András éppen lapozott könyvében, amikor a villamos nagyot zökkent. Önkéntelenül felpillantott, és észrevette, hogy az ajtó mellett álló kreol bőrű idősebb férfi őt nézi. Kevesen utaztak a villamoson, lehetetlen volt félreérteni a fürkésző szemeket. Gyorsan lehajtotta fejét, mintha tovább olvasna. Nem akarta elárulni, hogy azonnal felismerte Ferencet. Számolni és emlékezni kezdett magában. Ezerkilencszázhetvenkettő, Balatonlelle. Annak bizony már negyvennyolc éve.
Ragyogott a nyár a Balatonon. A lellei kemping zsúfolásig megtelt, valóságos művészet volt egy-egy helyet találni az újonnan érkezőknek. Ez nem is sikerült mindig, többen távoztak csalódottan. Magyarok és szlovákok voltak többségben, mellettük csehek, lengyelek, németek, sőt néhány dán és olasz fiatal is sátorozott. Andrást Jóska hívta el, aki a valutapénztárban dolgozott, és olyan valóságos, vagy elképzelt kalandokról mesélt, amiknek nem lehetett ellenállni. Reménykedtek abban, hogy Lajos bácsi, a nagy hatalmú gondnok majd szemet huny afelett, hogy szabályos bejelentkezés, és fizetés nélkül húzza meg magát a szolgálati sátorban. Az események a vártnál is jobban alakultak. Lajos bácsi valamiért megharagudott Ferire, és felmondott neki. Az elsőéves egyetemista fiú egyike volt a három sorompósnak, a belépő vendégeket fogadó és útba igazító diákmunkásoknak. Elfogadhatóan beszélt oroszul, németül, és állítólag olaszul is. Később bebizonyosodott, hogy ez nem állt messze az igazságtól. Józsi gyorsan beajánlotta Andrist a helyére. Orosz és német nyelvtudást állított róla, amit az öreg ellenőrzés nélkül elfogadott. Szüksége volt a gyors megoldásra. Az orosszal nem is volt probléma, a némethez azonban erős empátia, türelem és a pantomimművészet szeretete kellett a másik féltől. Feri nem haragudott a történtekért, azt azonban természetesnek tekintette, hogy addigi szolgálatai fejében térítés nélkül használhatja a szolgálati sátor egyik fekvőhelyét. Lajos bácsit, bár szigorú rendet tartott, szívtelenséggel nem lehetett vádolni. Maga is ábrándozva nézegette a fürdőruhás lányokat – olykor-olykor nem is eredménytelenül próbálkozott a kalandra vágyó, kevésbé mutatósabbaknál –, ezért megértette, hogy Ferenc nem tud elszakadni ettől a paradicsomtól. Persze nem is akart. Munkáját már unta, a váratlan szabadság sokkal jobban tetszett neki, különösen úgy, hogy jó barátságba került három olasz fiúval. Szemmel láthatóan, és füllel hallhatóan megértették egymást. Az olaszok nemcsak elfogadták, megkedvelték, de csaknem teljes értékű tagként fogadták be a csapatba. Olyannyira, hogy néhány nap után Feri már olasznak adta ki magát a lányok előtt, ami abban az időben óriási csáberőt jelentett. Amúgy is jóképű, kreol bőrű fiatalember volt, nem kételkedtek benne. Az olasz fiúk autóval jöttek, vastag pénztárcával, vidáman teltek a napok társaságukban. Feri határozottan élvezte, amikor lányokkal ismerkedtek. Pontosan értette, mit beszélnek róla, róluk, melyiküknek kinél van nagyobb esélye, és értesüléseit híven megosztotta hálás barátaival. Nem unatkoztak, a nemzetközi társaságban mindig találtak kevéssé gátlásos lányokat.
Andris is jól érezte magát. Általában éjszakára osztották be, ami azt jelentette, hogy este tíztől reggel hatig kezelte a sorompót, szabályozta a ki- és belépést. Ha nem volt forgalom, szundikálhatott, ha jöttek-mentek a vendégek, akkor általában borravalót, cigarettát kapott. Napközben azt csinált, amit akart. Szórakozott, fürdött, udvarolt. Segített Juci néninek, a negyvenes éveiben járó asszonynak, aki zöldséget, gyümölcsöt árult a kempingben. Nem csak szívességből, keresetkiegészítésnek tekintette ezt a munkát, amit Juci másként is szívesen honorált volna. Persze ez akkor, gyönyörű fiatal lányok közelében érthetetlennek, Erika felbukkanása után pedig lehetetlennek tűnt. Erika hosszú fekete hajú, világoskék szemű, bájos arcú lány volt. Nem kellett fürdőruhára vetkőznie ahhoz, hogy formás lábai, gömbölyödő idomai megbabonázzák a fiúkat, de még a felnőtt férfiakat is. Tizenhat évesen tisztában volt ezzel. Ápolónőnek tanult, a kórházi gyakorlatok sok mindent megmutattak, megtanítottak neki, amiről kortársai csak keveset, vagy semmit sem tudtak. Nem volt könnyelmű vagy gátlásoktól mentes, de kacérnak bátran nevezhetjük. Kacérságát játéknak tekintette, és nem gondolt arra, hogy ezzel másokon sebeket ejthet. Andrást az első napon megbabonázta, és ezt azonnal észrevette. Tetszett neki a fiú, szívesen fogadta közeledését. Nem érzett szerelmet, de az érintések, simogatások, csókok jólestek. Már több napja jártak együtt, a fiú bolondult érte, de tudta, még nem hódította meg igazán a lányt. Kellene valami – gondolta –, amivel imponálna, amit más nem tud, és ezzel talán elnyerné Erika elismerését. Elpanaszolta bánatát Ferinek, akit szinte már mindenki csak olasznak ismert. Nagyképűen elhallgatta igazi érzelmeit, úgy tett, mintha csak egy kalandra, újabb „trófeára” vágyna. Barátja nagylelkű és jónak tűnő ötlettel állt elő. Azt mondta, cserélje el aznap esti munkáját, és hívja meg Erikát vacsorára a közeli csárdába. Majd ő is ott lesz aktuális barátnőjével, akinek olaszként mutatkozott be, és majd úgy is viselkedik. Senki nem fogja megérteni beszédét, amikor majd rendelni akar. Akkor Andris tegyen úgy, mintha tudna olaszul. Menjen oda hozzájuk, halandzsázzon valamit olyan olaszosan, és majd eljátsszák, hogy megértik egymást. Ez majd imponálni fog a lánynak. Ne aggódjon, bármit rendel neki, örülni fog, mintha azt kérte volna. Majd cigarettát is kér, azután hosszasan mesél olaszul magyarországi élményeiről. Erre készüljön, bár mindegy, mit fog mondani. Csak a városnevekre figyeljen. A számla miatt ne aggódjon, azt majd ő rendezi, mintha hálás lenne a segítségért. Persze – tette hozzá Feri – azért másnap majd szálljon be a költségekbe. „Tutto bene per te” mondta, majd Andris kérdő tekintetét látva, lefordította: minden jót neked!
Erika kellemesen meglepődött a meghíváson, nem kérette magát. Nem firtatta, miből, honnan van pénze erre Andrásnak, úgy gondolta, megérdemli, hiszen sokan megtennék ugyanezt. Eljátszott a gondolattal, ki mindenki hívná őt szívesen, de aztán egy sejtelmes mosollyal elintézte. A csárdában meglepően kevesen voltak, nem jelentett gondot szabad asztalt találni. A pincérek nagyvonalúan kezelték a vendégek életkorát, nem firtatták, ki mennyi idős. András és Erika az étlapot nézegették, amikor megjelent barátja egy lánnyal. Nem volt szép, nem volt csúnya, kicsit butácskának látszott, a célnak pontosan megfelelt. A mellettük lévő asztalhoz telepedtek. Feri jól játszotta a temperamentumos olaszt, harsányan hívta a pincért, étlapot kért, kérdezett valamit, de értetlenül néztek rá. Megismételte lassan, tagoltan, de az olaszul nem tudó felszolgáló ugyanúgy bámult. A némettel próbálkozott, azonban Feri arról hallani sem akart. Kezdett kellemetlen lenni a helyzet. Andris elérkezettnek látta az időt a cselekvésre. Kicsit remegett a gyomra, belesápadt az izgalomba, amikor felállt. Azt mondta a pincérnek, majd ő beszél ezzel az emberrel, szerinte valamilyen különleges cigarettát szeretne. Az „olaszhoz” fordult, és amolyan latinos halandzsával, elképesztően sajátos kiejtéssel megszólalt: „Bonaszeraszinyor! Puo aló minó?” Ferinek nagy önuralomra volt szüksége, hogy fel ne röhögjön. Az első mondat is messze volt a tökéletestől, de a másodiknak az égvilágon semmi értelme sem volt. Ennek ellenére hosszan válaszolt rá, és többször hangsúlyozta: „si, si szigaretta”. A fordítás nem okozott gondot.
A meglepetés és a siker minden várakozást felülmúlt. Erika el volt ragadtatva. „Nem is mondtad, hogy tudsz olaszul!” – áradozott. Andris szerényen mosolygott, és biztatta Erikát, fogadják el az olasz meghívását asztalához. A fiú önbizalma az egekbe szökött, és újabb értelmetlen mondattal megkérdezte, mit rendelhet: „Szinyor! Vando tutto vecsero kramo majsand?” Ezt már nem lehetett egy elégedettséget színlelő nevetés nélkül megúszni. Minden a tervek szerint haladt, azaz, majdnem. A vacsora, a beszélgetés és tolmácsolás rendben ment, a két lány nem vette észre a turpisságot, a pincéreket pedig nem érdekelte. András sem vette észre, hogy Erika és Feri pillantása gyakrabban és hosszabban találkozik egymással, mint amit a helyzet indokolna. Azt pedig végképp nem tudhatta, hogy Erika azért mosolyodott el, mert érezte, hogy Feri lába az asztal alatt gyengéden megérinti, majd simogatja.
András teljes sikernek vélte az estét. Biztos volt abban, hogy jól játszotta szerepét, imponált Erikának, sikerült meghódítania. A szerelem magas hőfokon lobogott benne. Kicsit csalódott, amikor vacsora után a lány nem akart vele lemenni a vízpartra, hiszen gyönyörű éjszaka várta őket. Csókokról, ölelésekről ábrándozott, de hiába. Bizonyára elfáradt – gondolta –, holnap is nap lesz, és még azután is. Nem lett! Másnap, amikor Erikát kereste, csak jóval kevésbé csinos barátnőjét találta a sátornál, aki irigykedve mondta: Erika elment csónakázni egy olasszal!
Árnyék vetődött András könyvére. Felnézett, előtte állt Feri, és bizonyára egészen másként emlékezett a történtekre, mert barátságosan mosolygott, amikor megszólította.
– Ugye te vagy az, Bandi? Emlékszel? Ezerkilencszázhetvenkettő, Balatonlelle. A kempingben…
– Nem ismerem magát! – vágott a szavába András rezzenéstelen arccal. Elégedetten látta a késői bosszú eredményességét. Ferenc elképedt, zavarba jött, és a következő megállónál sietve leszállt. Andrisban megmozdult a kisördög, és az emlékezet mélyéből felbukkanó mondattal utánakiáltott: „Tutto bene per te!”
Hozzászólások