Karácsony Sanyi bátyával • Hetedhéthatár

Szépirodalom - próza

Karácsony Sanyi bátyával

 

Sanyi bátyával nagyon szórakoztató tud lenni minden, mert meséket ír és kicsit béna, így nagyon vicces, ahogy elront dolgokat. (Anya szerint kétbalkezes, ami nem is igaz, mert megvan az összes keze.)

Sanyi bátya tehát délután jött karácsonyozni, apa mindjárt pálinkával kínálta, mert ő márt tudta, hogy a karácsonyfadíszítés a férfiakra vár, és azt nem lehet kibírni szárazon. És ezután Sanyi bátya leült a kanapéra, majd ölébe telepedett Abigél, a macskánk, de aztán Sanyi bátyának félóra múlva már zsibbadni kezdett az öle és le akarta tenni Abigélt a földre, de aztán erre a macskánk megharapta Sanyi bátya mellbimbóját. Erre aztán mind odasereglettünk a kanapéhoz, hogy megnézzük, minden rendben van-e… a macskával. De nem lett semmi baja, nagyon aggódtunk érte, mert Abigél egy nagyon érzékeny macska. Sanyi bátya viszont bezárkózott a fürdőszobába, hogy lefertőtlenítse a mellbimbóját, és amikor anya be akart menni hozzá segíteni, akkor azt kiabálta ki, hogy az ő mellbimbóját még a húga se nézheti meg… és egyébként is miért Abigél a macska neve, ha már minden áron bibliai nevet akarunk adni neki, legközelebb nevezzük el Antikrisztusnak.

És akkor apa, Dani és Sanyi bátya nekiálltak díszíteni a fát, és én meg anya eközben főztük a vacsorát a konyhában. De Sanyi bátya olyan nagy hangon beszélt, hogy mindent hallottam, még akkor is mikor a tévében éppen az Oroszlánkirály ment, és akkor Sanyi bátya kiszámolta, hogy hány éve volt 1994. december elseje, amikor Magyarországon bemutatták ezt a filmet, mert akkor ő még kis srác volt, amolyan szépreményű ifiúr. Ekkor olyan nagy szám jött ki, hogy apa és Sanyi bátya két pohár bort is megittak, hogy megnyugodjanak. És akkor én megkérdeztem anyát, hogy mi az a szépreményű ifiúr, és anya azt mondta, hogy az olyan, mint a háromkerekű Pakuk madár, hogy csak az írók fejében léteznek, de már ott is rég lelőtték őket. Ez a szépreményű ifiúr, ami egyszer Sanyi bátya volt, még nagyon régen. És akkor Dani is szeretett volna bort inni, de apa azt mondta, hogy még mit nem, nem elég, hogy Sanyi bátya is iszik, mint az állat, még a végén elfogy a bor…

Amikor végeztünk és volt egy kis szabadidő, kimentünk Sanyi bátyával csillagokat nézni, és megmutatta a Marst, a Jupitert, és az épp felkelő Oriont, és Szaturnuszt is megmutatta volna, de azt éppen eltakarta Zsófikáék háza.

És utána vacsoráztunk, de Sanyi bátyának mindig eszébe jutott valami régi emlék, amikor még szépreményű volt, és mindig kiszámolta, hány éve volt az, így egyre többet ivott, és ezért aztán, ajándékozáskor mindenkit hosszan átölelt, még apát is, akivel egyébként nem szokott ölelkezni.

És akkor Sanyi bátya azt mondta, hogy ő most már haza megy, mert várja őt a macskája, mert neki csak az van, és most itt hagyja ezt a szép családot, és kimegy innen a külső sötétségbe, ahol lészen sírás és fogcsikorgatás, neki már csak ez jut, és akkor Dani is meg én is ki akartunk menni Sanyi bátyával, hogy lássuk, milyen a külső sötétség, fogcsikorgatás, de anya összeráncolta a szemöldökét, és valami nagyon érdekes dolgot említett a lóval kapcsolatban, hogy azt megy haza ilyen későn meg ilyen állapotba Sanyi bátya. Itt fog aludni a kanapén. De a macskám egyedül lesz egész éjjel, mondta Sanyi bátya, mire anya csak annyit mondott, hogy legalább a macskának is lesz egy szép ünnepe. Végül Sanyi bátya itt maradt velünk, aminek nagyon megörültünk, mert legalább így vele nézhettük a Reszkessetek betörőket, és Sanyi bátya ki akarta számolni, hány éve látta először ezt a filmet, de anya rászólt, hogy ma már ha lehet ne számoljon ki semmit, nincs annyi bor már itthon. Így hát, amikor Kevin javában szívatta már a betörőket, Sanyi bátya elaludt, és csak hajnali háromkor ébredt fel, amikor megint összeverekedett Abigéllel egy puha kispárnáért. Anyáék ekkor lerohantak a lépcsőn, hogy szétválasszák őket, még hallottam, ahogy anya azt mondja apának, hogy most az egyiküket kivágja a külső sötétségbe vagy Abigélt, vagy Sanyikát, majd még eldönti.

Remélem, Abigélt dobja ki, mert Sanyi bátya nélkül olyan unalmas minden.

 


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS