Tűzben égett, és ár sodort,
jeges vízben el is fogyott,
és mi magja így is hullott
felnőtt-e, vagy poklot hozott,
– koporsódon, vég tobzódón,
teljességben föloldódón,
Virág nyelvén adsz, s aratsz.
Csecsszopónyi keser’ ágra
ráront világ rongyossága,
szíve szólal: szót tollába!,
s nevén leomlik a sárba,
– koporsóján sokan állnak:
ingyen pénzért szólt a szája.
Világ könnyén sár, cafat.
Amint felért, megtalálták,
ebek vérkoncára hagyták,
amit nem kért, azt is adták,
egy volt ingyen, többi rablánc,
– koporsóján ősi a tánc:
más kor hőse! – s elhantolják.
Világ könnyén sár, cafat.
Szerelem, ó! Örök várrom,
egyszer kérlel, aztán rád ront,
mikor kóstolt, dús palást volt,
aztán kilökött az ágyból,
– koporsódon téged vádolt,
földalattról’ nyüszít Ámor.
Világ könnyén sár, cafat.
Magzatvizű sikoly nyelvén
ösztön kapott nincsen mellért,
elvirágzott szűz szerelmén,
lázadt lopakodó elmén,
– koporsódon, holtnak versén,
lelked csillag póznán henyél,
Virág nyelvén ad, s arat.
- február, jégbontó hava
(A hetedik antológia)
Hozzászólások