Az utolsó másodpercek,
nedű koszol kristály falán,
ködbe vesző elmúlt évek,
és az idő, bús és falánk.
S konok, belőlem létezik,
érzem, vitathatatlanul,
kanócát bennem égeti,
s szemközt, a ház falán lapul.
Fény s az árnyék elkergetik,
Árkádiában ténfereg,
e föld nem művelt, s kérlelik,
de hangjuk elnyelik hegyek.
Hozzászólások