Aranyos, jó emlékezetű Lárencz Laci! Ezzel a mondattal summázhatom az ővele való baráti viszonyomat, de most föl kell idéznem megismerkedésünket, közös tevékenységünk néhány szeletét. Hivatásos katonatisztként, őrnagyként ismertem meg előbb a Baranya Megyei Levéltár levéltárosaként, majd a Pécsi Városszépítő és Városvédő Egyesület keretében, és ez minden tekintetben gyümölcsöző volt – rám nézve különösen.
Lárencz László a pécsváradi vár előtt (Forrás: Wikipédia)
Hogy finoman fogalmazzak, nem volt ő az az acéltekintetű katona, akiket a hősi regényekben, filmekben olvasunk, látunk, de nála galamb lelkűbb, ártatlanabb, jó szándékúbb katonatiszttel az óta sem találkoztam. Már csak azért is, mert már akkor katonai és polgári gyógyszerészet-történettel foglalkozott intenzíven, nagy szakmai hozzáértéssel, és munkája során például a hasonló hivatást választó Antall Józseffel (1932-1993), a későbbi miniszterelnökkel is intenzív szakmai kapcsolatot tartott, és amelyre külön is büszke volt…
A Baranya Megyei Levéltárba (amely 2013-tól Magyar Központi Levéltár Baranya Megyei Levéltára lett) lelkes, szakképzett kutatóként érkezett. Mindenkivel kedves, közvetlen volt, büszkén mutatta legújabb országos és helyi kutatásainak eredményeit, lelkesen beszélt szakmai tevékenységéről. A különböző kutatási helyeken tett munkája eredményeit vaskos dossziékba gyűjtve sokszor megmutatta az érdeklődő kollégáknak. Ilyenkor számos patikatörténeti fénymásolatot nekem is juttatott – persze a baranyai vonatkozásúak köréből.
Természetesen megjelent tanulmányait, cikkeit is megmutatta, konferenciákon, egyéb szakmai rendezvényeken történt előadásainak eseményeiről szintén beszámolt. Azt már akkor megtudtam tőle, hogy kutatásai során különösen hozzá Kazay Endre (1876-1923), Kenderes János (1900-1994) és Bari Zsigmond (1900-1994) gyógyszerészek, szakírók tevékenysége állott közel. Mivel utóbbi ketten jó barátai, szakmai társai is voltak, hozzájuk külön is személyesen kötődött.
Itt is segíthettem munkáját kis részben, a következőképpen. Dr. Kenderes Jánost ugyanis a honvédelmi miniszter 1990-ben dísztőr átadásával jutalmazta. Ezt az ünnepséget a pécsi városvédők nevében, megbeszélésünk eredményeként én szerveztem, rendeztem meg a Várostörténeti Múzeum Felsőmalom utcai épületében, ahol dr. Bari Zsigmond szintén jelen volt.
Az Arany Sas patika a Széchenyi téren (Forrás: Wikipédia)
Hasonló természetünk miatt velem ugyanis különösen jó viszonyba került, és ez nemcsak gyakori, személyemnek szóló látogatásaiban, hanem egy másik területen is jelentkezett.
Az 1983-ban megalakult Pécsi Városszépítő és Városvédő Egyesületre gondolok. Egyesületünk várostörténeti szakosztálya vezetőjeként, az 1973-as évfordulótól kezdődően, a pécsi központi temetőben nyugvó, az 1848/1849-es szabadságharcban részvevő hősök sírjait tartottuk karban előbb levéltári, majd egyesületi keretben, és ebben Fetter Antal (1913-1987) helytörténész segítette munkámat. Ő azonban 1987-ben elhunyt. Ekkor jött ő, és mozgósította az akkor még sorkatonai szolgálatot teljesítő honvédeit, és rendbetettük velük a sírokat. Így minden év március 15.-én délelőtt 10 órától tiszteleghettünk a városvezetéssel, a katonákkal, a pécsi polgárokkal együtt szabadságharcos hőseink sírjai előtt. (Ezeket a megemlékezéseket az óta is megtartom minden évben.)
Mondanom sem kell, hogy a következő híres helyi gyógyszerész-nagyság, Baranyai Aurél (1903-1983) emléktábla-avatásánál 2003-ban, majd az emlékköteténél – ez utóbbit dr. Szabó László Gyula professzor úrral közösen szerkesztettük – szintén számíthattunk az ő mindig igényes, színvonalas közreműködésére.
A városvédő egyesület – most már – helytörténeti szakosztálya vezetőjeként minden hónap utolsó hétfőjén, a Civil Közösségek Házában várostörténeti előadást szervezek. (Ez mindmáig megtörténik.) Magától értetődő volt, hogy ő is szerepelt az előadók között, de az egyesület éves közgyűlésein is sokszor fölszólalt – mindig élethivatása védelmében, a gyógyszerész hagyományok ápolójaként.
A Pécsi Patikamúzeum az Apáca utca elején (Forrás: Wikipédia)
Különösen odafigyelt a patikaként is üzemelő, de a helyi gyógyszerészet-történeti múzeumnak ma is helyet adó, – akkor még működő – Sipőcz (Szerecsen) patika sorsára. Ha valami szakmai megjegyzése, kifogása, javaslata volt, mindig szóvá tette, és szavaiból a múlt és a neves elődök tisztelete sugárzott!
Könnyen tragédiába forduló közúti balesetet szenvedett, hosszú kórházi kezelésben részesült, és ennek utóhatásai egészségi állapotának romlásában is jelentkeztek. Felesége gyógyíthatatlan betegsége, az ő egészségi állapotának rosszabbodása ellenére mindvégig magas fokú emberi tartásról tett tanúbizonyságot.
Sokan mérhetetlen szomorúsággal vettük halálhírét. A honvédelmi minisztérium díszes, hozzá illő katonai temetést rendezett eltávozott – akkor már alezredesi rangban lévő – katonájának. A temetését méltón befejező dísz-sortűz, a tisztelgő katonai dísz-szakasz díszmenete méltó keretet adott tartalmas, hasznos életének…
Életútját, szakmai teljesítményét közzétették már, aki érdeklődik utána, bármikor elolvashatja, tanulmányozhatja. Mostani méltatásomban, visszaemlékezésemben nemcsak a vele való viszonyomról emlékeztem meg, hanem szerettem volna olyan dolgokat is megemlíteni, megörökíteni, amelyek kevésbé ismertek a közvélemény előtt. Örömmel vettem, hogy a Pécsi Orvostudományi Egyetem (POTE) gyógyszertárában működő gyógyszerész-történeti csoport – amelynek életében maga is tagja lett, és az óta a POTE Gyógyszerészeti Intézet és Gyógyszertár keretében működik –, halála után az ő nevét vette föl. Így neve, munkássága tovább él így is, és természetesen sokunk emlékezetében is!
Hozzászólások