Szomszédság, török átok • Hetedhéthatár

Szépirodalom - próza

Szomszédság, török átok

Tóth Feri, negyvenes szobafestő, Török Laci, aki szintén negyvenes lakatos és Kiss Tamás huszonöt éves segédmunkás, vidám fickó, megbeszélték, hogy minden hétvégén, pénteken, amikor befejezik a melót, találkoznak. A hely, melynek neve Topogó, vagy Hornyák Csaba kocsmája. Felirat, cégtábla nincs kitéve, de mindenki tudta, hogy az Akácfa és az Ady Endre utcasarki épülete ez a hely, ahol mindig friss, hideg csapolt sört mérnek. A Topogó olyan ragadványnév volt, azt jelentette, hogy a helyiségben nagyokat lépni nem lehetett, csak úgy topogni, egyik álló pulttól a söntésig és vissza. A Hornyák név pedig a tulaj neve, régi vendéglátós. Önálló vállalkozásba kezdett. A sarki épület a nagymamájáé, ő a házból egy szobát átengedett, hogy kedvenc unokája önálló „vendéglátó” egységet hozzon létre.

Szóval itt találkoztak ezen a pénteken, ők hárman. Pontosan öt órakor, mindenki olyan pontos volt, hogy órát lehetett volna igazítani hármójuk beköszöntéséhez.

Első feladat a köszönésen túl, hogy Tóth Feri kikérte az első kört, egy-egy fél szilvapálinka, lekísérve a habzó, friss, hideg sörrel. Aztán olyan általános csevegés, hogyan telt a hét, ki hogyan van, majd aztán kezdődött a beszélgetés, Ilyenkor valaki feldobott egy-egy témát, melyet aztán kicsontoztak. Így volt ez most is.

– Képzeljétek el – kezdte a mesét Tóth Feri – A napokban költözött a mellettünk lévő lakásba egy új szomszéd. A költözés során többször találkoztam vele a folyosón, de a köszönésen kívül szót nem váltottunk. Mondom az asszonynak, átmegyek a szomszédhoz bemutatkozni, mégis lássa, jól neveltek vagyunk.

– Nem kell ezt olyan komolyan venni – mondta az asszony. – Majd menet közben megismerkedünk, és ha jó, folytatjuk, ha nem, akkor áldja meg az isten, boldoguljon, ahogy tud.

– Látod, az asszony bölcsebb, lehet, hogy neki van igaza.

– Aztán mi történt? – kérdezte izgatottam Kiss Tamás és mosolyra fordult a szája.

– Na, ezt halljátok csak! – mondta Tóth Feri. – Vettem egy üveg pezsgőt. Természetesen a jobbik fajtából, lássa, kivel van dolga. Itt egy kis szünetet tartott, valószínű ismét átélte a találkozást.

– Csöngettem, kinyílt az ajtó, ott állt az új szomszéd. Egy szürke köntös volt rajta, biztosan előtte fürdött, mert elég vizes volt a haja. Mondom: – Jó napot szomszéd! Nem válaszolt, csak nézett rám. Szeretném megköszönteni az új közösségben! Ekkor átnyújtottam neki a pezsgőt. Néma volt, csak nézett. Elvette az üveget és becsukta az ajtót. Persze az orrom előtt.

– Na, ez a szomszédság is jól kezdődik – mondta Török Laci. – Biztosan tudod azt a mondást: – „Rossz szomszédság török átok, s ők nem igen jó barátok „–írta Arany János költő is.

– Biztosan igaza van annak a költőnek! – szólt közbe egy kis kopasz ember, aki eddig csak hallgatta a beszélgetést. –Ne haragudjatok, nekem is van egy szomszéddal kapcsolatos történetem. – Ezt hallgassátok meg – kezdte a kis kopasz ember. – Mellénk költözött egy sovány házaspár. Olyan soványak voltak, hogy a lélek csak hálni járt mindkettőjükbe.

– Hogy néztek azok ki, úgy együtt?

– Ijesztő látványt nyújtottak. De ez nem is lett volna baj. Hanem, tudjátok, ezek a panelházak csak úgy vannak összeragasztva, hegesztve. Tele vannak hézagokkal, aztán úgy süvít a szél, mint az orosz tajgán.

– Legalább nem kell szellőztetni. Ez egy modern klíma!

– Laknál csak te benne. Megtudnád, hogyan áramlik a cigifüst. Ez a pár nagy dohányos volt. A nikotin már a bőrükben volt kódolva, sárgásbarna színűek voltak. Egyszer egy ismerős meg is kérdezte, kínaiak laknak mellettetek? Kívül a lépcsőházban is, ha elmentél az ajtajuk előtt, érezted a dohány füstjét.

– Jól tartósítva vagytok. A molyok sem maradnak meg, csak úgy menekülnek.

Mosolyok követték a történetet, aztán a sörökből is kortyoltak egy keveset, nehogy kiszáradjon a szájuk.

Kiss Tamás tette le a voksot a következő történetre. Egy kicsit gondolkodott, megköszörülte a torkát és belevágott.

– Nekem van egy fiatal srác szomszédom. Néha a lépcsőházban szoktam vele beszélgetni. Nőtlen fickó. Rendesen melózik, valahol a postán. Rendben hazajön, még főz is magának, meg takarít. Sokszor lehet hallani, ahogy megy a pórszívó.

– Ez egy rendes fickó. Hány éves?

– Lehet olyan huszonöt.

– Akkor egy nő jól fog járni vele.

– Persze, ha leszámítjuk a kilengéseit. Mert péntek este, vagy éppen szombaton, elmegy otthonról. Aztán úgy éjjel egy-két óra körül jön haza.

– Biztos csörömpöl ilyenkor és idegesíti, felveri a lakókat.

– Nem, ezt nem teszi, sőt olyan csendben jön, hogy maga is azt hiszi, már otthon is van. A múltkor, mikor reggel mentem a munkába, a srác a lábtörlőn aludt, nem volt rajta nadrág, ing, sem cipő. Csak egy fehér gatya. Még szerencséje volt, júliusban történt ez a kirándulás.

– De nem keltetted fel? – Aludjon szépen.

– Amint mentem lefelé a harmadik emeletről, minden fordulóban találtam valamit. Egy ing, egy cipő meg egy nadrág.

– Biztosan azt hitte, mikor bejött a bejárati ajtón, hogy már a lakásban van. Csak le kell vetkőzni és lefeküdni és mindjárt lehunyja szemeit, álmodhat, sőt horkolhat is.

– Ez egy csoda fickó! – mondta Tóth Feri. – A horkolásról jut eszembe, hogy az egyik munkatársamat az asszony az előszobában altatja, mert úgy tud horkolni, hogy még a lépcsőházban is hallatszik.

– Szegény kirekesztett fickó! Sajnáljátok már egy kicsit!

Itt megoszlottak a vélemények, volt, aki a horkolás mellett döntött, volt, aki azt mondta: – Menjen orvoshoz! – Persze, ha ilyen egyszerű lenne?

Török Laci ezt követően összeszedte az üres korsókat, visszavitte Hornyák Csabához, mosogasson és töltse meg újból sörrel, addig ő a pulttól egy kis tálcával visszatopogott a szilvapálinkás poharakkal. Most ő következett a második körrel.

Felemelték a poharakat, koccintottak, egy hajtásra leöblítették, majd jött egy kis krákogás, torokköszörülés és felvidultak az arcok.

– Az én történetem, ha már mesélünk ilyeneket – kezdte egy negyvenes kopasz fickó, aki a pultnál a sörös korsójába kapaszkodott. Egy percre sem akarta elengedni. – Én faluhelyen lakom, innen úgy tizenöt kilométerre. Tőlünk két utcával feljebb lakik egymás mellett az öreg, bajszos Janibá. Paraszt ember, állatokat tart és a kertjében lucernát termeszt az állatoknak.

– Rendes gazdálkodó ember! – jegyezte meg egy középkorú szőke ember, aki eddig csak hallgatott.

– Az igaz, de a mellette lakó Zahar Józsi bácsi egy akarnok ember. Azzal veszekednek már vagy öt éve, kinek hol van a telekhatára. Be is jelentették a vitájukat a polgármesteri hivatalban a jegyzőnek.

– Így legalább igazságot tesznek – mondta az előbbi szőke ember.

– Te azt csak hiszed! Kijönnek, kimérik, azt gondolják, minden rendben. Aztán jön az őszi szántás és egy-két eke sorral elszántanak a szomszédtól.

– Hallottam, aztán következő ősszel meg visszaszántja a másik szomszéd! – bölcselkedett a szőke ember. Ezen aztán nevettek.

– Jó kis móka hülyegyerekeknek!

Török Laci rugaszkodott neki, hogy ő is elmondja szomszédsági történetét, de egy jobb öltözetű, fehér inges, ötvenes férfi szólt közbe.

– Ne haragudjatok, hogy belebeszélek a dolgaitokba. De ez a szomszédság fura dolgokat tud produkálni – mondta és közelebb lépett a társasághoz.

– Ebben biztosan igazad van! – fogadta el érvelését Kiss Tamás és mosolyogva nézett a fehér inges férfira.

– Nem kell messze menni. Itt Magyarországon az egyik balatoni faluban a lakók olyan kérelemmel fordultak a polgármesterhez, hogy tiltassa be a reggeli öt órai harangszót. Vagy olyan, hogy bepörölik a kakast, mert kukorékol.

Ezen aztán jót nevettek. Ittak a sörükből és a fehér inges folytatta:

– Franciaországban törvénybe helyezték, hogy a vidéki zajok, szagok hozzátartoznak a környezethez. A zaj része lehet a békabrekegés, a kakaskukorékolás, de még a lócitrom illata is.

– Ez aztán frappáns jogállás! Akkor ezek szerint a horkolás is szabad?

– Persze, csak az asszony ne hallja, mert akkor jogilag kikerülsz az előszobába! – tette hozzá Török Laci. Majd megszólalt Kiss Tamás is:

– Ezek az összegzések igazán frappánsak voltak. Úgy döntöttem, hogy a mostani eszmefuttatásban résztvevőket meghívom egy-egy korsó sörre. – kezével intett Hornyák felé és újaival mutatta a sörök számát.

Hornyák fiatalos lendülettel megtöltötte a korsókat és személyesen odahozta az álló pulthoz. Mindenki megfogta a korsó fülét.

– Egészségetekre! Egészségetekre! – volt az egybehangzó helyeslés és huzamosan ittak söreikből.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS