Már a kötet borítója is sejteti, hogy a szerző ezúttal is egyfajta történelmi kalandozásra hívja az olvasót.
Felütve az oldalakat – ahogy sok más esetben is – az villant át rajtam, ki fogja végig olvasni ezt a sokak számára nehezen értelmezhető, komoly odafigyelést igénylő kötetet, hiszen egy felpörgetett világban élünk, gyorsan eszünk, gyorsan szeretünk, emberi kapcsolataink is jobbára egy virtuális térre korlátozódnak, de hová ez a sietség? Korunk gyermeke is már egy digitális világban cseperedett fel, könyvet alig vesz a kezébe. A másik, ami még aggasztóbb, hogy sajnálatos módon nemzetünk történelme, dicső- és vérzivataros múltunk lassan feledésbe vész. Bár meddő vállalkozásnak tűnik, de talán mégis fontosak ezek a kötetek, mint ahogy Ballai László közelmúltban megjelent Születő nemzet diadalma című könyve, mely már az első oldalak elolvasása után is izgalmas olvasmányt ígér.
Műfaji meghatározása – tekintettel az elemek sokféleségére – regényként határozható meg.
Az öt fejezetre tagolt könyv oldalain a kötet főhőse, Anonymus vezeti végig az olvasót a magyar nép nemzetté válásának folyamatán. Korok, és helyszínek közt cikázik, feltárja az uralkodóházak közötti kapcsolatokat, Ariadné fonalára emlékeztető módon köti össze, vezeti végig a szálakat, teszi nyomon követhetővé az összefüggéseket. Mindeközben komoly történelmi ismeretek kellenek ahhoz, hogy elkülöníthessük a fikciót a valóságtól, a képzelet, az álmok világától.
Az egyik internetes kiadványban a szerző az alábbiakban mutatja be a kötetet.
(részlet)
„Mivel az emberi természet fogyatékossága következtében az idők múlásával az elmúlt dolgok emlékezetébe könnyen belopódzik a feledés, ezért méltó írással védelmezni és megerősíteni azt, amiben a jogi személyek szerződést kötöttek” – szerette volt mondogatni a jó Béla király. Ám az udvari kancellária gyorsan bővülő iratai nem csupán a feledés elleni medicinaként szolgáltak, de szépen követni lehetett belőlük az ország épülését is. A jó Béla király a királyi udvari szervezet rendezésébe fogott, mivel csökkent a közvetlenül termelőmunkát végző udvarnokok, s növekedett a kiváltságokra szert tett szabadrendűek – vagyis a vitézlők – száma. Falvanként foglaltatta listába a szabad családokat. Az arra érdemes várelemeket felemelte. Várszolgákat várjobbágyokká tett, sőt arra is volt példa, hogy hadi dicsőségükért a királyi szerviensség járt jutalmul. A várszervezeteknek köszönhetően egy-egy vármegye három-négyszáz katonát tudott kiállítani, az országos haderő a székelyekkel és a besenyőkkel kiegészülve elérte a harmincezer főt. Minthogy a páncélos lovagok is legalább négyezres kontingenst képviseltek, ez lehetőséget adott a nyugati – rohamlökésre épülő – és a pusztai – portyázó, nyílzáport alkalmazó – hadviselés kombinálására. A jó Béla király mintaszerűen rendezte a trónutódlás kérdését is. Már 1182-ben királlyá koronáztatta elsőszülött fiát, Imrét, később pedig a Tengermellék hercege címmel Dalmácia és Horvátország kormányzójává tette. Tovább javultak a Szentszékkel ápolt kapcsolatok is, mert a boszniai püspökséget kivették Bizánc fennhatósága alól, és Raguza érsekének rendelték alá. De miképp növelhető tovább a nemzetközi tekintély?
– Franciaországban nem divat a szent királyok legendája? – érdeklődött az uralkodó. – Úgy értem, a lovagkirályoké.
– Inkább a lovagregényeké – felelte Anonymus P.
– Ott most Szent Dénesre koncentrálnak – így Anonymus B.
– Aki a levágott fejével a kezében körbejárt a vesztőhelyen? – kérdezte a jó Béla király.
– Sőt, a Montmartre-ról, ahol kivégezték, egy mérföldnyire elvonszolta magát. Azon a helyen, ahol visszaadta lelkét a Teremtőnek, most a róla elnevezett templom és kolostor emelkedik.
– Ez a körülmény lehetővé tette Suger Saint-Denis-i apátnak és értelmiségi körének, hogy kezdeményezzék a dinasztikus történetírás és egy nagyon hatékony dinasztikus propaganda kibontakozását, amely a nemzet születése irányába mutat – tette hozzá Anonymus P.
– Nemzet születése? – A bölcs politikus, amikor új fogalommal találkozik, azt kérdő formában megismétli, mintegy sejtetve, hogy már hallott róla.
– A francia nemzet kialakulásának egyik gyökere persze a trójai eredetmonda, amelyet még a frankoktól örököltek, ebből a gyökérzetből azután kihajthatott a hasonló tárgyú históriás énekek, vagy udvari regények, geszták dús lombozata.
– El ne meséld a Trójai regényt! – figyelmeztette Anonymus P-t Anonymus B.
– Nem gondoltam másra, mint a frank változatra, az rövid. – Mesélje csak el – dőlt hátra kényelembe helyezve magát a jó Béla király, már amennyire ez a korabeli ülőalkalmatosságokon lehetséges volt. „Barbarossa kényelmesebb székpárnát kapott Margit királyúrnőtől.” – Legalább szórakozunk egyet. Regény – román. Ez nem onnan származik, hogy Franciaországban már a nép nyelvén szórakoztatják az udvari közönséget is?
– Felséged tájékozottsága páratlan – hajtotta meg magát Anonymus B.”
A könyvet letéve – az időből kifelé haladva – már nem is annyira a haza, a nemzet születése az, ami foglalkoztat, sokkal inkább a megmaradásunk. Van miért aggódnunk, de nem gombolyítom tovább ezt a gondolatot, mert akkor elmerülnénk a politika posványában.
Talán éppen ezért fontosak mindazon kötetek, melyek közelebb viszik az olvasót múltunk megismeréséhez, megértéséhez. Köszönet érte a szerzőknek, köztük Ballai Lászlónak is, aki – ahogy azt eddigi kötetei is jelzik –, mintha csak valami küldetést teljesítene, őrzi, viszi tovább a lángot.
„… ami írásba foglaltatik az nem vész el” – írja a krónikás.
Csak remélni lehet, hogy idővel szárba szökken a mag és kihajt a remény, a remény, hogy van tovább.
Szeretettel ajánlom Ballai László eme kötetét az értő olvasók figyelmébe.
Hozzászólások