színpadi színészként szintén magas szintű alakításra képesek.

Csonka Endre fiatalon (Forrás: Wikipédia)

A Futaky Hajna (1927-2011) szerkesztésében, 1992-ben megjelent „A Pécsi Nemzeti Színház műsorának repertóriuma bibliográfiával (1895-1949)” című, két kötetes összeállításában ennek a 3 részben, 9 képben, Gábor (Greiner) Andor (1884-1953) regényíró, költő, humorista, publicista, dalszöveg író fordításában előadott színjátéknak kísérő zenéjét galántai Farkas Ferenc (1905-2000) alkotta meg, Hukváry Jenő vezényelte. Mind a díszlet, mind a jelmez Pekáry István nevéhez fűződött, a játékmester a későbbi pécsi színigazgató, dr. Székely György (1918-2012, itt még vendégként) és Ross József volt.

Székely György dr. fiatalon (Forrás: Wikipédia)

Azt feltétlenül meg kell jegyezni, hogy a „Csongor és Tünde” évadnyitó díszelőadás volt 1942. október 29.-én, és a másnap, október 30.-án is előadott műben, mindkét alkalommal Szörényi Éva és Pataky Jenő játszotta a főszerepet. (Ez után még a november 7.-ei délutáni előadásban is láthatták a pécsiek a darabot.)

Természetesen értően elemezte a szerző az előadásban részvevő pécsi színészek játékát is, és a mai szemmel érdekes, de ismeretlen neveket sorolván föl. (Kivéve a már többször idézett Csonka Endrét /1915-2001/), aki 1945 után értékes film-, TV- és színházi epizód szerepekben jeleskedett. Deák Ferenc /1897-1981/ színész, rendező, színigazgató tevékenységét a színháztörténet iránt érdeklődők ismerik.) Ebből világosan látszik az akkori színtársulatunk erőssége, sokrétűsége. (Már csak ezért is érdemes volt a mai olvasóknak közölnöm ezt a dokumentumot.)


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS