Évadot nyitott az Örkény Színház • Hetedhéthatár

Színház

Évadot nyitott az Örkény Színház

Henrik Ibsen Solness és Molnár Ferenc Liliom című drámájának olvasópróbáival vette kezdetét a 2022/2023-as évad az Örkény István Színházban. Az új színházi szezonban nyolc bemutatót, köztük hat ősbemutatót tervez a társulat.

Az új évad imázskampányában az Örkény arcai, színművészei kerülnek előtérbe: a művészek új portréfotóit a társulat tagja, Znamenák István készítette. A fotózással egybekötve a színház kreatív munkatársai kisvideókat is készítettek, amelyeket a nézők az Örkény Kerten, valamint az évad során a közösségi média-felületeken (Facebook, Instagram, Youtube) tekinthetnek meg.

Az arculati kampányhoz kapcsolódóan Budapest 150. születésnapja apropóján arra kérték művészeiket, hogy meséljenek a számukra meghatározó budapesti helyekről – az erről készült fotósorozatot, illetve a rövid írásokat a szeptemberben megjelenő évad ismertető füzetben, illetve a későbbiek során a közösségi médiában is közzéteszik.

 

A társulat
Fotó: Horváth Judit

 

 Tíz éves az ÖrkényKÖZ

Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepli az Örkény István Színház színházpedagógiai és közösségi színházi műhelye. Az évforduló alkalmából szeptember 21-én ÖrkényKÖZ néven új színházi teret avatnak az egykori Ericsson Stúdió helyén. A megújult tér színpadára hívják a város polgárait és történeteiket, és olyan színházi alkotókat, akik a KÖZ munkatársaival a részvételi alkotófolyamatok lehetőségeit kutatják. A Kiváló dolgozók előadás és a kerület múltjához és jelenéhez kapcsolódó projektek folytatásaként civil alkotóműhelyük elkötelezett a közösségi alkotás, a dokumentarista munkamódszerek, a társadalmi felelősségvállalás és az együttműködés kultúrája iránt. Hangot, színpadot, fórumot kínálnak olyan ügyeknek, közösségeknek, melyekkel alig, vagy csak szenvtelen távolságból lehet találkozni. 

 

Az évad bemutatói

A 2022/2023-as évad első bemutatóját október 6-án tartják az Örkény Stúdióban. Henrik Ibsen Solness című színművét Gáspár Ildikó viszi színre Mácsai Pál, Hámori Gabriella, Pogány Judit, Zsigmond Emőke, Polgár Csaba, Bajomi-Nagy György, valamint Szaplonczay Mária negyedéves színészhallgató előadásában.

Az évad nagyszínpadi bemutatóinak sorát október 7-én a Liliom nyitja: Molnár Ferenc színművét Kovács D. Dániel rendezésében láthatják az érdeklődők. Az előadás címszerepét Patkós Márton, Juli szerepét pedig Józsa Bettina játssza. A további szerepekben Kókai Tünde, Vajda Milán, Szandtner Anna, Znamenák István, Jéger Zsombor, Borsi-Balogh Máté, Csuja Imre, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színész osztály hallgatói, Kovács Dorottya, Baranyi Emma, Juhász Bence, Kerek Dávid, Liber Ágoston, Nemes Tibor, Szász Gabriella láthatók.

December 21-én mutatja be a társulat a Robert Wilson, Tom Waits és William S. Burroughs neve által fémjelzett, The Black Rider című kultikus zenés előadást. Az ősbemutatót Polgár Csaba viszi színre. Az évad harmadik nagyszínpadi premierjét februárban tartja a színház, ekkor Ferdinand von Schirach kortárs német szerző Isten című drámáját láthatja a közönség, Mácsai Pál rendezésében. Az előadás alapfelvetése – a szerző Terror című darabjához hasonlóan – hogy a közönség bevonásával tematizálja a méltóságteljes megöregedés és halál kérdését. Az évad utolsó nagyszínpadi bemutatóját Ascher Tamás rendezi: ez április 21-én Jean Luc Lagarce kortárs francia szerző A várományos című komédiája lesz.

Az Örkény Stúdióban februárban kerül bemutatásra a Kárpáti Péter által írt és rendezett, Tejfakasztó munkacímű, a színészek improvizációinak felhasználásával készülő produkció. Áprilisban Hat medúza egy tepsiben – mélytengeri gasztrohorror címmel Fekete Ádám készít előadást. Az évad utolsó próbafolyamata a Dávid Attila által írt és rendezett Emma lesz, amelyet Kerekes Éva előadásában láthat a közönség.

A társulat tagjai között köszönthetjük Friedenthal Zoltánt, aki korábban szabadúszóként többek között a Pintér Béla és Társulata, a Narratíva Társulat és a Katona József Színház előadásaiban szerepelt.

Mácsai Pál bemutatta a színház új műszaki és ügykezelési munkatársait is. Szót ejtett a tovább nehezedő anyagi körülményekről, a rezsiárak növekedésének várható kemény hatásairól.  Hangsúlyozta, hogy a bemutatók számát tartani tervezik, de ma pár hónapnál senki nem lát messzebb. Mindezért a szakmai munka minősége minden eddiginél fontosabb. A színház fontosságáról nem interjúkkal vagy üzenetekkel, hanem megkerülhetetlen előadásokkal győzhetik meg a vékonyodó pénztárcájú nézőket.

Elmondta, hogy a színház öt jelölést kapott a 2022. évi kritikus – díjakra, amelyeknek átadó ünnepségét az Örkényben tartják, október 18-án, 20 órakor. A díjakat a színház pártoló tagjai adhatják át a nyerteseknek.

 

Örkény Kert

A teátrum szeptember 10-én, a tizenegyedik Örkény Kerttel köszönti az új évadot a Madách téren. A programok között szabadtéri klasszikus és könnyűzenei eseményeket, színházi előadásokat, beszélgetéseket, valamint ismeretterjesztő előadásokat is lehet találni, és természetesen sor kerül az Örkény Színház társulati tagjainak immár hagyományos koncertjére, az „Esztrád”-ra is.

Az Örkény Kerten az érdeklődőknek lehetőségük nyílik támogatni a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség munkáját.

Az esemény alatt nézőink 20%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet az őszi előadásokra.

Az Örkény Kert minden programja ingyenes, a benti nagyszínpadi és a Stúdiós programokra azonban regisztrálni kell. Jelentkezni a regisztracio@orkenyszinhaz.hu e-mail címen lehetséges, az érdeklődők neve, illetve a megtekinteni kívánt program címének megadásával. Egy személy legfeljebb 4 főt regisztrálhat. Az előzetesen regisztrált személyek az adott program előtt a regisztrációs pultnál vehetik át jegyeiket. Az előzetes regisztráció csak a nézőtér egy részére vonatkozik, így aznap, a regisztrációs pultnál várják azokat az érdeklődőket is, akik előzetesen nem jelentkeztek, mégis megnéznék a benti programokat.

 

Az Örkény Kert programja:

Helyszín: Örkény Színpad
14:00 Jelmez nélkül – Kadarkai Endre beszélget Polgár Csabával
16:00 Jelmez nélkül – Kadarkai Endre beszélget Znamenák Istvánnal
17:45 Esterházy Péter: Oratorium balbulum. Előadja: Mácsai Pál
19:00 Babits Mihály: Jónás könyve. Előadja: Csuja Imre

Helyszín: Örkény Stúdió
15:30 Mindentudás: Für Anikó a fenntarthatóságról
16:30 Mindentudás: Bíró Kriszta az elfeledett nőkről

Helyszín: Madách tér, kisszínpad
15:15 Wesley Károly Kórus. Karnagy: Iványi Tamás
17:15 Klarinétkoncert Kovács Béla klarinétművész emlékére. Közreműködnek: Kiss Gy. László, Bartek Zsolt, Kápolnás Attila, Tóth Csaba klarinétművészek
19:15 A Műszak meg a Többiek koncert. Közreműködik: Józsa Bettina, Zsigmond Emőke, Borsi-Balogh Máté, Máthé Zsolt és Petrik György, Almási Tamás világosítók

Helyszín: Madách tér, nagyszínpad
16:15 Danubia Ütőegyüttes
18:15 Fanfara Complexa
20:00 Örkény Esztrád


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS