Elhunyt a Szovjet Kommunista Párt utolsó főtitkára, Gorbacsov • Hetedhéthatár

Napi aktuál

Elhunyt a Szovjet Kommunista Párt utolsó főtitkára, Gorbacsov

91 éves korában elhunyt Mihail Szergejevics Gorbacsov. Nem egészen tíz év alatt lett a hetvenes években megyei első titkárból a politikai bizottság tagja, öt év múlva (1985) az SZKP vezetője, újabb öt év múlva (1990) Nobel-békedíjas. És egy esztendő múltán már semmi hatalom sincs a kezében. Gorbacsov 1987-ben a népszerűségi listákon Lenin és Nagy Péter mögött a harmadik. 1991. augusztus 19-én az általa hivatalba emelt belügyminiszter, védelmi miniszter, KGB-főnök, miniszterelnök egy otromba puccsal kísérletet tesz eltávolítására.

Gorbacsov a peresztrojkával, a glasznoszttyal és az új gondolkodással hozzájárult a szuperhatalmak közötti feszültség enyhítéséhez, a középtávú rakéták kivonásához Európából. Közvetve a keleti tömb diktatúrájának megszűnéséhez. Gorbacsov míg külföldön egyre inkább ikonná vált, hazájában fokozatosan veszített tekintélyéből. Ő természetesen nem akarta a Szovjetunió ilyen formájú széthullását, de Jelcin és a FÁK vezetői mást akartak, és ők győztek.

A Szovjet Kommunista Párt (SZKP) utolsó főtitkára 2007-ben a Világpolitikai Fórum elnökeként tartott előadást az Európai álom – Ígéretek és valóság címmel rendezett nemzetközi szemináriumon, a Magyar Tudományos Akadémián. A szünetben sajtótájékoztatót tartott, ahol módom volt kérdezni tőle.

Mihail Szergejevics! Milyennek látja Európa helyzetét?

Nézze, tévednek azok, akik alulértékelik a kontinenst! Amikor globális lehetőségeiről beszélek, akkor nem az EU-ra gondolok. Európa Vlagyivosztokig, esetleg az Urálig tart.

Mi a véleménye Putyin elnökről?

Bízni kell Oroszországban és Putyin elnökben! Egyre tapasztaltabb és bölcsebb elnök lesz.

Elnök Úr! Olvastam, hogy új párt alapításán gondolkodik. Mikorra gondolja létrehozni?

Valóban. Nem kell elsietnem, nem vagyok olyan öreg. Ha úgy látom, hogy eljön az ideje, akkor fogok – felelte mosolyogva.

 


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS